Krónikás ének 1954–55-ből

foto rinkács miklós

Miklós bátyánk, a csendes lázadó

1958-ban jártam először Pólyánban. Olyan igazi, meghitt, otthonos volt ez a felső-bodrogközi kicsi falu. Télen még fonók is voltak, s a két háború között előadott népszínművek nótáit dalolgatták. Akkor még minden háznál kemencében sütötték a kenyeret, s a legelőre hajtott marhacsordában szép, címeres szarvú magyarszürke teheneket terelt a pásztor naponta a legelőre, s onnan estelente, végig a falun, a házakig.

Rinkács Miklós bátyánk Haraszti nagymama (született Rinkács Mária) testvére volt. Ők ketten maradtak idehaza, az öt testvér közül a három legidősebb (József, János és István) – mint annyian a Bodrogközből, kivándorolt Amerikába. A fényképek 1959-ben készültek, amikor az egyik „amerikás” testvér, Pista bácsi, feleségestől hazalátogatott a szülőfalujába. Balról ők láthatók, a jobboldalon Miklós bátyánk, ezúttal ünneplőben, a feleségével, Erzsi ángyóval.

Ekkortájt kezdték faluszerte lebontatni a kemencéket, mivel az volt a cél, hogy „központosított módon”, üzemi sütödékből kapja a kenyeret város és falu. Ott sorakoztak az asszonyok, a bizonytalan időben érkező kenyeres autókra várva, a bolt előtt, minden nap. És visszasírták a saját sütésű, illatos kenyeret. Az ólak, istállók is kiürültek lassan. A „közösbe” kerültek a tehenek is.

Amúgy is halk szavú Miklós bátyánk egyre kevesebbet beszélt. Kicsi kosarakat fonott hántolt vesszőből, lányomnak is adott egyet. Emlékül, így mondta. Talán 1961-ben, vagy 1962 elején, nem emlékszem, pontosan, mikor. És – amikor senki sem látta, hallotta – a kezembe nyomta, újságpapírba takarva verses füzetét. „Tedd el, ne mutasd senkinek. Még bajunk lehetne belőle. Csak amikor már nem leszek, és tán enyhébb idők jönnek, akkor vedd elő. Ne is beszélj róla másnak. Ezt rád testálom.” Amikor beleolvastam, megértettem. Már vége volt a háborúnak, amikor az itteni férfilakosságot is elhurcolták „málenkij robot”-ra, de erről is csak suttogva, egymás között beszéltek. Talán a férfiak fele sem jött vissza…

Amíg megfelelő módon, Miklós bátyánk verses krónikáját nyilvánosságra hozhatom, hadd kerüljön olvasóink elé e versekből, mutatóba, néhány:

1954 – Dal

Hetven darab anyakocát kezelek
Azért vagyok én ilyen f…a gyerek
Nem is félek, a kutyám a kapuban
Nincsen ott baj, ahol Rinkács bácsi van

Hetven darab anyakoca malaca
Sok elpusztul, nem jó a csutkás dara
Hiába is mondom a vezetőknek
A
zt felelik, hogy én ahhoz nem értek

Három éve anyakocát kezelek
Volt rá időm, én mindent megfigyelek
Azt is tudom, hogy a koca, mék milyen
Hogy harapja le a füvet a réten

 

Vasárnapi fohász

Valamikor réges-régen hat napot dolgoztam
Hetedik nap, hogyha eljött, pihentem nyugodtan
Megkondult a templomunknak öreg ércharangja
Elmondtam az Úrangyalát, készültem templomba
Most nem tudom, hogy mi vagyok, ember-e, vagy állat
Kint lakom a pázsit-tanyán, emberek se járnak
Megkérem a vezetőknek minden egyes tagját
Engedjék meg, hogy vasárnap szentmisét hallgatnák
Ne hulljon a zöld pázsiton sűrűn le a könnyem
Mikor más a szentmisén van, én meg onnan nézzem
Életemnek hatvanhárom évén már túlmentem
Nem akarnám, hogy az Istent örökre feledjem
Szegény, öreg édesanyám sokat mondta nékem
Édes fiam, az Úristent, szeresd minden lépten
Meghallgattam Édesanyám esdeklő szép szavát
Mentem én a templomba, amíg nem tiltották
De mióta Sztálin elvtárs csillagja fent ragyog
Jaj, azóta sok szívben a hit elhervadott

 

Vasárnap, az Isten napja

Birgáld van ma, a vezetők a falu élén állnak
Megmutatja a jó Isten, hogy máma vasárnap
Megindult a kék fellegből, esik, sokan mondják
Ne írjon a normakönyvbe vasárnapi munkát

Vasárnap az isten napja, nékünk hatot adott
Hat nap alatt dolgozhatok, amennyit csak bírok
Minek ez a kényszermunka, fáj az mindenkinek
Szentmisére nem mehetek, állatmódra élek

 

Öreg kondás az orteknikusnak

Ha bejön az orteknikus a kondásirodába
Álljanak elő a kondások, mennyi a létszáma
Civakoggyunk, veszekeggyünk, kevest akar írni
Hej, megájj, te orteknikus, fogol te még sírni

 

1955 – Pásztorok legendája

Falunkban felbomlott a rend
Nincs tehénpásztorunk, mert sofőrnek ment
Öreg apja pedig maga nem bírja
Kéri a jéerdét, hogy egy embert adna
Gyűlést rendeztek, megállapították
Hogy tehénpásztornak igen jó lesz Bohács
Volt is, nem mondom, egy hónapot kihúzott
De június elsejére már ő is felmondott
Leczo Miklós, oszt ő jelentkezett
De másnap reggelre meg is betegedett
Nohát Kohány Feri vette át a botját
Másnap szintén ő hajtja a csordát.
De szegény, egész nap csak a Napot leste
Mikor jön el néki az az áldott este.
Este hazajött, átadta a botját
Most az öreg Matyi bácsi fújja a trombitát
Hogy hajtott a falun, néki az sem ártott
Már tíz órakor hazajött, merthogy igen fázott
A hideg kifogta, úgy, hogy nem bírt járni
Egy ilyen öreget lehet is sajnálni
No, Vaszi János, te még nem szököl meg
Viseld egészséggel, igen jó kenyér ez
Majd ha tanálkozunk, kezet fogjunk ketten
Én egy ranggal tőled lejjebb estem
Te tehénpásztor vagy, én pedig csak kondás
Eldanolhatjuk majd aztat a szép nótát
Hogy/nem kell a bugyogóra lyuk
Kondás, csordás bedugjuk

 

(Eligazítás a szöveghez: „jéerdé” a földműves szövetkezet szlovák nevének (jednotné roľnícke družstvo) rövidítése, a magyarok is így mondták. Az „orteknikus” a „zootechnikus” átköltése, mert, ahogy akkortájt az idősebbek vélekedtek, így legalább van valami értelme. A „birgáld” meg a „brigád”, az általában a hétvégekre szervezett társadalmi, vagyis ingyenmunka.)

Önnek ajánlott

A szerzőről: HME

Hozzászólás