Mindenki erre vágyik. Csak nem mindenki mer nekivágni, hogy megvalósítsa. Van, aki az ásást nem szereti, van, aki a gyomlálástól irtózik.
Aki úgy véli, hogy a nélkül is teremni fog a fa és a bokor, meg a zöldség, hogy a hátát naponta a föld fölé görbítené, vagy, hogy a körmét bepiszkítaná – az ne akarjon kertészkedni. Persze, vannak ma már praktikák (magas ágyások, orsófák, huzalokra futtatott bogyós gyümölcsök, nyeles metszőollók, meg különböző kerti kesztyűk), de azt nem állíthatja még a legmodernebb eszközökkel fölszerelt szakember sem, hogy izzadtság és izmokat sajogtató fáradság nélkül el lehet végezni minden kerti munkát. Inkább arról van szó, hogy mindezt számításba véve – vagy szeret kertészkedni valaki, vagy nem. A munka szeretete nélkül eredménye sem lesz semmilyen tevékenységnek, a föld, a növények szeretete nélkül legfőképpen nem – a kertészkedésnek.
A kert talajának minőségétől függ, hogy a minőségi vetőmag, a palánta, a bele ültetett facsemete hogyan fejlődik majd. Persze, az öntözővíz tisztasága, hőfoka sem mellékes körülmény a későbbiekben.
Most, egyelőre, sétáljunk körbe a kertben: hiába fagyosak az éjszakák, s havasak az ágak, a rügyek már duzzadnak. A jegesedéstől, ónos eső rátapadásától, óvatos ütögetéssel szabadítsuk meg a gyümölcsfákat, bokrokat.
Ha nincs hótakaró, a téli napsütés és éjszakai lehűlés közti különbség kéregrepedéseket idézhet elő. Ezért gyékény- vagy nádtakaróval védjük a fák törzsét, a cserjéket, valamint az örökzöld növényeket.
Mindig akad tennivaló:
A szerszámok javítása, az utak, gyalogjárók felszórása homokkal, fahamuval, salakkal (nem sóval!), hogy a balesetveszélyt csökkentsük. Vasúti talpfákat (vagy más, kátrányolajjal tartósított deszkafélét) a kertben ne használjunk semmiféle célra. A kátrány bőrrákot, ekcémát okozhat.
A még kint telelő póréhagyma, bimbóskel tövét, a parajt és a sóskát, levágott gallyakkal, vagy tőzeggel lazán takarjuk. Ezzel a módszerrel a hó alatt is ép, szedhető marad mindegyik.
Az oszlopos boróka nagyon megsínyli a hóterhet. Ezért, ha eddig elmulasztottuk, még körülkötözhetjük zöld zsineggel. Ha ezzel nem védjük, mindig le kell rázni a ráeső havat, mert különben a vékony ágakat a hóteher lenyomja, eltöri.
A növényváltás az egyik legfontosabb szempont, ha az új ágyások kialakítását latolgatjuk. Sok kártevő megjelenését, szaporodását megakadályozhatjuk, a talajuntság kialakulását is megelőzhetjük, ha minden évben máshová helyezzük a veteményeinket.
Aki környezetkímélő módon kertészkedik (nem használ vegyszereket, növényi trágyákkal, komposzttal biztosítja a talaj tápanyagtartalmát, csalán levével permetez, stb.), bátran alkalmazhatja a vegyes termesztés módszereit. A köztes és vegyes kultúrák nemcsak a hozamot növelik, hanem a növényváltás periódusa is megrövidül. Sőt, egymást védő, kártevőket riasztó fajtákat és fajokat ültethetünk egymás mellé, amelyek serkentik egymás hozamának növelését.
Erre a későbbiekben még visszatérünk.
A földlabdás fenyőfák kiültetése:
Ha még az ünnepek előtt elkészítettük az ültető gödröt, most már – egy enyhébb, napsütéses napon – szedjük ki a belészórt szalmát a gödörből és tegyünk bele laza virágföldet. Érdemes biohumuszt, vagy szarvasmarha-trágyát is alkalmazni, mert segíti a fa begyökeresedését, későbbi fejlődését. Kiültetés előtt fokozatosan szoktassuk a fát a hideghez, hogy legyen ideje akklimatizálódni. A juta vagy papírzsákot a gyökéren hagyhatjuk, csak a kötöző zsinórt vágjuk le róla.
Beültetés után szalmával, vagy 5-8 cm-es mulcsréteggel takarjuk a tövét a fagyok ellen. Fontos, hogy öntözzük is. Kezdetben gyakrabban, később, begyökeresedés után, ritkábban. Fontos, hogy a víz átitassa a talajt egészen a gyökérzet aljáig.
Ha hagyomány teremtünk az élő fenyőfák vásárlásával és kiültetésével, vigyázzunk, hogy megfelelő távolságra ültessük őket egymástól!
