Önt milyen fából faragták?

fákkal Fotó: Shutterstock
A legendás ősi kelta nép az asztrológiai jegyeket egy-egy szent növényről nevezte el. Ez a népcsoport az időszámításunk előtti 5-6. században élt Európa területén, egészen a Duna vonaláig. Kevés ismerettel rendelkezünk az életmódjukról, de a legenda szerint úgy hitték, az emberek rokonlelkek a fákkal, ezért a születési idejük alapján különböző fafajtákat társítottak hozzájuk. Azt remélték, ezáltal bepillantást nyerhetnek a jellemükbe, sőt arra is volt elképzelésük, hogy ki illik hozzájuk, és ki nem.

Január 2–11. és július 5–14.

Fenyő – A titokzatos

A fenyő jegyében születettek elsősorban kreatív szakmákban érzik magukat igazán jól, vagy ilyen hobbit választanak maguknak. Érzékenyek és jó a beleérző képességük. Ám sebezhetőek, és még környezetük számára is nehezen nyílnak meg. Hajlamosak érzelmi védőbástyát építeni maguk köré. Sokszor látják félig üresnek a poharat – még akkor is, ha erre nincs semmi okuk. Ha azonban kitartással és türelemmel meghódítják, szenvedélyes és hű partner.

Illik hozzá: dió, nem illik: ciprus.

Fenyő /Fotó: Thinkstock

Január 12–24. és július 15–25.

Szil – A segítőkész

A szilfa jegyében születetteknél az élet az igazságosság körül forog. Mindenkinek segíteni akarnak – miközben önmagukat gyakran elhanyagolják, és a saját szükségleteiket elégítik ki utoljára. Az egészségüket tekintve főleg a szívükre és a keringésükre kell ügyelniük. Mivel ők harmóniára vágynak, ezért értetlenül állnak minden ellenségeskedéssel szemben. Nagyon érzelmesek, a párjuknak a csillagokat is lehozzák az égről. De vigyázat: hajlamosak a féltékenységre.

Illik hozzá: nyír, nem illik: tölgy.

Szil /Fotó: Thinkstock

Január 25.–február 3. és július 26.–augusztus 4.

Ciprus – Az ellentmondásos

A ciprus jegyében születettek a legszívesebben ár ellen úsznak. A lényeg, hogy mások legyenek, mint a többiek, és szabadok. Mindig a kalandot keresik, és megpróbálnak másokat is magukkal ragadni. Ha ez nem sikerül nekik, ironikus megjegyzésekkel kigúnyolják embertársaikat. Egészségüket tekintve főként a hátukkal és a szívükkel kell törődniük. A jegy szülötteinek toleráns partnerre van szükségük, akik hűek hozzájuk. Ők maguk szerelmi ügyekben viharosak és telhetetlenek.

Illik hozzá: mogyoró, nem illik: fenyő.

Ciprus /Fotó: Thinkstock

Február 4–8., május 1–14. és augusztus 5–13.

Jegenye – A büszke

A jegenye jegyében születettek józanok és praktikusak. A döntéseiket jól megfontolják, ritkán hallgatnak az ösztöneikre. Gyorsan tanulnak új dolgokat, ezért jól haladnak a munkájukban, a szamárlétrán is. Az őszinteség a legfontosabb dolog a számukra a világon. Figyelem: a jegenye je­gyűek jobb, ha nem dohányoznak, mert légúti problémák lehetnek a következményei. Érzelmi életükre a legjellemzőbb, hogy nagyon komolyan veszik a szerelmet. Teljes szívvel szeretnek, ha öntudatos párra találnak.

Illik hozzá: olaj, nem illik: mogyoró.

Február 9–18. és augusztus 14–23.

Cédrus – A magabiztos

A cédrus jegyében születettek különösen határozott jelleműek. Gyors felfogóképességüknek és szorgalmuknak köszönhe­tően nem ijednek meg semmilyen kihívástól. Ideális vezetők. Szerintük azért kell célokat kitűzni, hogy elérjük őket. Ha azonban a siker várat magára, gyorsan elvesztik a türelmüket és bosszankodnak. Jellemző még rájuk, hogy optimisták és megbízható társak. De: eltart egy ideig, amíg a bizalmukba fogadnak valakit, lekötik magukat, mert az igazi nagy szerelmet keresik.

Illik hozzá: berkenye, nem illik: bükk

Cédrus /Fotó: Thinkstock

Február 19–29. és augusztus 24.–szeptember 2.

Erdeifenyő – A válogatós

Az erdeifenyő jegyében születettek pontosan tudják, honnan jöttek – és merre tartanak. Értenek a szervezéshez, ezért hatékonyan oldják meg a problémái­kat és a stresszes helyzeteket is. Közben azonban néha elvesztik a humorérzéküket, és gyakran elfelejtenek nevetni. Gyorsan lobbannak szerelemre, de a tűz gyorsan el is hamvad a lelkükben. Időre van szükségük ahhoz, hogy felmelegedjenek, és szeretik, ha kényeztetik őket. Ha azonban szerelmesek lesznek, akkor ők a lehető leghűségesebb társak.

Illik hozzá: szil, nem illik: cédrus.

Erdei fenyő /Fotó: Shutterstock

Március 1–10. és szeptember 3–12.

Fűz – A melankolikus

A fűz jegyében születettek szeretik a természetet, elsősorban vízimádók. A munkájukban nem ijednek meg a kihívásoktól. Mindig és mindenhol a határaikat feszegetik, de soha nem barátságtalanok. A jegy szülöttei őszinték – főleg saját magukkal szemben. Ugyanakkor hajlamosak néha túl érzékenyen reagálni dolgokra. Igényesek és nagyon megbízhatóak. Kapcsola­taikban folyton harmóniára törekednek.

Illik hozzá: dió, nem illik: ciprus.

Fűz /Fotó:Thinkstock

Március 11–20. és szeptember 13–22.

Hárs – A kételkedő

A hársfa jegyében születettek szeretnek a baráti körükben és a családjukban mindig a középpontban lenni. Képzeletben állandóan légvárakat építenek – és nem zavartatják magukat, ha nem tudják megvalósítani őket. Érzékenyek, ezért rosszul bírják a stresszt. Szükségük van szabadságra. Sokszor vannak bőrproblé­máik. Szenvedélyesek, jó a fantáziájuk, de gyakran féltékenykednek.

Illik hozzá: gesztenye, nem illik: olaj.

Hárs /Fotó: Shutterstock

Március 21. – Tavaszkezdet

Tölgy – Az erős

A tölgy jegyében születettek erős jelleműek, fékezhetetlen tettvágy jellemzi őket, és szeretnek sütkérezni a dicsfényben. A középszerűség számukra rémálom. Ha nem szorítják őket korlátok közé, ideális vezetők válnak belőlük. Ám ha akadályokat gördítenek eléjük, vagy úgy érzik, hogy túl rövid pórázon tartják őket, akkor könnyen agresszívvá válhatnak. Rosszul tűrik a kritikát. A szerelemben nem tartják be a szabályokat, hajlamosak az extrém érzelmi kirohanásokra.

Illik hozzá: erdeifenyő, nem illik: juharfa.

Tölgy /Fotó: Shutterstock

Március 22–31. és szeptember 24.–október 3.

Mogyoró – A melegszívű

A mogyoró jegyében születettek első pillantásra nem feltűnő jelenségek. Ezt azonban kedvességükkel, sármjukkal hamar az előnyükre fordítják. Átlagon felüli az ügyességük, megértőek és igazságosak. Ha igazságtalansággal találkoznak, akkor megalkuvás nélkül a gyengébb pártjára állnak. Az ebben az időszakban születettek ideális jelöltek hosszú távú kapcsolathoz. Szeretetteljesek, toleránsak és nagyvona­lúak. Velük érdemes családot alapítani.

Illik hozzá: ciprus, nem illik: dió.

Mogyorófa /Fotó: Shutterstock

Április 1–10. és október 4–13.

Berkenye – A tapintatos

A berkenye jegyében születettek rugalmasak, bárhol képesek gyökeret ereszteni. Ott van az otthon, ahol ők vannak. Ezért minden erőfeszítésre képes. És mindent megtesz azért is, hogy jóban legyen a szomszédokkal. A munkában ügyesen tárgyalnak, kivá­lóan közvetítenek. A berkenye jegyében születettek harmó­niára vágynak, de nem viszik túlzásba a romantikázást. Annak adják oda a szívüket, akivel egy hullámhosszon vannak.

Illik hozzá: ciprus, nem illik: nyír.

Berkenye/ Fotó: Thinkstock

Április 11–20. és október 14–23.

Juhar – Az akaratos

A juhar jegyében születettek különösen nagyvona­lúak. Az azonban egyáltalán nem érdekli őket, hogy mit várnak el tőlük embertár­saik és a társadalom. Emiatt problé­máik adódhatnak a munkájuk során, főleg mert hajlamosak a tanácstalanságra és az idegességre. A csontozatuk és a lelkük hajlamos a betegségekre. A szerelemben függetlenségre van szükségük. A juhar jegyűekkel sohasem unalmas az élet, viszont eléggé megerőltető is lehet.

Illik hozzá: mogyoró, nem illik: berkenye.

Juhar /Fotó: Shutterstock

Április 21–30. és október 24.–november 11.

Dió – A szenvedélyes

A diófa jegyűek mindig csak az ösztöneikre hallgatnak. A logikával nem foglalkoznak. Nincs szükségük sok barátra. Zseniálisan barkácsolnak, mindig valamit fejlesztenek az otthonukban. Elsősorban a torkukra és a fülükre kell vigyázniuk. A szerelemben hihetetlenül szenvedélyesek és nagyon féltékenyek. A legfontosabb számukra a kölcsönös hűség.

Illik hozzá: erdeifenyő, nem illik: füge.

Diófa /Fotó: Thinkstock

Május 15–24. és november 12–21.

Gesztenye – Az őszinte

A gesztenye jegyében születetteket majd szétveti az energia, amit erős szociális vénájuknak köszönhetően gyakran hasznosítanak a közösség javára. Gyakran ők gondoskodnak arról, hogy a dolgok menjenek a maguk útján – bár legtöbbször a háttérből irányítanak. A célhoz vezető úton néha elvesznek a részletekben, mert nem veszik észre az alternatív lehetőségeket. A szerelemben a gesztenye jegyűek nem születtek egyéjszakás kalandra. Igazi és intenzív érzelmekre vágynak. Romantikusak, és nehezen bocsátják meg a hűtlenséget.

Illik hozzá: szil, nem illik: füge.

Gesztenyefa /Fotó: Thinkstock

Május 25.–június 3. és november 22.–december 1.

Kőris – A kalandvágyó

A legszívesebben oda mennek, ahol még senki sem járt. Mindig a szabadságot, az önállóságot és az új lehetőségeket keresik. Nagy a képzelőerejük. Ideá­lis vezetők – mind a munkában, mind a családban. Allergiásak a felszínességre, ráadásul túl is reagálják, ha ezzel találkoznak. A kőrisfa jegyében születettek szinte kivirulnak, ha a párjukkal eszmét cserélhetnek. Szeretik a spontán szerelmi kalandokat.

Illik hozzá: berkenye, nem illik: bükk.

Kőris /Fotó: Thinkstock

Június 4–13. és december 2–11.

Gyertyán – A gondoskodó

A gyertyán jegyében születettek testileg és lelkileg is rendíthetetlenek. A barátaik főleg a megbízhatóságukat értékelik. A munkájukban fegyelmezettek és szorgalmasak – ám ez a családban idegesítő rendmániává is fajulhat. Ha a dolgok nem az ő szájuk íze szerint alakulnak, akkor mogorvák lesznek. Gondoskodóak, ideális védőangyalok. Inkább félénkek, mint romantikusak, szenvedélyes partnerre van szükségük.

Illik hozzá: gesztenye, nem illik: bükk.

Gyertyány /Fotó: Shutterstock

Június 14–23. és december 12–21.

Füge – A kreatív

A füge sokak számára egy nagy kérdőjel. Ráadásul nem segítik a környezetüket a rejtélyek megfejtésében, mert hajlamosak eltitkolni a valódi énjüket. Munkájukban főként kreatív szakmákban sikeresek. A füge jegyében születettek segítőkészek és érzékenyek mások problémáira, de hajlamosak az önsajnálatra. A szerelemben is inkább csapongóak, időre van szükségük ahhoz, hogy kimutassák az érzelmeiket. Ám ha szerelemre lobbannak, akkor az hatalmas tűzzel ég.

Illik hozzá: tölgy, nem illik: bükk.

Füge /Fotó: Thinkstock

Június 24.– Nyári napéjegyenlőség

Nyír – A nyugodt

A nyírfa jegyében születettek szelídek, szívélyesek, becsületesek és hűségesek. Természetüknél fogva pozitív személyiségűek – ráadásul szerények is. Munkájuk során mindig praktikusan gondolkodnak, és a problémák megoldására törekednek. Ezért a komoly feladatok sem késztetik meghátrálásra őket. Társaságban kedveltek nyíltságukért. Távol áll tőlük a hűtlenkedés. A nyírfa ideális partner családalapításhoz.

Illik hozzá: alma, nem illik: juhar.

Nyírfa /Fotó: Thinkstock

Június 25.–július 4. és december 23.–január 1.

Almafa – A szerető

Az almafa szilárdan hisz az emberi jóságban. Együttérző és nagyvonalú. Az almafa jegyében születettek esetében meghatározó a környezet, ahol felnőnek. Ha túl negatív, akkor tévútra léphetnek. Egyébként képesek a kreativitást és a racionalitást összhangba hozni. Párkapcsolatuk során szeretik, ha ápolják a lelküket. Ha ilyen társat találnak, feltétel nélküli szerelemmel viszonozzák..

Illik hozzá: erdeifenyő, nem illik: juhar.

Almafa /Fotó: Shutterstock

December 22. – Téli napéjegyenlőség

Bükkfa – A praktikus

Amit a bükkfa nem ismer, az legtöbbször nem is tetszik neki. Általában azonban magabiztos, s néha megfeledkezik a gyengébbekről a környezetében. A munkájában észemberként ideális vezető. Szeret parancsolgatni. A bükkfa jegyűek nem könnyen esnek szerelembe, ám ha megtalálják az igazit, ideális partnerek.

Illik hozzá: gesztenye, nem illik: kőris.

Bükkfa /Fotó: Thinkstock

Szeptember 23. – Őszkezdet

Olajfa – A bölcs

Az olajfa jegyében születettek számára a legfontosabb a bölcsesség. Minden cselekedetük logikus, és kívülállók számára is követhető. Kitartóak, és minden célt elérnek, amit csak kitűznek maguk elé. De nem egoisták. A barátok és a család számára is nagy kihívást jelent, hogy rosszul viselik a kritikát, és a kákán is csomót keresnek.

Illik hozzá: nyírfa, nem illik: füge.

Olajfa /Fotó: Shutterstock

Önnek ajánlott

Hozzászólás