Az idős kort gyakran próbálják tapintatosan körülírni. Mondják az élet alkonyának, őszidőnek, az öregedőket, nyugdíjasokat finomkodva – régimódi kedveskedéssel – szépkorúaknak becézik.
Tény, hogy ez az emberi lét utolsó szakasza, amelybe elérkezik mindenki, akinek életfolyamatát nem szakítja félbe még fiatalabb korában valamilyen tragikus esemény, halálos kór. És – ma már egyáltalán nem olyan félelmetes, kiváltképpen nem olyan rövid időszak ez, hogy félelemmel, vagy kétségbeesve kellene elérkeznie az első (60), majd a második (70) vagy akár a többi évfordulóhoz, születésnaphoz…
Ez az időszak, most, a huszonegyedik században, már éppolyan hosszú és sokszínű lehet, mint az ifjúkor, amely egészen az ember harmincadik életévéig tart/hat. A feltételes mód arra utal, hogy mindenkinek másként kezdődik, majd zajlik az élete. Az idős kornak annyi fokozata, s egy-egy fokozatnak annyi színárnyalata, változata van, ahány ember megéli azt. Az öregedés, a születésünkkel kezdődő, életünk végéig tartó folyamat. Nemcsak genetikai tényezőink, családi indíttatásunk, hanem saját életmódunk, kialakított életkörülményeink, céljaink, életkedvünk is meghatározza a minőségét (a tartalmát és a tartamát).
Az időskor felosztása
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO)a az idős kort az alábbi szakaszokra osztja:
- 60-75 év – idősödő kor, vagy korai öregkor
- 75-90 év – időskor vagy késői öregkor
- 90 év fölött – aggkor
Az egymást követő szakaszok jellemző fiziológiai és lelki öregedési tünetei:
- A pszichológiai ügyesség és az önállóság fokozatos csökkenése
- A társadalmi adaptáció lehetőségeinek korlátozódása, ún. társadalmi öregedés
- Fokozódó másoktól való függés
Hogyan látjuk az idős embereket?
Ez sok tényezőtől függ. Máshogy tekintenek az idős emberre a fiatalok, másképpen a középkorúak és megint máshogy a hajlottabb korban lévők.
Napjainkban – az utóbbi évtizedben, miután egész Európában egyre magasabbra emelték a nyugdíjkorhatárt is – az időskor társadalmi határa is felfelé tolódott. Kit érzünk idősnek, anélkül, hogy ismernénk az életkorát? Olyasvalakit, aki elveszítette aktivitását és életkedvét, leegyszerűsítve, aki „öregnek látszik”.
Ennek lehet oka az egyén családi helyzetének megváltozása (kirekesztés a családból, legközelebbi hozzátartozó elvesztése), krónikus betegség előidézte változások, az aktív munkaviszony megszűnését követő magányosság érzése, lakhely változtatása. Az öregség megítéléséhez sok előítélet kötődik, amelyek hatással vannak a fiatalabbak szemléletére.
Ezt próbálják ellensúlyozni a kisebb-nagyobb közösségek, klubok, amelyek figyelmességgel, kedvességgel fordulnak az idős emberek felé, elfoglaltságot, hasznos időtöltést, a magány feloldását segítő tevékenységet kínálnak nekik mind a falvakban, mind a városokban.
Az időskor fényei
Az idősödő kor kezdetén fontos a megszűnő munkahelyi aktivitás helyett más hasznos elfoglaltságot találni, pihenéssel, utazással, érdekes hobbival úgy eltölteni a napokat, heteket, hónapokat, hogy legyen további célja az embernek, ne váljék reménytelenné.
Akinek a közelében ott él a család, a gyerekek, s vannak unokái, annak soha nem marad felesleges ideje, mindig van tennivalója – öröme, gondja, tehát benne marad „az élet sodrában.”
A tudatosan élők ebben az időszakban sok önkéntes tevékenységet vállalnak, s amíg bírják erővel, a rászorulókon, a náluk magányosabbakon segítenek azzal, hogy törődnek velük, bevásárolnak nekik, vagy, hogy látogatják őket.
Az időskor árnyoldalai
Az időskorban a betegségek is megjelennek, néha a kor előre haladtával, máskor egészen váratlanul. A megelőző orvosi ellenőrzések (a preventív kivizsgálásokra mind egészségügyi biztosítással rendelkező embernek joga van) segítenek. Gyakori az emlékezet romlása, a csontritkulás, a mozgásszervi panaszok, a magas vérnyomás, az inkontinencia. (Részletesebben a „Fő az egészség” rovatunkban).
Ahogyan gyengül a fizikai-pszichikai önállóság, úgy erősödik a másoktól való függés. Ez szorongást, sőt pánikot idéz elő, alvászavarokat is okozhat. Családi, orvosi segítség javíthat a helyzeten, de sokszor hiányzik a gyakorlati megoldás.
Az idős- és a hajlott korúak között sokan a társadalmi kivetettség érzésével élnek, feleslegesnek érzik magukat. Az egyedüllétből, a magányból, a kortársak halálát követő gyászból külső segítség nélkül nemigen tudnak kitörni. A gyerekek érthetően, a saját életüket élik, a munka, a család leköti őket.
Hiányzik a szociális „összekötő kapocs”, az emberi láncszem, amely a való világhoz kapcsolhatná őket. (És itt található a magyarázata annak a jelenségnek is, hogy bármilyen idegen kedveskedő szavára ajtót nyitnak – s csalások, rablások áldozataivá válnak.)
Amikor az idős embert már halálfélelem és az elmúlástól való rettegés gyötri, általában gyógyszerekkel, intézeti kezeléssel próbál rajta a család „segíteni”.
Hosszan lehetne sorolni a tanácsokat, hogyan kell/ene figyelni az idős hozzátartozóra, milyen empátiával lehet/ne feloldani félelmeiket, de minden idős ember, minden család – és benne a kapcsolatrendszer – más.
Ahol a szeretet a féltés összekötő kapcsa, ott, ha már intézeti ápolásra lesz is szükség – megtalálhatják a módját annak, hogy önkéntes vagy szakmailag hozzáértő ápolók megkönnyítsék a legnehezebb napok, órák elviselést is.
