
Míg a nők a kihullott hajszálak láttán azonnal felkutatják a legújabb kozmetikumokat, a férfiak egy része a kopaszodást az élet természetes velejárójának tekinti. Tény, hogy a kopaszság főleg őket veszélyezteti. A ritkuló haj azonban akár bevallják, akár nem, mindenkinek gond. És egyre többen szánják el magukat, hogy felkeressék a szakorvosi rendelőket, vagy kozmetikai szalonokban kérnek tájékoztatást, hová is kellene fordulniuk.
Valahogy nem érzik túl meggyőzőnek a nők fenntartás nélküli csodálatát, a bármennyire őszintének vélhető kijelentéseket, hogy ők éppen ilyen férfiról álmodtak, éppen a kopasz/kopaszodó feje miatt tartják szexisnek, stb. Ezért, ha csak lehet, igyekeznek számon tartani, majd megóvni, épen tartani minden egyes hajszálukat.
Miért kopaszodnak meg a férfiak?
Szerte a világon milliók problémája a haj ritkulása, esetleg többé-kevésbé teljesen hajhiányos területek kialakulása. Kopaszodásról (alopéciáról) azonban csak akkor beszélünk, ha az eredeti hajmennyiség legalább 60 százaléka kihullik, és nem nő helyette új haj. A hajszálak cserélődése teljesen természetes folyamat, hiszen a hajhagymák meghatározott fázisokban működnek, melynek éppen úgy része az elhalt hajszál kilökődése, mint az újak termelése. A legtöbbször azonban egy idő múlva az új hajszálak képződése megáll, és elindul a haj ritkulása.
Erről is a hormonok tehetnek
Egyes feltételezések szerint a férfiak kopaszodása genetikailag meghatározott, tehát szinte elkerülhetetlen folyamat. Annyi biztos, hogy az androgén hormon, melynek hatására kamaszkorban a szakáll erőteljes növekedése megindul, 30-40 éves kor után a fej egyes területein a faggyúmirigyek számának és működésének növekedését váltja ki, és ezzel párhuzamosan leáll a hajhagymák működése. Így viszont hat-hét év alatt (ennyi a hajhagymák és a belőlük fejlődő hajszálak átlagos élettartama) szépen lassan ritkulni kezd a haj, ami végül látható kopaszodáshoz vezet. Talán ez az a hajhullási forma, amelyre a legtöbb, némiképp valóban hatékony szer áll rendelkezésre.
Egyrészt hormontartalmú kezelésekkel meg lehet állítani, sőt akár vissza is lehet fordítani a folyamatot. Mivel azonban a kúra során női nemi hormonokat kell adagolni. A terápia jelentős mellékhatása a potenciaproblémák megjelenése. Ezt természetesen a férfiak többsége érthető módon inkább nem vállalja. Másrészt létezik egy olyan gyógyszer, amellyel négy hónap alatt eredmények érhetők el a férfiak hajhullásának kezelésében, ez viszont drága és meglehetősen kényelmetlen megoldás.
A nem túl olcsó szerrel mindennap kétszer, reggel és este is kezelni kell a fejbőrt, és ha megszakad a kúra, a hajszálak is újból hullani kezdenek. Az ezzel végzett próbálkozások többsége éppen ezért kitartás hiányában vagy éppen anyagi okokból egyszer csak megszakad, és a nehezen visszaszerzett hajszálaknak ismét búcsút inthetünk.
A foltos hajhullás
A foltosan ritkuló hajhullás általában köralakban jelenik meg, sokszor, de nem feltétlenül a fejtetőn. Az orvosi nevén alopecia areata-nak nevezett probléma olyan változata is ismert, amikor csak a pigmentált hajszálak hullnak ki, az őszek megmaradnak. A foltos hajhullás számtalan okát ismerjük már, többek között előidézheti a kiegyensúlyozatlan lelkiállapot, a szervezetben megbújó gyulladás vagy góc, de egyéb hormonális hatás, mérgezés stb. is lehet a jelenség hátterében.
Akár még genetikai okok is szóba jöhetnek, mivel megfigyelték, hogy egyes családokban halmozottan fordul elő a kopaszodásnak ez a típusa. Hajhullást okozhatnak bizonyos gyógyszerek is, mint például a tumor ellenes terápiában alkalmazott citosztatikumok, más néven a kemoterápia. Sajnos, szinte mindenki számára ismert, hogy a kemoterápia alatt a haj akár szinte egyik napról a másikra, maroknyi csomókban hullik ki. Ennek oka az, hogy a kemoterápia leállítja a sejtek osztódását, a hajunk pedig emiatt nem tudja folytatni a növekedést.
Azt azonban jó tudni, hogy a gyógyszerek okozta kopaszodás esetén a szer elhagyása után a hajnövekedés mindig helyreáll. Ugyanígy foltos hajhullást idézhetnek elő bizonyos mechanikai ingerek, ékszerek, extrém frizurák is. Természetesen a hajnövekedés itt is visszaállítható majdnem minden esetben, feltéve, hogy a hajhagymák nem sérültek.
Hogyan állíthatjuk meg a hajhullást?
Azokban az esetekben, ahol az ok nem ismert, a foltos hajhullás nagyon gyakran magától is elmúlik, de mindig fennáll a kiújulás veszélye. Ha a kopasz folt határán a hajszál könnyen kitéphető, ill. felkiáltójel-formájú, megvastagodott, akkor a kopaszodás valószínűleg még nem állt meg. Az okok sokféleségénél fogva egzakt terápiáról sem igen lehet beszélni.
Minden esetben ajánlatos gócvizsgálatot végezni, mert a szervezetben felfedezett gyulladásos folyamatok kezelésével a hajhullásnak is elejét lehet venni. Többnyire nem nő vissza a haj olyan mechanikai, égési sérülések, bizonyos fertőző vagy más bőrbetegségek esetén, amelyek hegesedve gyógyulnak. Ilyenkor a haj pótlására más módszert kell keresni.
(hp)