Miután „kirepültek” a gyerekek a házból, saját „fészket raktak”, a hagyományos elképzelések szerint a nagyszülők repesve várják az unokákat. Vagyis, folytatni kívánják a gondoskodást, a törődést ott, ahol abbahagyták. Faluszerte még nagyjából így is van, ahol az alapvető nagycsaládot összetartó szülői szándék működik. De azért egyre több az ettől eltérő példa. Igaz, a hosszabb, fizetett gyermekgondozási szabadság is segített átalakítani a régi modellt: a fiatal szülők maguk vállalják a gondoskodást a kicsikről, amíg óvodába, bölcsődébe nem kerülhetnek. Tehát az elvárások is mások lettek a nagyszülőkkel szemben, mint hosszú időkön keresztül…
Az utóbbi évtizedekben sokat változott a nagymamakép. Vannak még fehérkontyos, sütő-főző, csak a családjuknak élő nagyik, de a mai ötven felettiek már másképpen, ennél változatosabban képzelik el az életüket, különösen közvetlenül nyugdíjas koruk előtt –és nyugdíjba vonulásuk után. Nem akarnak bármikor előkapható bébiszitterek, családi szakácsok, „üzemi konyhát” fenntartók lenni. Nem ülnek otthon, arra várva, hogy bármikor „leakaszthassák őket a szögről”, ha a fiatalok szeretnének ide-oda kiruccanni, s letétbe helyezni a kicsinyeket.
Modern nagyik
A mai modern nagyiknak megvan a saját tervük: utazni, világot látni, kirándulni akarnak, valami újat tanulni (festeni, korongozni, nyelvtanfolyamra, a nyugdíjasok egyetemére járni) jógázni, vagy táncolni, régi barátnőkkel rendszeresen találkozni, fiatalkori álmaikat megvalósítani, amíg erejük, s kedvük van hozzá.
Ők azok, akik éppen ötven felett, átalakítják a ruhatárukat, elkezdenek fiatalosan öltözködni, magukkal törődni, fodrászhoz, kozmetikushoz járni.
Jól teszik, hogy többet törődnek magukkal, mint addig, amíg a nagyra nőtt „gyerekekkel” kellett törődniük.
Ma már meg sem szólják őket, vagy ha igen, nem törődnek vele. Elfáradtak a szülői szerepben, miután felnőttek és saját lábukra álltak a gyerekek, mielőtt rájuk tör az öregség. Az öregségtől való félelem miatt általában azok hárítják a nagyszülői feladatokat, akik viszonylag fiatalon váltak szülővé, majd lettek nagymamák.
Különböző típusok vannak közöttük. Vannak, akik „kivárnak”, hogy szükség legyen rájuk. Nem akarnak tolakodóak lenni. A hetenként egyszer, kéthetenként, stb. szokásrend később kialakul. Ahol eleve elfogadott tény, hogy a nagyi a hét 2-3 napján elfoglalt, ott erre való tekintettel szervezik meg a teendőket a fiatalok. És eléggé változatos a kép olyan szempontból is, hogy az anyai vagy az apai nagymamáról van-e szó. Mert a legtöbb esetben az anyai nagymamától várják el, hogy többet segítsen (a lányának).
Érzelmi „megrázkódtatások”, érzékenykedések, szemrehányások, elhidegülés, egyik vagy másik nagyszülő kirekesztése is előfordul a fiatal családok jellegétől függően.
Egy idő után aztán az unokák igényei, a nagyobb család követelményeihez való alkalmazkodás akár szorosabb, akár lazább kötelékei ismét összefonják, s elviselhetővé, vagy örömtelivé teszik a nemzedékek egymás közelében élését.
