
Kertészkalendárium
♣ A nyár végi savanyításokhoz, csalamádé és uborka eltevésekhez még vethetünk kaprot a kukorica, vagy a bab közé, a kert sarkába – ahol elegendő vizet kaphat, amíg kikel. Aztán már nő magától!
♣ A termékenyüléshez a dinnye, a tök, és olykor az uborka nővirágait a hímvirág porával be kell porozni. Szabadban ezt általában a méhekre bízhatjuk, azonban a fóliasátorban, vagy ahol kevés a méh, kénytelen a megporzást a kertészkedő elvégezni.
♣ A májusi orgona elszáradt bugáit az erős, fiatal hajtásokig vágjuk vissza. A nagyon sűrű, gyenge hajtásokat egészen a talajig visszavághatjuk. Ugyancsak felesleges hagyni, hogy magasba törjenek a virágos ágak. Alacsonyabb, szélesebb, könnyen elérhető bokrokra van szükség.
♣ A gyomokat, amelyek virágot és magot is fejlesztenek, csakis olyan komposztkészítő berendezésben szabad tárolni, amelyben a speciális mésznitrogén hatására hő fejlődik, s a csírázó gyommagok elpusztulnak.
♣ Az évelőket, amelyek nagyon terjedelmessé váltak, vagy kevés virágot hoztak, átültetéssel, tőosztással fiatalíthatjuk és szaporíthatjuk. Erre a legalkalmasabb idő két héttel a virágzás befejezése után következik.
♣ A hagymás és gumós virágok (hóvirág, téltemető, kék csillagvirág) töveit körülbelül 10 évenként, átültetéssel osztjuk szét. A szétválogatott gumókat, felfrissített talajba, azonnal, ismét elültetjük.
♣ Ősszel nyíló krókuszok gumóit is most ültethetjük ki, 5-7 darabot egy-egy csoportba, 6-10 cm mélyre. Jól mutatnak a gyepes, vagy pázsitos pihenőkert nagyobb bokrai közelében.
♣ Fejes salátát, téli endíviát, karalábét és karfiolt, másodnövényként, még 2-3 hetenként vethetünk.
♣ Kertben teleltetésre, tehát a friss zöldségekben szegényebb hónapokban történő fogyasztásra, vethető még leveleskel, póréhagyma és kelkáposzta, a letermett területekre, megtisztított, fellazított talajba.
♣ A késői szilvafajták és a sárgabarack kukacosodására július közepétől augusztus közepéig lehet számítani. Okozója a szilvamoly (alig 1,5 cm-es szárnyfesztávú, apró lepke. Fontos megfelelő időben, ismételten is, permetezéssel védekezni a tojásrakásra kirajzó lepkék ellen, hogy ne károsítsák az érő termést.
♣ Közvetlenül az érési idő befejezése után, az egyszer és kétszer érő málna letermett vesszőit a tövéig levágjuk, végül a talajt durva komposzttal, vagy kéregmulccsal takarjuk.