Az első fagyok előtt vigyük be

fagyokA dísznövények cserepeiben, dézsáiban meglehetősen kevés a föld, ami tartós fagyok idején teljesen átfagyhat. A gyökerek az edény falánál helyezkednek el, ezért általában a kint hagyott növények könnyen kifagynak, mivel az átfagyás, kiszáradás roncsolja a hajszálgyökereket. A növény pedig víz-és tápanyag híján még akkor is elpusztul, ha a lombja egyébként elviselné a fagyokat (pl. törpe tűlevelű örökzöldek, japán babérsom, puszpáng, bambuszfajok). Nemcsak a növények, az égetett agyagedények is fagyérzékenyek, azokat is védeni kell.

fagyokAz első fagyok előtt vigyük be:

Murvafürt (Buougainvillea),
Kalapácscserje (Cestrum),
Citrusfélék (Citrus),
Mirtusz (Myrtus),
Enciánfa (Solanum rantonetti),
Angyaltrombita (Datura),
Mályvacserje (Hibiscus),
Ibolyafa (Tibouchina),
Banánfa (Ensete).

Az üres cserepek

A legnagyobb veszély a terrakotta ültetőedényekre nézve, ha a bennük rekedt víz megfagy – így kitágul – a téli hideg pedig megrepeszti a cserepet. Előfordulhat, hogy a kisebb repedések észrevétlenek maradnak a tél folyamán, de amikor tavasszal arrébb próbáljuk vinni az edényt, egyszerűen darabokra hullik a kezeink között.

Fejjel lefelé tároljuk

Amikor hűvösre fordul az idő, ürítsünk ki minden olyan ültetőedényt, amelyek lakói a telet amúgy sem vészelnék át. A növényeket komposztáljuk, az edényeket pedig vigyük be a kertből, erkélyről. Megoszlanak a vélemények afelől, hogy a virágföld is a cserépben maradjon-e vagy sem. Vannak, akik benne hagyják, és vannak, akik a föld felét vagy az összeset kiöntik. Az ültetőedényeket fejjel lefelé tároljuk egy, az időjárás viszontagságaitól mentes, védett helyen (például garázsban vagy istállóban). Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk, hogy eső vagy hó álljon a cserepekben: elég egyetlen fagyos éjszaka, hogy az edény teljes hosszában megrepedjen.

Emeljük fel a talajról

Azon növények esetén, amelyeknek a szabadban kell tölteniük az egész telet, az ültetőedényt emeljük fel a talajról. Ez azért fontos, mert a víz a földhöz fagyasztja az edényt. Ha megpróbáljuk arrébb tenni a cserepet, megrepedhet vagy elkezdhet rétegekben szétesni.

Legalább a téli hónapokra állítsuk a cserepeket dekoratív virágtartóra vagy téglákra (ügyelve arra, hogy a vízelvezető nyílásokat ne takarjuk el). A legegyszerűbb megoldás, ha a nagy méretű terrakotta edényeket egész évben a földről felemelve tartjuk.

A vízelvezetés döntő fontosságú. Minél több vizet képes magában tartani az edényben lévő föld, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy fagy hatására repedés keletkezik a cserép oldalán. Mielőtt a cserepet megtöltjük földdel, egy réteg vízelvezető anyagot terítsünk szét az alján, és figyeljünk arra, hogy a vízelvezető lyukak maradjanak szabadon, bármilyen alkalmatosságot is használjunk ahhoz, hogy az edény alja ne érintkezzen a talajjal.

Önnek ajánlott

Leave a Reply