Milyen színű a fekete?

Pontos jelentése: más színek sötét árnyalata, mivel a fekete nem színárnyalat, valójában elnyeli az összes szín látható színképét, melyet egyik sem tükröz vissza. Azt is mondhatjuk, hogy a fekete valójában a többi szín keveréke.

Ennek a színnek a misztikussága ősi hiedelmekből, élményekből fakad, a nappal és az éjszaka, a sötét és a világos változásaiból. Öltözetként sem mindenütt a gyászt mutatja. A Föld más tájain, más korokban a fehér a gyász színe. A fekete elsősorban ünnepi, elegáns. Ha ilyet viselünk egy másik színnel, ez fokozza annak energiáit. Sőt – képes kifejezni a belső erőt és a változás lehetőségét. A kínai öt elem tanában a fekete szín erősíti a befelé fordulást, a belső kreatív erő felszabadításában segít. A japán kultúrában a nemesség, a tapasztalat szimbóluma.

Ennyit bevezetőül a szokatlan – sőt bizarrnak látszó – újdonságok elé.

Kumato fekete
Kumato

Kumato, a fekete paradicsom

Egy elfeledett vadparadicsomból nemesítették svájci szakemberek, tíz évig tartó keresztezéssel. Azt állítják, rendkívül ízletes. Ellentétben a piros paradicsommal, ez az érési folyamat bármely fázisában fogyasztható, tehát nemcsak éretten, hanem úgyszólván éretlenül is.

Színe eleinte sötétzöld, ilyenkor kitűnően szeletelhető. Aztán sötétbarnává érik, ebben a fázisában édesen zamatos az íze. Különösen salátákba, szendvicsekbe ajánlják. Végül egészen sötétvörös lesz, ilyenkor a legédesebb, legszaftosabb. Akár léként fogyasztva, akár párolva vagy főzve tökéletes a zamata. És ami a legfontosabb, antioxidánsokban igen gazdag. A „Kumato” fajta magjához csak kiválasztott termelők juthatnak hozzá, azonban feketeparadicsom magot már mind a hazai, mind a magyarországi szaküzletekben beszerezhetünk.

A fekete paradicsom gondozása és termesztése megegyezik a piros színű paradicsoméval. A lényeg, hogy tápanyagokban gazdag talajt, napfényes helyet igényel.

Különben árnyalatnyi különbségek – éppen a tápanyagok mennyisége miatt – keletkezhetnek a termések színében. Van, ahol „csak” sötétlila, sötétbarna lesz a színe. Ha minden feltétel adott a termesztéséhez, akkor egészen sötét lesz a héja. Belül azonban mindegyik gyönyörű, sötétpiros.

fekete sargarepa
Fekete sárgarépa

Fekete sárgarépa

Még sötétebb, mint a lila sárgarépa. Sötétbíbor a héja, szívrésze narancsvörös. Friss fogyasztásra kitűnően megfelel 95 napos tenyészidejével. Gyökere hosszú, hengeres, enyhén keskenyedő. Nyári és őszi betakarításra javasolják. Kettévágva fantasztikus színvilágot nyújt, mivel felkarikázva kétszínű. Vetését március végén, április elején ajánlják, 2-3 cm mélyre. 30 cm-es sor-és tőtávolságot kell kialakítani, hogy minden példány egészségesen, formásra fejlődjön. Remekül mutat salátákban, de párolt körítésként is.

fekete zoldbab
Fekete zöldbab

Fekete zöldbab

 A hüvelyesek családjának legújabb tagja ez a világosbarna szemű, korai érésű, bőtermő, sötétlilás, fekete hüvelyeket termő bokorbab-fajta.

Áprilistól májusig ajánlják az ültetését, 40 cm sor-és tőtávolságra, 5 cm mélyre.

Színe miatt a zsenge termés igen mutatós a salátákban, vagy körítésként.

Önnek ajánlott

Hozzászólás