(Különleges nőnapi köszöntő)
Úgy fél évszázaddal ezelőtt öregedőnek véltem a harminchat éves asszonyt, öregnek az ötvenesztendőst, s szánandónak – szinte kortalannak, időn túlinak az ennél idősebbeket. Akkor sehogyan sem értettem, egyszerűen talán nem is akartam érteni, értelmezni azokat a verssorokat, amelyekkel a mostani vallomást zárom.
Ahhoz olyan kort kellett megérnem, egy élet sokféle gondját, baját, örömét és búját átélnem, mások sorsát, sokak sokféle küzdelmét látnom, hogy megértsem a költőt. Akár a szenvedés, akár a sok munka, vagy a családért való aggódás, a másokkal törődés, az egyedüllét, a sokféle küzdelem hagyott nyomot az arcukon, kezükön, magas, karcsúból szikárrá, vagy egyre alacsonyabbá váló termetükön, éppen ez a sok „életgyűrű” szerű jel, az átéltek nyoma az egyéni, a különleges, a szép rajtuk. Hogy ezt, így, hosszú életkoruknak köszönhetően még megmutathatják a többi embernek. A fiatalabbaknak is.
Mégis, a felismerésre egy, több korosztállyal fiatalabb férfikollégám ébresztett, akivel a kilencvenedik évét betöltött közös hölgyismerősünkről beszélgettünk.
„Még mindig friss, emberek közé jár, érdeklődő, kedves, kellemes. És ápolt, jólöltözött. Egyszerűen – jó ránézni.”
Nos, virág helyett divat-és frizuraötleteket küldök az idősebb nőknek, bátorításul, ösztönzésül, hogy most már, egészségük mellett, így is törődjenek magukkal. Kényelmes cipők, szolid elegancia, sok séta a barátnőkkel, vagy ha van, milyen jó ha van, a társukkal.
És, ugye, tényleg jó rájuk nézni.
Ahogyan Walt Whitman írta
„Asszonyok ülnek vagy mennek – egyikőjük öreg, másikuk fiatal,
szépek a fiatalok! de az öregek még szebbek!”
Szolid elegancia
