Sóska és/vagy spenót? Vagy az egyiket, vagy a másikat kedveli a felnőtt ember. A gyerek azt, amelyikre rászoktatták. A legtöbb konyhakertben a spenót, vagyis a paraj kap helyet, a sóskát kevesen dédelgetik át a téli viszontagságokon, hogy korán tavasszal már csipegethessenek zsenge levélkéiből. Pedig igen ízletes leves vagy mártás készíthető belőlük. Újabban, amíg egészen friss, még a nyers salátákba is szívesen keverik.
A sóska jellegzetes savanyú ízét a benne található oxálsavnak köszönheti, melynek étvágyserkentő hatása is van. Magas C-vitamin-tartalmának köszönhetően hatékonynak tartják a skorbut gyógyítására és megelőzésére. Sok ásványi sót, meszet, foszfort, vasat, magnéziumot, valamint A-vitamint tartalmaz.
A lényeg, hogy tápanyagokkal jól ellátott talajba vessük a magját. Sokan azért viszolyognak tőle, mert tudvalevő, hogy nagyra növő zöld levelei mohó nitrát-gyűjtők. De ha elég ritkára vetjük, s széles sorközöket hagyunk, akkor, miután kikelt, a napfény minden tőhöz odahatolhat. A növény tehát a felvett nitrogént, a napfény hatására át is alakíthatja. Száraz, napfényes időben, a koradélutáni órákban szedjünk belőle.
A spenót leveleiben triterpén-szaponinok, betain, vitaminok, oxálsav, nitrátok találhatók. Leggyakrabban főzeléknövényként vagy salátaként használják fel, iparilag pedig klorofill előállítására. A leveléből készült szerek az emésztésre a hasnyálmirigy működésére jó hatással vannak, valószínűleg a szaponinok miatt. A talajtól függően nagy mennyiségű vasat tartalmazhat, azonban ennek nagy része nehezen felszívódó formában van jelen, és az oxalátok is gátolják a felszívódását. Magas (0,97) oxalát-, és nitráttartalma miatt nem szabad túl sűrűn fogyasztani.
(Ugyanez vonatkozik a zöldsalátákra is, ne ültessük sűrűn, s csakis délután vágjuk fel a fejeket.)
