A hüvelyesek, a száraz bab, borsó, lencse, fehérjében, ásványi anyagokban, rostokban gazdag élelmiszerek, a zsenge bab, (vajbab, zöldbab, fejtett bab) cukorborsó, zöldborsó, velőborsó) ezen kívül még jó vitaminforrások is.
Egykor a bokorbab a kukoricában is megtermett, a karós bab, futóbab máig a kerítésre, karókra, huzalokra futtatva, bárhol megnő, gazdagon terem a kert végében, az udvaron. Termesztése igénytelen, egyszerű.
A bab bizonyára ezért volt tápláló és nélkülözhetetlen étele éppen a legszegényebbeknek. És ebből következett, hogy nívósabb konyhák nemigen tartottak rá igényt. Azóta fordult a világ, felismerték, elismerik a hüvelyesek értékét az emberi táplálkozásban. Sőt. A húst elutasítók számára a szója és a többi hüvelyes a legfontosabb fehérjeforrás. A különféle reformkonyhák pedig, a zsenge babfélék elkészítésének változatos módját népszerűsítik.
Ma luxusétel a zsenge zöldbab, a szálkátlan vajbab, a fejtett bab. És az ára is ehhez mérten, egyre magasabb. Változtassunk tehát termesztési szokásainkon. Ültessünk többet a nagy szemű fehér vagy tarkababból, a bokorbabból, a vetőmagboltok különleges zöldbab fajtáiból. És, ha szárazon nem nagyon szeretjük, fogyasszuk mi is zsengén a babféléket. Kiváló az élettani hatásuk.
A bokorbab (zsengén ceruzányi, világos-vagy sötétzöld hüvelyű, puhára párolható, szálkátlan fajták) fészkes ültetéséhez 40×40-50 cm-enkénti, sekély fészkeket vágunk, ezekbe 5-6 szem babot helyezünk, majd a következő fészek földjével betakarjuk. Sorba vetéshez 50×50 cm távolságra, 3-4 cm mély barázdákba, 8-10 cm-enként vetünk egy-egy magot.
A karós bab, futóbab (széles, húsos, szálkátlan, sárga vajbab fajták) a kövér, humuszos talajon fejlődik a legjobban. Amíg ezt, s a szükséges huzalokat, vagy karókat előkészítjük, tégelyekbe, cserepekbe ültethetünk belőle 1-2 szemet. Gyorsan csírázik, erős gyökérlabdát fejleszt így.
Spárgabab
A babfélék származási helye még ma sincs pontosan felderítve. Ezért többféle elnevezésük terjedt el. Európában Amerika felfedezése előtt is termesztettek már lóbabot (Vicia faba) és „tehénborsót” (Vigna sinensis) a Földközi-tenger környékén. Amerika felfedezését követően, az onnan behozott babot jelölte Linné a „Phaseolus” névvel. Már a görögök és a rómaiak is termesztették a tehénborsót, amelyet még Afrikából hoztak át. A mai, nemesített spárgabab (Vigna sinensis) is ebből származik. Hosszú, vagy kínai babnak is hívják.
Egyéves, lágyszárú növény, főgyökere 100-130 cm-re hatol a talajba, szára nem fejezi be a növekedést, ezért könnyen fel lehet futtatni támrendszerre, kerítésre. A levelek hónaljában felfelé álló fürtvirágzat kevés tagból áll. A jellegzetes pillangós virágok felépítésére az ötös szám jellemző. A hüvelytermések, zöld „spárgák” hossza, elérheti a 80 -100 cm-t. Zsengén kell leszüretelni, mivel csupán apró, koromfekete magvakat érlel a csavarodva felnyíló hosszú hüvelyekben. Ez különbözteti meg az éretten is ehető, kisebb-nagyobb szemű termést hozó babféléktől.
