Gyorsfagyasztás, mélyhűtés

gyumolcs_wm

fagyaszt7 fagyasztóbaMindenfajta élelmiszer legtökéletesebb tartósítási módja a fagyasztás a mai, mélyhűtőkkel elszerelt háztartásokban. A bogyós gyümölcsök – ribiszke, málna, áfonya, szeder – nemcsak vitamintartalmukat, ízüket, illatukat is így őrzik meg a legjobban. Tökéletesen alkalmasak maradnak friss fogyasztásra, sütemények töltésére, különböző desszertek összeállítására.

A legjobb fagyasztási eljárásnak azt tartják, hogy a szűrőtálban, folyó víz alatt, többször leöblített szamócát (másutt földiepernek mondják), kocsányát leválasztva, nagy tálcán szétterítjük, s hagyjuk leszáradni. Megfelelő méretű, szintén lapos tálcán, egyszerűen így, szétterítve néhány órára a mélyhűtőbe tesszük. Miután keményre fagyott, akár dobozkákban, akár zacskózva , külön a gyümölcsöknek szánt rekeszbe rakjuk. A ribiszke (száráról leválasztva), a málna, gondosan megtisztítva, s a többi bogyós is, hasonló módon fagyasztható anélkül, hogy összenyomódna, egy tömbbe fagyna. Kisebb adagok (ahogyan beérik egy-egy bokor termése) megtisztítva, leöblítve, leszárítva, kicsi műanyag dobozokban, kevés kristálycukorral meghintve is eltehetők, télen csemegézhetünk belőle, elég kivenni, s hagyni, hogy kiolvadjon.

fagyaszt_6 fagyasztóba
Praktikus a többször is visszazárható simítózáras tasak.

A csonthéjas gyümölcsök – cseresznye, meggy, sárgabarack, szilva – fagyasztása nem mindig sikerül úgy, ahogyan a háziasszony szeretné. Gyakran elveszíti az állagát, túl sok levet ereszt mindegyik, nem igazán alkalmas tölteléknek sem a rétesekbe, sem a süteményekbe. Elsősorban jó, ha kimagozzuk, hogy a gyümölcs húsa ne váljon kesernyéssé, meg azért is, hogy az amúgy is lottyadttá olvadó gyümölcs ne veszítsen többet eredeti jellegéből. A kimagozott gyümölcsöt ugyancsak lazán a tálcára terítve fagyasszuk meg, majd   adagoljuk zárható dobozokba. Felolvasztásuk szintén tálcán történjen, hogy ne tapadjon egy tömbbe az összes gyümölcs. Az alma jobb, ha pépesítve kerül fagyasztásra. A körte, ha megtisztítva, magházától megszabadítva, lehámozva, citromos-cukros vízben előfőzve, majd lecsöpögtetve kerül a fagyasztóba, igen jól elkészíthető, miután kiolvasztottuk.

Vegyük figyelembe, hogy csak 4-5 hónapot kell áthidalnunk egy-egy fagyasztott gyümölccsel, amíg ismét frisset csemegézhetünk. Nem érdemes tehát sokat eltenni belőlük. Azokat viszont igen, amelyek a kertünkben teremtek, vagy, amelyekhez olcsóbban jutottunk hozzá a főszezonban.

A zöldségfélék tartósításának ez a legjobb módja

Vitamin-és ásványianyag-tartalmukat, természetes tulajdonságaikat, ízüket, aromájukat így őrzik meg a legtökéletesebben. Az is nagy előnye ennek az eljárásnak, hogy konyhakész állapotban (kockázva, szeletelve, reszelve, gyalulva), adagolva kerülnek a mélyhűtőbe, így a főzés, párolás valóban 15-20 perc alatt készétellé varázsolja őket.

Előfőzéssel

A brokkoli, a karfiol, a zöldborsó, a zöldbab, a gyökérzöldség, a karalábé, a gomba, mind előfőzést követően kerül a fagyasztóba.

előfőzes fagyasztóbaA gondosan megtisztított zöldségféléket 4-5 percre, szűrőkanálba téve előfőzzük, majd gyorsan, folyó víz alatt lehűtjük, lecsepegtetjük, s a család egyszeri fogyasztásához méretezett adagokban, mikrotén zacskókba téve először a hűtőbe, majd a fagyasztóba tesszük.

(Öntapadó cédulákon tüntessük fel, melyik mit tartalmaz, a készítés dátumát se felejtsük le róluk!)

A kelkáposztát alaposan megmosva, metéltté aprítva, vagy töltött kelhez, felezve, levesbe negyedelve, tehát megfelelő méretűvé előkészítve, szűrőkanálba téve, előfőzzük. Hideg vízben lehűtve, majd lecsöpögtetve, műanyag dobozokban, illetve mikrotén zacskókba csomagolva fagyasztjuk.

A mángold nagy leveleit (ha gombával, húsos töltelékkel akarjuk majd elkészíteni) elővigyázatosan blansírozzuk, hogy be ne szakadjanak.

Levélszárukat felaprítva, előfőzve, adagokba rendezve készítsük elő a fagyasztásra.

Kisebb leveleiből – mint a parajból – pürét készíthetünk. A mángold miden formában jól lehűtve, szigetelve kerüljön a mélyhűtőbe, mert erős az aromája.

A parajt alaposan megmossuk, majd megfőzzük és ledaráljuk (mixeljük) és az így nyert pürét tégelyekbe, dobozokba adagoljuk. Miután a hűtőben teljesen kihűlt, a fagyasztóba rendezzük.

Előfőzés nélkül

fagyasztott paprika-4 fagyasztóbaA kicsumázott, tölteni való paprika egészben, egymásba csúsztatatva, zacskózott adagokban azonnal fagyasztható. Lecsónak való, szeletelt paprika is zacskózható így. Ugyancsak eltehetünk így apróbb, érett paradicsomot (levesbe, pörköltbe való).

A tököt elég legyalulni, vagy kockákra vágni, s hozzákeverni a finomra vágott, friss kaprot. Azonnal adagolhatjuk mikroten zacskókba, műanyag dobozokba.

A patisszon, a csillagtök szintén eltehető így, ha a felhasználásnak megfelelően szeleteltük, előkészítettük.

Édeskáposzta rétesbe, káposztás kockához

zacskoÚgy készítsük el, mintha frissen akarnánk felhasználni. Lereszeljük, kissé megsózzuk, majd kinyomjuk a levét, s megpirítjuk. Érdemes nagyobb tepsiben szétterítve, a sütőben pirítani. Hamarább elpárolog a leve, szebb lesz a színe. Kihűtve, adagolva, tégelyekben, dobozokban tárolhatjuk. Villámgyorsan elkészíthető belőle a káposztás kocka vagy a rétes. A nyári káposzta fejekből érdemes kettőt-hármat megabálni, hogy leveleiket leszedve, töltött káposztához felhasználhassuk. Dobozokban, mikroten zacskókban eltéve nagyon jó, hogy készen elővéve – már dolgozhatunk is velük. Puhábbak,s szebb töltelékek tekerhetők-takarhatók  belőlük, mint az őszi káposzták leveleiből.

Önnek ajánlott

Leave a Reply

%d bloggers like this: