A gyerekek számára is kell egy kiskert!

gardening gyerekbarát

Különösen az idén, amikor – a karanténos tiltásokat követően – több időt tölthetnek a nagyszülőknél, mint máskor.

Most még hadd tegyük hozzá, lehetőleg a házinyulak óljának, vagy a baromfiudvar közelében legyen ez a néhány lépésnyi terület (ha egyáltalán van még ilyen udvar…), amelyet kapálhatnak, gereblyézhetnek, öntözhetnek a  kisebb-nagyobb gyerekek. Ha a gyorsan növő zsázsa, vagy saláta vetésétől kedvet kapnak a többihez is, a hónapos retek, a cukorborsó, vagy a már virágzó paradicsompalánta termésének növekedését, érését figyelemmel kísérhetik. És majd meg is kóstolhatják.

A zöldséghulladékok válogatásával – a sárgarépa jó a nyulaknak, a hagymaszárat, felmetélve, a tyúkok, csirkék kapják – kedvet kaphatnak e hasznos háziállatok etetéséhez, gondozásához is. Csalogassuk ki őket ebbe az igazi „való világba”, ahelyett, hogy a tévé előtt hevernének egész nyáron!

Ahol gyümölcsfák vannak, s érik a termés, biztosan szívesen segítenek szüretelni is –  és csipegetni a szamócából, ribiszkéből, málnából.

Egy igazi gyerekbarát kert

Népi-játékok-a-kertben gyerekbarátHihetetlenül változatos, zegzugos, burjánzó, tele növényekkel. Szinte dzsungel. Egy vadonkert. Érdekes és titokzatos. Mi felnőttek a szépen rendezett, gondozott kertet szeretjük, számukra viszont érdekesebb, ha a kert kissé elvadult. Változtassunk gyerekeink kedvéért kertünkön. Hagyjuk a rendezgetést, inkább azon törjük a fejünket, hogyan tegyük még izgalmasabbá. A növényeket úgy válogassuk össze, hogy minél több élőlényt vonzzanak kertünkbe, így a gyerekek megfigyelhetik az állatvilágot is. Fontos szempont még a biztonság, ezért a gyerekek életkorához igazodva a veszélyforrásokat szüntessük meg. A mérgező növényeket zárjuk ki, a szúrósakat, tüskéseket szintén vagy esetleg a gyerekbarát kert egy forgalommentes pontjára ültessük.

Az a legjobb, ha a gyerekeknek van saját ágyásuk, amit maguk rendeznek, ők ültetik be. Használhatnak hozzá műanyag eszközöket, de ha nagyobbak, bátran adjunk a kezükbe igaziakat is. Tartsuk itt is szem előtt, hogy a műanyag nem környezetbarát és nem túl tartós. Kapát inkább ne adjunk nekik. Az ágvágót és metszőollót felügyelettel használhatják. Mindenki mérlegelje saját gyereke korát, és felelősségtudatát a szerszámok használatánál.

Önnek ajánlott

Leave a Reply

%d bloggers like this: