
Az árvizek, belvizek, felhőszakadások következtében az öntöző kutak is szennyezetté váltak. A legtöbb kertészkedő, ennek ellenére, miután felszikkadt a talaj, ott folytatta az öntözést, ahol korábban abbahagyta. Pedig a víz, az elöntött területen, nemcsak a földeket, kerteket és udvarokat, hanem a kutakat is megtöltötte mindazzal, amit összemosott, feloldott, a vegyszerektől kezdve a biológiai szennyeződésekig. Most tehát nem a nitrát felszívódása a zöldségfélékbe a legnagyobb gond, hanem a különféle betegségeket is kiváltható baktériumoké, a mérgező vegyszereké, amelyekkel naponta öntözik a levél-és gyökérzöldségeket. Hiába mossuk meg kívülről a zöldségféléket, ha már felszívódtak a levélzetbe, a gyökerekbe a mérgező anyagok. Olyan, mintha meginnánk a szennyezett vizet!
Az lenne a legfontosabb, hogy minden, az áradások, felhőszakadások idején felgyűlt vizet kiszivattyúzzanak a kerti kutakból. A kutak aljáról is el kellene távolítani az iszapot, a szemetet. (Ezt a munkát nem végezheti háromnál kevesebb ember.)

A hozzáférhető fertőtlenítők közül most a SAVO lehet a leghatékonyabb (0,5 l/20 l vízre számítva). Ezzel kell mind a kutak falát belülről lemosni, mind az újra feltöltődő vizet fertőtleníteni.
A kutak fertőtlenítése
A kutak fertőtlenítését minden esetben a fizikai tisztítással kell elkezdeni. Szivattyúk segítségével kitermeljük a fertőzött, megjelenésében zavaros és piszkos vizet. Amikor látszatra tiszta vizű a kút, akkor kell a fertőtlenítést például klór-dioxid oldattal megkezdeni.
Ásott kút fertőtlenítését végezhetjük klórmész vagy háztartási hipó (SAVO) segítségével is, természetesen a biztonságos ivóvíz biztosítása érdekében TwinOxide használata ajánlott. A fertőtlenítés során víz-köbméterenként 3 dkg klórmész adagolása szükséges. A kútvíz mennyiségének megfelelő klórmész mennyiséget (Chloramin) vízben feloldjuk és a kút oldalát mosva öntjük bele. A fertőtlenítő oldatot 24 órán keresztül állni hagyjuk.
A kút vize akkor alkalmas ivóvízként történő hasznosításra, ha szaga és íze klórra emlékeztet, ellenkező esetben az adag megduplázása szükséges.
Fertőtlenítés háztartási hipó oldattal

A hipó esetében a keveréket úgy készítjük el, hogy a kút vizének minden köbméterére 200 ml szert adagolunk. Az elkészült fertőtlenítő oldatot a kútkáván folyatva juttatjuk a vízbe, 24 órán át állni hagyjuk. A fertőtlenítő szert az állást követően teljes egészében ki kell szivattyúzni vagy merni.
A fent említett vegyi anyagok hatásosak, egyben drasztikusak. Ajánlott a környezetkímélő, klór-dioxid tartalmú szerek használata.
A vegyi anyagok alkalmazása esetén a megfelelő adagolás a csomagoláson, illetve a használati utasításban olvasható.
Fúrt kút fertőtlenítése
A fúrt kutak fertőtlenítése is a szennyezett víz kitermelésével kezdődik. Ezt követően megfelelő mennyiségű, általában fél liter fertőtlenítő oldatot juttatunk a szivattyú szívócsövébe, majd ezt kitermeljük. Ezt követően újabb adag fertőtlenítő szert juttatunk a szívócsőbe, amit 24 órán át állni hagyunk. A szivattyút addig kell járatni, míg a fertőtlenítő szer szaga eltűnik az ivóvízből.