Lengyelországban újból bevezetik az idősek vásárlási idősávját

Lengyelországban

Lengyelországban az idősebb embereknek a koronavírus-járványal szembeni védelme érdekében újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettiek számára – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő szombaton Varsóban.

Morawiecki sajtóértekezletén az idősebbek védelmét nevezte a lengyel járványkezelési stratégia egyik kiemelt céljának. Utalt a halálozási adatokra, melyek szerint az új típusú koronavírus a 60 évnél, és különösen a 67 évnél idősebb embereket veszélyezteti leginkább.

Ezért a csütörtöktől életbe lépő rendelkezés szerint Lengyelországban a boltokban 10 és 12 óra között újból csak a 60 évnél idősebbek vásárolhatnak. Felhívta az idősebb nemzedékhez tartozókat, hogy lehetőleg maradjanak otthon. Biztosította őket afelől, hogy az állami intézmények és a társadalmi szervezetek támogatják őket a hétköznapi problémák megoldásában. Javasolta, hogy a munkáltatók adjanak lehetőséget a távmunkára az 55 évnél idősebb alkalmazottaik számára.

A sajtóértekezleten szintén részt vevő Adam Niedzielski egészségügyi miniszter a járványügyi intézkedések jövő heti bővítését helyezte kilátásba. Emlékeztetett: a járvány lassítása érdekében szombattól Lengyelország-szerte újból kötelező lett a maszk köztéri viselése.

Románia

Romániában a 150 ezret is meghaladta a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, tovább gyorsult a járvány terjedése, ezért Bukarestben és több más városban a mobiltelefonos katasztrófavédelmi riasztórendszeren keresztül is figyelmeztették a lakosságot a megnövekedett fertőzési kockázatra.

A hatóságok arra figyelmeztették a lakosokat: csak úgy kerülhetik el a környezetükben élők életének veszélyeztetését, ha betartják az  egészségügyi óvintézkedéseket. Ha orrukat és szájukat eltakaró maszkot viselnek, távolságot tartanak, kerülik a tömeget, a mások által is megérintett felületek megtapintását. Ajánlott az is  hogy fertőtlenítik magukat minden fertőzésgyanús tárgy megérintése után. A lakossági riasztást más romániai településeken is bevetette a katasztrófavédelem.  (mti)

Önnek ajánlott

Leave a Reply

%d bloggers like this: