
A körzeti orvosok, fogorvosok és egyéb szakorvosok is elvégezhetik az antigén tesztet a pácienseiken – hívta fel a figyelmet Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter a közösségi hálón. Elmondása szerint az egészségügyi szolgáltatóknál a vizsgálatkor saját gyorsteszt is használható.
A tárca egy speciális kódot hozott létre erre a célra, így azoknál a személyeknél, akiknél jelentkeztek a tünetek, a tesztelés költségeit az egészségbiztosító téríti. Az elvégzett tesztelések számáról értesíteni kell az Egészségügyi Információk Nemzeti Központját (NCZI), a pozitív esetekről pedig az illetékes regionális közegészségügyi hivatalt.
Az egyik legfontosabb tényező az idő
A koronavírus-járvány megfékezése kapcsán az egyik legfontosabb tényező az idő. Minél gyorsabban sikerül valakit leszűrni, és minél hamarabb lesz meg ennek a szűrésnek az eredménye, annál hamarabb lehet megtenni a szükséges intézkedéseket: karanténba helyezni a fertőzöttet, és felkutatni kontaktjait. Az antigén gyorsteszt a vírus jelenlétének kimutatására szolgáló, 98-99 %-os pontossággal működő teszt. A PCR teszteléshez hasonlóan a mintát itt is garatból és orrgaratból vesszük. Az eredmény azonban 20-30 percen belül rendelkezésre áll.
Háttér
A Roche szerint az új SD Biosensor gyorsteszt legnagyobb előnye, hogy tünetmentes személyeken is használható. Az Abbott tesztjének vészhelyzeti engedélye csak tünetekkel rendelkezőknél javasolja annak használatát – ha azonban nagy szükség van gyorstesztekre, vélhetően az Abbott eszközét is használhatják tünetmentes személyeken. Szakírók szerint az ilyen gyorstesztek legnagyobb problémája nem a specificitás vagy a szenzitivitás, hanem a kimutathatósági határ. A kimutathatósági határ erősen mintafüggő – és a Roche tesztjét a BioWorld szerint eddig csak tünetekkel rendelkező betegek mintáin tesztelték.
Az influenzaszezon kezdete valóban szükségessé teszi a differenciálásra alkalmas diagnosztikai eszközök bevezetését. A Roche tesztje csak a COVID-19 kimutatására alkalmas, influenza antigéneket nem tartalmaz.
A WHO által jóváhagyott tesztekkel az iskolákban és a munkahelyeken lehet hatékonyan szűrni. Bár hibázni ez a teszt is hibázhat, így is hasznos, hiszen sokan épp akkor fertőznek le másokat, amikor még nincs tünetük. A gyártók szerint a tesztek pontossága 97 százalékos, de ez valós körülmények között 80–90 százalék körül alakulhat.