November – a krizantémok és a kegyelet hónapja

ma már kegyelet

Ma már nemcsak egyetlen nap, vagy egyetlen hét a kegyeleté, az emlékezésé. A hozzátartozók zarándokútja a temetőkig október elején kezdődik és legalább november közepéig tart.

Krizantémok színes, szép bokrai mindenütt. Nagyvirágú fajták és az apró virágú, hidegtűrők óriási gömbjei. Védeni kell a széltől, félteni a fagytól, öntözni, a vázába rendezettek alá friss vizet tölteni. Az élők mindennapi szertartása ez most, valamiféle virtuális együttlét azokkal, akik már nem lehetnek velünk.

Az életünket  meghatározó politikai történések, a biztonságot nyújtó létfeltételektől a felzaklató, legfelsőbb szinten napirenden tapasztalható viszálykodásokig az elmúlt év márciusától fokozatosan szétzilálták, eltorzították legmélyebbről fakadó, legszilárdabbnak vélt szokásainkat, hagyományos ünnepeink menetét, módját.

Már nem vagyok abban a korban, amikor a felháborodásom, a méltatlankodásom határozott, erőteljes hangon szólna. Talán furcsállhatnák is, akik ismernek, hiszen Szüleim sírjához ma már csak akkor tudok eljutni, amikor a gyermekeim odavisznek, ha évfordulójuk van, meg Halottak napja alkalmából – korántsem pontosan azon a napon…

Mégis: hogy veszi magának a jogot a mostani – vagy bármelyik – kormány “illetékese”, hogy azt a jó tanácsot adja az istenadta Népnek, ne a temetőkbe zarándokoljanak az idei Mindenszentekkor, Halottak napján sem, – menjenek inkább ki, a természetbe!?

ma már kegyelet

Számtalanszor elhangzott már, mivel, hogyan védekezhetünk a Covid-fertőzés ellen. Az arcmaszk viselésétől a kézfertőtlenítő alkalmazásáig, az ismerősök, rokonok találkozásakor a megfelelő távolság tartásáig. A két vakcina mellett az influenza elleni vakcina beadása, amikor eljön az ideje, a harmadik koronavírus elleni vakcinával történő beoltásig…Ha ebből a “kötelező rész” a két vakcina, oltási bizonyítvánnyal már a táskánkban van, s ha rokonaink, hozzátartozóink is túl vannak az “oltakozáson”, vajon miért ne mehetnénk akár külön-külön, akár velük találkozni a temetőbe? Felborult már az elmúlt másfél évben a templomi, a temetési, az esküvői szertartások szokásrendje. A családi összejövetelek, kalákában végzett munka hagyományos módját a hősködve “én aztán nem hagyom magam!” oltást kerülő (és a beoltatlanságukat családjuk előtt is titkoló) felelőtlenek is bonyolították, nehezítik. Már huszonnégy járás borult ismét feketébe, a többi közül is egyre többnek sötétedik a színe, több mint nyolcvan százalék borult vörösbe…

Felelősségre, egymás, és a magunk életének megóvására intenek bennünket. Ha jobban odafigyelnénk, mikor, hol fogjuk meg fertőtlenítést mellőzve a kilincset, a boltból hazavitt élelmiszert “csak úgy” bedobáljuk a hűtőbe, vagy lelkendezve rég látott barátnőnk nyakába borulunk, amikor elég volna tisztes távolságból megmondani neki, mennyire örülünk, hogy látjuk, de éppen mert szeretjük, most még nem merjük megölelni.

Mert igenis, félünk. Bátran mondjuk ki! Nem kevesebbről, mint az életünkről van szó…

Ha végignézünk a sírhantokon, amelyeken még nem fakultak ki a koszorúk, gondoljunk csak bele, ez alatt az idő alatt, amióta ránk tört az epidémia, mennyi  barátot, ismerőst, rokont veszítettünk el. És nemcsak a legidősebbeket ragadta el , sok középkorú, vagy még annál is fiatalabb lett az áldozata: nem kevés éppen a járvány tagadói miatt, akik megfertőzték a velük egy fedél alatt élőket, vagy éppen legkedvesebb barátjaikat.

Ma már védettebbek lehetünk. Ehhez mérten ragaszkodhatunk a közösségeinket, rokonságunkat, családjainkat összetartó – megtartó – hagyományainkhoz is.

És arra gondolok, hogy a politikát művelni akaró, de arra teljesen alkalmatlan “illetékesek” csak azért tanácsoltak ilyen bődületes, embertelen  egészségvédő megoldást az idei novemberi ünnepekre – mert nekik még nincs senkijük, akinek a sírjához el kéne menniük egy-két szál krizantémmal.

H. Mészáros Erzsébet

Önnek ajánlott

Leave a Reply

%d bloggers like this: