Kertésznaptár – február

február

A gyümölcsfák metszéséhez kedvező a február. Általában 6-8 héttel a rügyfakadás előtt. Ilyenkor a sebek gyors begyógyulására számíthatunk. Ennek a fő célja a növekedés és a terméshozás közötti egyensúly biztosítása. Élettani egyensúlynak is nevezik. A legjobb termőkorban jön el annak az ideje, hogy ezt az egyensúlyt ellenőrző és ritkító metszésekkel, ameddig csak lehet, fenntartsuk.

Ha már nemigen várható erősebb fagy, akkor a nyáron és az ősszel virágzó cserjéket – amelyek az első éves hajtásokon hozzák virágaikat – erősen vissza kell metszeni. A visszavágás az előző évi virágzó hajtás néhány rügye felett történjen.

február

A díszpázsitot lehetőleg ne tapossuk. Se fagyos időben, se párás, nedves időjárás esetén ne járkáljunk rajta, mert a fagyott tövek, szárak letörnek, s elhalnak, vagy szétcsúsznak a talajrétegek és csúnya, kopasz foltok keletkeznek a fűben. A száraz hó védi a pázsitot, a nedves, vagy megkérgesedett hó alatt befülledhet. Óvatosan fel kell törni, szét kell teríteni a havat. A hóval egyenletesen fedett pázsit védett, de később zöldül ki.

Néhány nyáron virágzó évelő ősztől a hideg pincében, garázsban pihen. Ha lombjuk lehullott, s az új hajtások megjelennek, kezelésbe kell venni a növényeket. Lehet ez muskátli, fukszia, papucsvirág, bokros margaréta. Fontos az erős visszametszés, hogy a hajtások alulról erőteljesebben fejlődhessenek. Szép, bokros növényeket csak így nyerhetünk. Világos, melegebb helyre is szükség van ehhez.

A tulipánok enyhe időjárás esetén levélcsúcsaikkal már előbújhatnak a hó alatt is. Vigyázzunk, hogy el ne tapossuk az 1-2 cm-re kiálló leveleket. Tőzeggel, fenyőgallyal védhetjük is, hogy ha eljön az ideje, sértetlenül kinyílhassanak.

Önnek ajánlott

Leave a Reply

%d bloggers like this: