Több a gyümölcs – mégis kevesebb?

gyümölcs

Tévéreklámokkal tele világunk a gyümölcs fogyasztását is globalizálta. A kínálat alakítja a keresletet…régióinkban – mind Csallóköztől a Bodrogközig, mind Magyarországon, kiszorultak a gyümölcsös kertekből a szívós, ám magasra növő, olykor szeszélyesen termő régi hazai fajták, helyükre nagyüzemi módszerekkel is kezelhető, kényelmesen gondozható és könnyebben leszüretelhető alacsonynövésű, kiegyenlített terméshozamú, gyümölcsfa-hibrideket ültetnek. Ezek sokszor idegenként vernek gyökeret a mi éghajlatunk alatt.

gyümölcs
Árpával érő körte

Ez azt is jelenti, hogy a szép terméshez – amelyet eredeti hazájukban produkáltak, vagy keresztezett, több fajtából előállított, néhány évig bőven termő, mutatós, akár erkélyeken is tartható példányaiknak – komoly vegyszeres támogatás szükséges. És ettől kezdve már ismerős a történet: a kertészkedő, a piacon vásárló, sóhajtva konstatálja, már a gyümölcs sem a régi. Hiába a sokféle név, alig van ízük, zamatuk. Persze, a fiatalabb nemzedékek már inkább ezeket a semleges ízű gyümölcsöket kedvelik – mert ezeket szokták meg, ezeket kapják.

Hol van a Húsvéti rozmaring, a rétesalma? Az illatos, a savanykás, a „bo-bobo-bo-borízű”? A sárga, zöld és piros színű almák valamiféle „egyen-mezőnybe” rendeződve talán 4-5 fajtacsoportot képviselnek.

Magyarországon 1874-ben Bereczki Máté, a kor gyümölcsbiológusa 423 alma-, 472 körte-, 136 szilva-, 27 cseresznye- és 17 magyar meggyfajtát írt le. Ma már a nevüket is kevesen ismerik (duránci barack, leánycsecsű alma, cigányalma, kutyaszemű szilva, búzás körte, árpára érő körte, pipacsmeggy).

Megmentik a régi fajtákat

gyümölcs
Pipacsmeggy

Néhány elhivatott gyümölcsnemesítő aztán úgy döntött, nem törődik bele az egyen-ízbe, nem hagyja, hogy ősi tájfajtáinkat bedarálja a modern kor, a globális sablon darálója. Magyarországon sorra alakultak olyan gyümölcsfa-iskolák, amelyek begyűjtik a környék még élő, föllelhető régi gyümölcsfajtáit. Kimondottan olyan fajtákra „vadásznak”, amelyeknek már a nevét sem jegyzik a „hivatalos” nemesítő állomásokon. Faluszéleken, tanyasi porták mellett, sokszor temetőkertekben, vagy pusztuló, régi gyümölcsösökben, kihalt házak udvarában próbálják felkutatni a még élő példányokat. Ezekről oltócsapot vágnak, s alanyra oltva, fát nevelnek belőlük. Máris több mint száz régi gyümölcsfajta fiatal példányait nevelik, s várják, hogy termőre fordulhassanak.

Közben Szlovákiában is neszét vették az ősi tájfajtákból létesíthető génbankok ötletének, s ma már a pőstyéni (Piešťany) génbankban gondozzák az őshonos fajták magoncait, végzik az oltásukat. Innen aztán gondosan őrzött faiskolákba kerülnek, ahonnan rezervátumként működő kertekbe, pontos katalógusokba bejegyezve továbbadják a hozzáértő gyümölcstermesztőknek fajtájuk, számuk szerint iktatva a facsemetéket… Magyar nyelvű sajtóban nemigen jelent meg erről tudósítás. Pedig, ha itt, nálunk is tud valaki ilyen régi gyümölcsfajtákról, pusztuló gyümölcsösökről, jó lenne, ha hírül adná a mentőakciót szervező növénynemesítőknek, vagy a pőstyéni génbank megyei fiókjainak. A Csehországi őshonos gyümölcsfajták génbankját Prágában kell keresni. Az interneten minden cím megtalálható.

Önnek ajánlott

Leave a Reply

%d bloggers like this: