Ritka szép az ősz, az ember nem is gondolta volna, amikor még a nyári kánikulában szedte fuldokolva a levegőt, s várta az esőcseppekkel érkező enyhületet. Most itt van, a temető virágaira permetezget finoman, halkan, majd megcsillan, mint millió könnycsepp, ahogy simogatón rásüt a Nap.
Mert volna is kikért sírni. Hozzátartozók, családtagok, egykori iskolatársak, barátnők, rokonok, kollégák és ismerősök. A járvány három esztendejéből 2021-ben volt a legmagasabb a halálozások száma, 37 százalékkal magasabb, mint más években. Összesen 73,5 ezer ember hunyt el, a koronavírus második és harmadik hulláma fertőzött meg és vitt el minden ötödik embert. Ez a szám a Szlovák Statisztikai Hivatal tavalyi adata. Maga a jelentés arra is rámutat, hogy 1919 óta nem volt ilyen magas a halottak száma Szlovákia területén, még közvetlenül a második világháborút követő években sem.
Elgondolkodtató, hogy a 65 és 75 év közötti idősek közül 56%-kal haltak meg többen az elmúlt évben, míg a 75 év fölöttiektől a legidősebbekig ennél alacsonyabb, 49%-os volt az elhalálozás aránya. Valószínű, hogy az elrendelt és fegyelmezett távolságtartásra intő karantén őrizte meg fertőzés nélkül az „elpusztíthatatlan”-ként emlegetett nyolcvan felettieket.
Tény, hogy amíg a közösségekkel, embercsoportokkal érintkező fiatalabbak, a munkaképes nemzedékek között tarolt a koronavírus, a vének – itt maradtak – még egyelőre „magnak”. Tehát nem is lenne miért zokszót ejteniük. Viszont, azért a „rájuk dolgozó” generációk bizony méltán vannak zavarban: egyrészt nem elég, hogy ennyivel tovább élnek az öregek (ki számított arra még olyan 15-20 éve, hogy 80 fölöttivé válik az életkor?…), másrészt a társadalom végképp nincs felkészülve erre: Bizony ez is kiderült a járvány három esztendeje alatt. A nyugdíjas otthonokban volt a legmagasabb a koronavírus-fertőzések miatti halálesetek száma. Nem is csoda, hiányzik az orvosi felügyelet, a szakértő személyzet, és számtalan alapvető követelmény, amit ma még nem is mernek nyilvánosságra hozni. És amikből a bírósági esetek (rendőrségi kivizsgálásoktól a fegyelmi- és büntető eljárásokig) még csak valamikor a következő években kerülnek tárgyalásra. Ha – odakerülnek egyáltalán.
És itt van még ez is: Szlovákiában a minimál-nyugdíj aktuális összege 90 euróval alacsonyabb, mint a szegénységi küszöb. Itt és most 660 ezer ember él szegénységben, számuk a koronavírus járvány időszakában 45 ezerrel lett magasabb. Áremelkedések. Drágább lett minden. Kenyér, kifli, tej, csirkeszárny. A tüzelő. Kell-e majd fáznunk télen? Takarékoskodnunk a vízzel? Sok faluban nincs már orvos sem.
És a tehetetlen öreget megint kivizsgálásra kellene vinni…
Ki ne volna ideges, fáradt?
Néhány év – és a mostani, fiatalabbnak számító nyugdíjasok is ellátásra szorulhatnak.
Bizony, határozottan és időben meg kellene változtatni az idősellátás koncepcióját. Tanulni az osztrákoktól, németektől, ahol az otthoni ellátás, gondozás támogatási rendszere sokkal emberibb, hatékonyabb, mint a volt szocialista országokban kialakított öregotthon-rendszer.
Nekünk, nyolcvan felettieknek, tulajdonképpen – már mindegy. Ahogy a szép magyar szövegű, régi „Indián nyár”-ban valamikor Kovács Kati énekelte, „Elmegyünk…”. Addig meg, tudjuk, már nem vagyunk a régiek. Felejtünk, ügyetlenkedünk, útban vagyunk, mások terhére vagyunk. Bocsánat, hogy még élünk…
Haraszti Mészáros Erzsébet
