Egy ölelést.
Akkor szoktunk átölelni másokat, amikor izgatottak, boldogok vagy szomorúak vagyunk, illetve megpróbálunk vigaszt nyújtani. Kutatások kimutatták, hogy az ölelés egészségesebbé és boldogabbá tesz bennünket. Az ölelés az egyik leghatékonyabb, legpozitívabb emberi megnyilvánulás. De mennyire van szükségünk belőle?
Ha átölelünk valakit, azonnal melengető, kellemes érzést tapasztalunk, de a tudósok szerint az ölelés előnyei ezt messze meghaladják. Az ölelésről a leghíresebb kutatást egy magyar tudós, Nagy Emese , a Dundee Egyetem pszichiátere készítette. A sportrajongó orvos arra volt kíváncsi, hogy a különböző nemzetekből és kultúrákból származó versenyzők hogyan osztják meg spontán módon egymás között az örömüket és fejezik ki az elismerést mások irányában. Ráadásul szerette volna pontosan megmérni mindennek a hatását. Tapasztalatait a Journal of Ethology folyóiratban ismertette.
A 2008-as pekingi olimpia felvételeit elemezte 21 sportág döntőjéről. Összesen 188 ölelést vizsgált meg képkockáról képkockára, amelyekben 32 ország versenyzői, az edzőik és az ellenfeleik voltak a résztvevők. A sportolók és társaik nemétől, nemzeti hovatartozásától és származásától függetlenül az ölelés átlagosan körülbelül három másodpercig tartott. Az eredmények megerősítették azt az elképzelést, hogy a három másodperces intervallumok az élet alapvető időegységei, amelyek meghatározzák az éppen megélt pillanat felfogását. „Számos alapvető élettani esemény, például a levegővétel és a kilégzés is körülbelül 2-3 másodpercig tart” – mutatott rá a kutató.
Szerinte az olimpia tökéletes példája volt annak, hogy az emocionálisan feltöltődött emberek hogyan akarják az érzéseiket megosztani másokkal. Ez egy közös pillanat, amelynek világosan meg tudták jelölni a kezdetét és végét.
„Érdekes volt látni, hogy kultúrától, nemzetiségtől vagy nemtől függetlenül mindannyian megosztották a pillanatot egy öleléssel, függetlenül attól, hogy boldogságot fejeztek-e ki, vagy vigasztaltak. A kutatás kimutatta, hogy ezeket az érzéseket át lehet adni egy másik embernek, hogy az egy közös élmény legyen. Ezek a pillanatok növelhetik a további tapasztalatok, élmények megosztásának valószínűségét, a további tevékenységek összhangba hozását, ami végül az összetartozás érzéséhez vezethet az emberek között” – mondta Nagy Emese a The Telegraph -nak. Más kutatások szerint az ölelésnek még egy sor pozitív hatása van.
Az ölelés csökkenti a stresszt
A tudósok azt állítják, hogy az érintés révén történő támogatás csökkentheti a megnyugtatásra szoruló személyben a stresszt. Ráadásul a stressz szintje a megnyugtatóban is alacsonyabbá válhat. Egy kísérletben húsz heteroszexuális párt vizsgáltak. A férfiakat kellemetlen áramütés érte, miközben a párjuk fogta a karjukat. Kiderült, hogy a nők agyának stresszel kapcsolatos területei csökkent aktivitást mutattak, míg az anyai viselkedés jutalmazásával összefüggő területek nagyobbat. Amikor valakit vigasztaló szándékkal átölelünk, az agyunk hasonló reakciót mutathat.
Az ölelések megvédhetnek a betegségektől
Egy több mint 400 felnőttet érintő kutatás során megállapították, hogy az ölelés csökkentheti a megbetegedés esélyét. A nagyobb támogatást kapó emberek ugyanis kevésbé voltak betegek, illetve, ha meg is betegedtek, a tüneteik kevésbé voltak súlyosak, mint azoké, akik kevesebb támogatást kaptak, vagy teljesen nélkülözniük kellett az öleléseket.
Az ölelés javíthatja a szív egészségét
Egy vizsgálatban a tudósok körülbelül 200 felnőttet két csoportra osztottak. Az egyik csoportban a szerelmes, vagy párjukhoz vonzódó partnerek egymás kezét fogták10 percig, majd 20 másodperces öleléssel bújtak össze. A másik csoportban a partnerek csak csendben ültek 10 percig és még 20 másodpercig. Az első csoportban a vérnyomás és a pulzus egyenletesebb volt, mint a második csoportban. Azaz a szeretetteljes kapcsolat jó hatással van a közérzetünkre és a szívünk egészségére.
Az ölelés boldogabbá tesz
A HealthLine portál cikke szerint az oxitocin egy olyan vegyi anyag a testünkben, amelyet a tudósok néha „ölelkezés-hormonnak”neveznek. Ennek az oka, hogy az oxitocin szintje megemelkedik, amint valakit átölelünk, megérintünk vagy közel ülünk hozzá. Az oxitocint összefüggésbe hozzák a boldogsággal és a stressz mérséklődésével is. A tudósok azt is megállapították, hogy ez a hormon erős hatással van a nőkre, mert csökkenti a vérnyomásukat és a norepinefrin stresszhormonjuk szintjét. Egy másik tanulmány pedig rámutatott, hogy az oxitocin szintje azoknál a nőknél a legmagasabb, akiknek jó a párkapcsolatuk, és gyakrabban ölelhetik meg szeretett partnerüket. De akkor is megfigyelték az oxitocin pozitív hatásait, amikor az anyák magukhoz ölelték csecsemőjüket.
Az ölelés segít csökkenteni a félelmeket
A vizsgálatok kimutatták, hogy az érintés, kézfogás, simogatás csökkentheti az alacsony önértékelésű, elbizonytalanodott, valamitől félő emberek szorongását. Baráti, vagy szerető öleléssel meg lehet akadályozni, hogy elzárkózzanak, és a halál gondolatával foglalkozzanak. Kiderült, hogy még egy élettelen tárgy – például egy plüssmackó – megérintése is segíthet csökkenteni az emberekben a szorongásokat és a félelmet.
Az ölelés csökkentheti a fájdalmat
Az érintés bizonyos formái csökkenthetik a fájdalmat. Az egyik vizsgálatban fibromialgiában szenvedő embereken hatféle terápiás érintéses kezelést végeztek. Mindegyik kezelés során finoman megérintették a bőrüket. A résztvevők az életminőségük javulásáról és a fájdalom csökkentéséről számoltak be. Az ölelés a másik érintési forma, amely segíthet csökkenteni a fájdalmat.
Abban a pillanatban, hogy megölelünk valakit, máris megtettük az első lépést az idegrendszerük egyensúlyba hozásáért. A bőrben lévő apró, tojásforma érzékelők, az úgynevezett Vater-Pacini-testecskék közvetlenül az aggyal vannak kapcsolatban, ezek felelnek az érintés okozta érzetek továbbításáért. Mikor az egyik test a másikhoz ér, az idegrendszer paraszimpatikus része egyensúlyi állapotba kerül. Ez az állapot leginkább akkor jelentkezik, ha szeretettel, vagy szenvedélyesen ölelünk meg valakit.
Az ölelés segít kommunikálni másokkal
A legtöbb emberi kommunikáció verbálisan vagy arckifejezések útján zajlik. Az érintés azonban egy másik fontos módja annak, hogy az emberek üzeneteket adhassanak át egymásnak. A tudósok megállapították, hogy egy idegennek számító ember is képes az érzelmek – a harag, a félelem, az undor, a hála, a boldogság, a szomorúság és az együttérzés – széles skáláját kifejezni úgy, hogy a másik ember számára egyértelmű és biztonságot adó, egyértelmű legyen.
Hány ölelésre van szükségünk?
Virginia Satir, egy híres amerikai családterapeuta szerint napi négy ölelésre van szükségünk a túléléshez, napi 8 ölelésre az önfenntartásunkhoz, de 12 ölelésre a fejlődéshez.
Bár ez sok ölelésnek tűnik, de úgy látszik, hogy az ölelésből soha sincs elég. Sajnálatosan a modern társadalmakban olyan konvenciók uralkodnak, hogy ne érintsük meg azokat, akik nincsenek közvetlen kapcsolatban velünk. Pedig úgy tűnik, hogy nagy előnyünkre válna, ha valamivel több lenne a jó értelemben vett, fizikai érintésekben is megnyilvánuló, emberi, baráti figyelem. Amíg ez nem változik meg, gondoljunk arra, hogy a tudomány bebizonyította: a hozzánk legközelebb állók átölelése, akár egy levegővételnyi időre is, különösen pozitív hatással lehet kedélyállapotunkra, valójában a szívünkre és a lelkünkre egyaránt.