Csak halogatta az időt, igyekezett a régi kerékvágásban haladva úgy főzni, mintha család venné körül, s pontos időre várnák tőle az ételt. Abban a kényszerképzetben élt, hogy pontos időre el kell készülnie. Amikor sikerült, egyre fáradtabban, de elégedetten várta, hogy tálalhasson, mint amikor még körülülték az asztalt… vajon ízlik-e?
Először a férje ment el. Sokáig méricskélte, kavargatta a kímélő, kanalanként adagolható, mégis tápláló, gyermeknek is falásnyi adagokat. Tényleg megtett minden tőle telhetőt. De már csak az üres, ünnepi tányér, teríték néz rá az asztalról.
A fia meg valahol, külföldön dolgozik. „ Amíg kibírod egyedül, addig maradok. Aztán hazajövök”, nyugtatta. Hiába jobb ott a fizetés, nagy annak az ára.
És ilyenkor, ünnepek táján nehéz a várakozás. Igaz, azt ígérte, év végén megjön „egy fordulóra”…
Amíg kibírja… még bírja.
De nehéz átállni az egyszemélyes főzésre.
Munkanapokon az ajtajáig hozzák az ebédet. De a hosszú hétvégék, ünnepek étrendjét neki kell összeállítania. Nem is gondolta, hogy ilyen körülményes lesz. Pedig már a kezében, szemében a mérték.
Tudja, olyan másfél kilós csirke aprólékjából, csontjaiból három napra is elegendő levest főz. Úgy is inkább csak a sok zöldséget eszegeti majd belőle. A bolti csigatészta már szinte jobb, mint az egykor itthon készített. Abból elég egy maréknyi, kis lábaskában, sós vízben, gyorsan megpuhul… Ha megkívánja a daragaluskát, azt is keverhet… Jobban ízlik ez a gyenge csibeleves, mint a régebben, a családnak főzött húslevesek a jó marhahúsból, velős csonttal, vagy a sárga tyúkleves.
A comb, a melle húsa. Négy napra elosztva. Besózva, vagy pácolva, a két ünnep között, rizzsel, krumplipürével, főzelékkel. Lehet, hogy még a mélyhűtőbe is kerül belőle, hogy meg ne unja.
A pontypatkókat a szomszédasszonyától kapta. Három van belőlük. Talán meg sem süti Ádám-Éva estéjére. A csirkeaprólékból főzött leves mellé, karácsony első napján az lesz az ebédje. Krumplipürével, kompóttal, vagy egy kis zellersalátával.
Nem szokott már meleget vacsorázni. Tej, joghurt, fonott kalács, vajas kenyér. Veszélyes az ő korában szokatlan finomságokkal kísérleteznie. Még elcsapná a gyomrát.
Jobb lesz a lencseleves, meg a mákos guba. Milyen figyelmes ez a kis celofánzacskós, huszonöt dekás csomagolás, pont egyszemélyes. És jó, hogy olyan gyorsan megpuhul, megmossa, beáztatja. Elég neki fél óra. És babérlevéllel, fokhagymával felforralja a vizet, bele fordítja a tálacskából a lencsét. Ahogyan a régi öregek hitték, máig ahhoz tartja magát: szerencsét hoz.
A gubához is készen kaphatóak már a jóízű, két adagot kitevő, aranygaluskához ajánlott, szépen megsütött, apró kalácskockák. A gond csak az, hogy hiába forralja fel a friss tejként (borral vetekedő áron) eladott íztelen, szagtalan folyadékot, csak nem hasonlít az igazi, friss tejre. Falun még hozzájutnak, de városon csak hetente egyszer áll meg a friss tejet árusító lajtos kocsi, de neki az már messze van. Marad a dobozos, a boltból. Azért majd leforrázza vele a gubát. És meghinti mákkal, kevés mézet csurgat rá.
Gyümölcsnek az alma, a banán meg a mandarin, elosztva, hogy minden napra jusson, amíg zárva a boltok. Sütemény helyett kétszersültet majszol. Finom dzsemmel megkeni. Ezt is úgy kapta, a másik utcabeli, ügyes, fiatal szomszédasszonyától.
És talán a fia is megjön Szilveszterre, a következő év első napjaira. Kell is, hogy férfiember lépje át a küszöböt először az új Esztendőben. Akkor lesz szerencsés. Neki az a szerencse, ha egészséges lesz még annyira, hogy el tudjon menni a közeli boltig, s haza bírja hozni, amire szüksége van.
És, hogy a jó szomszédok közül, valaki, naponta benézzen. Ha az sem lenne, bizony a tévé, meg a telefon társaságában, nem lenne éppen vidám.
Még jó, hogy van kire várnia. És hogy a fűtést a félelmetes hírek ellenére sem vették le húsz fok alá. Sőt, 23-24 fokra is felmelegítik a lakásokat.
Azért sokszor fázik egy kicsit. Magára teríti a puha, horgolt vállkendőt. Ilyenkor úgy érzi, még vele van a barátnője, az öleli át a vállát.
Azt olvasta, a dió jót tesz az ilyen öregeknek. Milyen jó, hogy – nem drágábban, mint a piacon a friss gerezdeket – ezt is lehet őrölve, zacskókba zártan az üzletben venni. Naponta kétkanálnyi, az talán négy darab dió lenne. Így is finom. Nézi az integető, csupasz faágakat. Még néhány nap – és megint rövidülni kezdenek az éjszakák.
Duzzadni kezdenek a rügyek is.
Ha megéri – jövőre olyan naptárt vesz, amelyiknek jó nagyok a lapjai, hogy minden napra felírhassa, amit el kell végeznie, hogy mikor kell az orvoshoz mennie, mikor, melyik gyógyszert kell bevennie.
És megint ki kell cserélnie a mostanáig használt telefonjegyzékét. Túl sok már a szám, amit többé nem hívhat fel, amelyek nem felelnek. És ezek ábécé sorrendben az első helyeken – rögtön a szemébe néznek szomorúan.
Azért úgy magában, még beszélget velük továbbra is. És álmában néha még felelnek. Az olyan jó volt, amikor egy asztalnál ülve kávéztak és őt szólogatták, siessen, mert kihűl a kávéja.
Igaz is, ma még nem ivott délutáni kávét. Forráz egy gyengét…
(hme)
