
Az egy család számára termesztett szamóca viszonylag szerény területet igényel. Termésátlagokat számítgatni azért nem érdemes, mert fajtától, termesztési technológiától függően egy négyzetméteren teremhet 0,5 kg, de akár 2,5 kg is. A szakkönyvek abban megegyeznek, hogy egy négytagú család éves szamócaszükséglete 10-20 négyzetméternyi területen megtermeszthető. Ehhez – szintén fajtától, termesztési technológiától függően 70-150 szamócapalántára van szükség. Alapelvünk az legyen, hogy inkább kis területen, de nagyobb hozamú és jó minőségű gyümölcsünk teremjen. Olyan fajtát válasszunk, amelyet a mélyhűtőben is tárolhatunk, illetve dzsemnek is feldolgozhatunk.
Az ültetés megfelelő helyének kijelölése azért fontos, mert a szamóca fényigényes. Szélre érzékeny. Ebből az következik, hogy nem kerülhet a gyümölcsfák alá. A kert legjobb adottságú részében jelöljük ki a helyét. Készíthetünk számára ún. piramiságyást, de fekete fóliás takarású ún. bakhátat is. Ez a termesztési mód azért közkedvelt, mert megvédi a gyümölcsöt a talajjal történő érintkezéstől, s így a szürkerothadás veszélye a minimálisra csökken. Ugyancsak elmarad a gyomlálás, mivel a fóliatakarás alatt nem nő a gyom. Akinek még kertje sincs, az is próbálkozhat a függőleges fóliazsákos szamócatermesztéssel. Ez azonban inkább csak olyan „balkonkertészkedés”. Más, ha erre a célra speciális hajtatóházakat rendeznek be, s ott a megfelelő termőtalajt, a csepegtető öntözést biztosítva intenzív szamócatermesztéssel foglalkoznak.
A hűtőházi, ún. „frigo” palánták márciusban is megvásárolhatók, ültethetők. Nagy a választék, mind az egyszer termő, mind a többször, illetve folyton termő szamócákból.
Termesztése
Hazánkban az eper szinte bárhol termeszthető, de a számára legjobb feltételek biztosítása messzemenően megtérül. Az eper vegetációs ciklusának kezdete és befejezése függ a hőmérséklettől, ezért az ország déli részein lévő kertekben, a korábbi felmelegedés miatt 1-2 héttel hamarabb kezdik meg a vegetációt.
Az eper vagy kerti eper, termesztett eper, ananászeper[1] (Fragaria × ananassa) az eper (Fragaria) nemzetségbe tartozó hibrid növény, amelyet álterméséért termesztenek; a köznyelvtől eltérően a szakmai elnevezése szamóca. Az eper és szamóca kifejezések egysége vagy különbsége, nemzetközi, nyelvtani, és nyelvtörténelmi értelmezésben nem tisztázott.