Az állati öngyógyítás egyik formájával már biztosan mindenki találkozott, hiszen a kutyák és a macskák esetében szinte mindennapinak számít a fűevés. Házi kedvenceink ehhez leginkább akkor folyamodnak, ha túleszik magukat vagy fáj a hasuk. Lehetőleg friss, új hajtásokat keresnek, amelyek úgynevezett szaponinokat tartalmaznak; az állat a legelés után fél-egy órával később hányni fog, ezáltal pedig megkönnyebbül a túlterhelt gyomra.
Sokkal elterjedtebb az öngyógyítás az állatok körében, mint korábban gondolták
Az állatok részben ösztönös, részben tanult módon kezelik az őket megtámadó betegségeket. A csimpánzokról évtizedek óta tudják, hogy betegség esetén gyógyító hatású növényeket gyűjtenek, miként a hangyák és a méhek öngyógyító praktikáját – tűlevelű fák antimikrobiális, baktériumpusztító gyantájával bélelik ki odúikat– is régóta ismerik már. A vizsgálatok azonban kiderítették, hogy az állati gyógyszerészek listája sokkal hosszabb, mint eddig feltételezték, ráadásul ténykedésük hatással van mind az ökológiai rendszerekre, mind a gazdaállatok, illetve az élősködők evolúciójára.
A ScienceDaily tudományos portál által ismertetett tanulmányban Mark D. Hunter kutató hangsúlyozta, hogy mivel a növények jelentik a jövőbeli gyógyszerek ígéretes forrását, az állatok öngyógyító gyakorlatának megfigyelése az emberi betegségek elleni új szerek felfedezéséhez vezethet.
„Ha állatokat látunk a természetben keresgélni, felmerülhet a kérdés, vajon éppen a zöldség- és gyümölcsboltban válogatnak-e, vagy pedig patikushoz fordultak segítségért – érzékeltette a tudós Hunter. „Nagyon sokat tanulhatunk tőlük a paraziták elleni módszerekről pusztán azzal, hogy figyeljük őket.”
Az ökológus utalt egy másik, korábban közzétett tanulmányra, amely szerint verebek és pintyőkék magas nikotintartalmú cigarettacsikkel bélelik ki a fészküket, hogy csökkentsék az atkák okozta fertőzést. A parazitáktól hemzsegő pompás királylepke pedig tojásait eleve az élősködőket taszító tejelőcserjére rakja le, hogy védje utódait a parazitáktól.
Meglepetés a kutatók számára
Talán a legnagyobb meglepetést az okozta a kutatók számára, hogy egyes állatok, köztük a gyümölcslégy vagy a lepke, olyan táplálékot keres utódaiknak, amelyik a minimálisra szoríthatja a fertőzések káros hatását a következő nemzedékekre. Az ökológus úgy véli, hogy érdemes az eddiginél nagyobb figyelmet fordítani arra, miként gondoskodnak – akár az étrendjük összeállításával, – az állatok, kicsinyeik vagy rokonaik egészségéről. Meggyőződése, hogy az állatok öngyógyító tevékenysége jelentős mértékben befolyásolja az ökológiai rendszerek alakulását. Példaként említette, hogy a paraziták elleni védekezés fékező hatást gyakorol az élősködők terjeszkedésére és fertőzőképességére, ami viszont egyes fajok hirtelen elszaporodását válthatja ki. De az öngyógyítás hosszú távon az állatok immunrendszerében is változásokat idézhet elő. A méhek genomjának vizsgálatakor kiderült, hogy sok olyan immunrendszeri gén hiányzik örökítő-anyagukból, amely más rovaroknál megtalálható. A tudósok nem zárják ki, hogy evolúciós módosulás eredményeként a méhek immunrendszere csökevényesebbé vált amiatt, hogy gyógyszer gyanánt antimikrobiális gyantával bélelik ki odúikat.
Pedig – ilyen szempontból – nincs új a Nap alatt…
Ma már csak gyermekmondókákban, népdalokban él az egykori, paraszti életforma. Arra is csupán a legidősebbek emlékeznek, hogy a vegyszerek nélkül zöldellő rétekre, legelőkre, hogyan terelték ki a libafalkákat, árokpartoktól a vízpartokig legeltették a kecskéket, teheneket. Külön pásztorok vigyáztak a falvak disznókondáira, a birkanyájak tartartásában, a hegyvidéken, az arra alkalmas legelőkön máig él és – egyre jobban virul – a tavasztól késő őszig kint élő és legelő juhok tartása. A tehéncsordák, sajnos, ma már csak nagyüzemi tartásban tengődnek, amennyiben még nem számolták fel a költségessé vált tenyésztésüket, termékeik értékesítését.
Ez a valamikori – ismételten hangsúlyozni kell – természetes állattartás, a vegyszermentes takarmányok legeltetése itt abból a szempontból érdekes, hogy a réteken, legelőkön akkor még számtalan gyógynövény is élt, nőtt – a legelésző állatok örömére. És a marhák, sertések, juhok, libák mindig tudták, mire van szükségük. Ezeket keresték, lelegelték.
Apai dédanyám füvesasszony volt. Apám mesélte, hogyan járt a libafalkák nyomában, figyelte, milyen gyógynövényeket csipegetnek előszeretettel. És vászonzacskóba gyűjtögette a réten elpotyogtatott, megszáradt libaürüléket. Aztán, ha valakinek a foga fájt – akkortájt fogorvost a vizektől körülvett tanyavilágban nemigen ismertek – azokból a száraz, eleve cigarettára hasonlító, zöldes-barnás, füves rudacskákból csavart cigarettát felnőttnek, nagyobb gyereknek. Mire a felét elszívta valaki – elmúlt a fogfájása. Azt már nem sikerült kiderítenünk, milyen gyógynövényeket „konzerválták” a libák. De Apám bizonyította, hogy hatásos volt.
A homeopátia
Nem véletlen, hogy a homeopátiát éppen a haszonállatok szabad tartásának ésszerűbb és egészségesebb megoldására is sikerrel alkalmazzák – például Magyarország több, sikeresen működő farmján: azzal, hogy a legelőkre, a fűvel együtt elvetik a megfelelő gyógynövényeket is. Vagy Szlovákia hegyi legelőin, ahol az osztrákok jó pénzért megveszik a szintén gyógynövényekkel együtt termesztett, szárított szénát (hogy a biotermékek előállításához szükséges feltételeknek megfeleljen a takarmány).
Ma már, bizony arra is ügyelni kell, hogy a sétáltatott kedvenc kutyus hol akar legelészni: és óvakodnia kell a gazdinak, nehogy a kullancs ellen permetezett füvet válassza. Ugyancsak fontos, hogy az egyre gyérülő háztáji tartásban a tojótyúkoknak, malacoknak, vagy a házinyulaknak ne adjunk gyomirtóval, egyéb vegyszerrel beszórt zöldségmaradványokat.
A gyógyító természet erejét, segítségét nem szabad lebecsülni – igénybe kell venni!
(hme)
