Idősebb korban egyre több embernek esik nehezére a járás. A korosodó ember olykor félénk és bizonytalan. Mindez jelentősen megnöveli az elesés és az ebből eredő sérülések veszélyét. Ráadásul, aki nem tud rendesen járni, szociálisan is elszigetelődik. A járás bizonytalansága azonban nem elkerülhetetlen velejárója az idősebb kornak, igen sokféle ok állhat a háttérben. Aki gyakran megbotlik vagy megcsúszik, annak ajánlatos alaposabban utánajárni, mi okozhatja a bajt. A bizonytalanság mozgásterápiával és erősítő gyakorlatokkal javítható.
Az, hogy testméretünkhöz képest kis lábfejünkön képesek vagyunk felegyenesedve állni és járni, ráadásul még testünk súlypontja is elég magasan van, számos szervnek, szervrendszernek köszönhető, amelyek testtartásunkat folyamatosan korrigálják. Ezek a változó környezeti hatások gyors észlelését és a gyors reagálást teszik lehetővé mozgás közben. E bonyolult feladatok ellátásában a következő szerveink vesznek részt:
- A szemek: Hol tartózkodom?
- Az egyensúlyi szerv: Hogyan helyezkedem el a térben?
- Az izmokban található érzékelő végkészülékek: Milyen helyzetben van a fejem, a törzsem és a végtagjaim?
- A lábfejek tapintó érzékelése: Mikor érintkezik a talpam a talajjal?
Az érzékeléseket az idegpályák továbbítják az agyhoz, amely villámgyorsan feldolgozza és koordinálja azokat. Ennek eredménye az adott helyzetnek legmegfelelőbb reakció az izmokban. Ezek bármelyikének zavara megzavarja a járás egészét – például a látászavar, az izmok gyengesége vagy a mozgáskoordináció zavarai. A bizonytalanság az eleséstől való félelem eredménye. Az erre adott reakció többnyire merev tartás és az izmok húzódása. Járás közben a talpak nem a normális, kissé gördülő mozgást végzik, a csípőízületet nem hajlítják és nyújtják ki a megszokott módon, így kialakul a jellegzetes „taposó” vagy „trappoló” bizonytalan járás.
Az első esés ördögi kört indít meg
Ha valaki egyszer elesik, hamar ördögi körben találja magát. Csökken a magabiztossága, az önbizalma, az újabb eséstől való félelem hatására az egyén visszahúzódik, és egyre inaktívabbá válik. Ennek következtében izmai elgyengülnek, mozgáskoordinációja tovább romlik, ez bizonytalanságát még inkább erősíti.
Az élet során járásunk változik. Az, hogy idősebb korunkra lassabban mozgunk, nem kóros. Azonban a korral egyre rövidülnek lépéseink, romlik ízületeink mozgékonysága, a talp kevésbé rugalmas, nem „gördül” a talajon, a felsőtest egyre inkább előregörnyed, karjainkat egyre kevésbé lendítjük, ezek eredményeképpen járás során az éppen a talajon támaszkodó lábon hosszabb időt töltünk.
A bizonytalan járás okainak felderítéséhez szakorvosi vizsgálat szükséges, az orvos egyúttal meghatározza a szükséges terápiát is. A járásbizonytalanság megállapítására szolgáló tesztek sokfélék lehetnek:
Az egy lábon állással a medence és a láb stabilitásában részt vevő idegek és izmok működését vizsgálják. A Romberg-teszt segítségével – ha nem is precízen – megítélhetjük az egyensúlyérzéket. Ennek során a vizsgált személy szorosan összezárt lábbal áll, karjait előrenyújtja, először nyitott, majd csukott szemmel. Ha az illető imbolyogni kezd vagy akár majdnem el is esik, a teszt pozitív.
A lábak erejének vizsgálatára alkalmas a székről felállás. Szükséges hozzá egy karfa nélküli szék és egy óra. A páciens egyenes háttal ül a széken, majd ötször egymás után feláll, úgy, hogy a lába teljesen ki legyen nyújtva, majd rögtön vissza is ül. Mindezt olyan gyorsan teszi, amennyire csak tudja. Fontos, hogy a lábak felálláskor teljesen ki legyenek nyújtva, és a vizsgált személy kézzel nem segíthet magán, az egyetlen „segítség”, hogy a karjait mellkasa előtt összefonhatja. Ha mindez 10 másodpercnél tovább tart, feltételezhetően gyengeség áll a járásbizonytalanság hátterében.
Izomerő és a mozgáskoordináció
Az izomerőt és a mozgáskoordinációt a „felállás- és járásteszttel” ellenőrzik. Itt azt az időt mérik, ami ahhoz szükséges, hogy a karfa nélküli székről felálljunk és egy három méterre a széktől felfestett vonalig elmenjünk, majd visszatérjünk a székhez és leüljünk. Ha ehhez 30 mp-nél hosszabb idő szükséges, a páciens járása nagyon bizonytalan és komoly az elesés veszélye. Ha a mért idő 10 mp-nél rövidebb, nincs szó mobilitási zavarról.
A Tinetti-féle teszt differenciált vizsgálatot tesz lehetővé. Itt különféle egyensúlyi vizsgálatot és járásteszteket végeznek, amelyeket pontoznak, majd a pontokat összesítik.
Ám mindezen teszteket megelőzően először a rendszeresen szedett gyógyszereket kell alaposan szemügyre venni, és megvizsgálni, valóban szükséges-e további szedésük. Sok orvosság okozhat ugyanis járási bizonytalanságot:
- altatók és nyugtatók,
- a cukorbetegség elleni orvosságok (túl magas vagy túl alacsony vércukorszint),
- egyes vérnyomáscsökkentők (pl. a bétablokkolók),
- a vízhajtók,
- az antidepresszánsok.
A gyógyszerszedés beszüntetéséről (megváltoztatásáról) minden esetben az orvosnak kell döntenie!
Végzetes lehet például a cukorbetegségre szedett gyógyszer elhagyása, pusztán azért, mert a betegtájékoztató cédula arról informál, hogy a gyógyszer szedése során mellékhatásként előfordulhat remegés és szédülés. Ami az altatókat vagy az alkoholt illeti, ezeknek az elhagyása sokkal egyszerűbb.
Egyes betegségek a járásról felismerhetők
Néhány, a járáson felismerhető, jellegzetes változás alapján bizonyos betegségekre következtethetünk:
A Parkinson-kórban szenvedők lépései feltűnően aprók, rövidek (tipegő járás), a felsőtest előrehajlik. A karok nem lendülnek járás közben.
A lábfejemelő ideg bénulása (peroneus parézis) miatt az érintett nem képes a lefelé hajló lábfejét használni, ezért – hogy nehogy megbotoljon – feltűnően magasra emeli a lábát. Ez leginkább a gólya járására emlékeztet, de említik szteppelő lépésnek is.
Aki agyvérzés következtében bénul le, az a lábát félkör alakban kifelé lendíti, miközben bénult karját, könyökben behajlítva magához szorítja.
A térd vagy a csípőízület ízületi degenerációja (artrózis) esetén a páciens az érintett lábat „maga után húzza”, ezért sántít. Ugyanezt látjuk az isiászideg irritációjakor is, ha a páciensnek porckorongsérve van. Ilyenkor a páciens a felsőtestét oldalra hajlítja.
Szakorvos vizsgálja ki
Olykor szükségessé válhat, hogy a pácienst neurológus, belgyógyász vagy ortopéd szakorvos vizsgálja meg, ha a szédülés is a panaszok között szerepel, fül-orr-gégészt és szemorvost is be kell vonni. Ha szédülés és általános gyengeség is társul a panaszokhoz, fontos a szív- és keringésszerv-rendszer kivizsgálása. Ha felmerül annak gyanúja, hogy nem megfelelő az alsó végtag vérellátása, a lábon ultrahangos vizsgálatot végeznek. Az említett lehetőségek mellett tisztázni kell a vércukorszintet, a vérszegénységet és egyéb anyagcsere- betegségek meglétét is.
Ha a bizonytalan járás gyakrabban jelentkezik és a lábban érzékzavarokkal társul, minden esetben neurológusnak kell látnia a beteget. Ő többek között vizsgálni fogja az izomműködésért és az érzékelésért felelős idegeket. Tisztázza, hogy a tünetek hátterében esetleg agyvérzés, szklerózis multiplex, Parkinson-kór, esetleg valamilyen ritka, veleszületett idegrendszeri megbetegedés (pl. amiotróf laterális szklerózis, izomfejlődési zavar) áll-e. Olykor a bizonytalan járás hátterében valamilyen fóbia áll.
Ha gyanús, hogy az ízületekben vagy a gerincoszlopban valamilyen mechanikus elváltozás áll fenn (artrózis), ortopéd szakorvosnak kell megvizsgálnia a beteget. Ő igény szerint a lábfejnél kialakuló torzulásokat cipőbetéttel korrigálja.
Ha a bizonytalan járás hátterében konkrét okot találunk, azt természetesen kezelni kell. Az általános bizonytalanság és az ehhez társuló félelem az eleséstől, célzott mozgásterápiával kezelhető, eleinte felügyelet mellett, később a betegnek lehetőleg otthonában kell folytatnia a gyakorlatokat. A séta, a túrázás – főképp kissé egyenetlen erdei terepen -, a gimnasztika és a kitartást igénylő sportok, mint például a kerékpározás és az úszás – ha rendszeresen űzik – valóságos csodára képesek.
Erősítő edzés a bizonytalan járás ellen
A gépeken végzett erősítő edzés – szakképzett gyógytornász instrukciói alapján – az idősebb korosztály számára is bizonyítottan jó hatású. Jobban erősíti az izmokat, mint a kitartást igénylő mozgásformák (úszás, kerékpározás). Sok mozgásstúdióban vannak olyan speciális készülékek, amelyekkel javítható az egyensúlyérzék. Jótékonyan hat az egyensúlyérzékre, a reflexekre és az erőnlétre a trambulinozás. Az idősebb korosztálynak különösen alkalmas a kínai taj-csi.
A mozgás, az edzés nemcsak az izmokat erősíti és a reakcióidőt javítja, hanem segít a félelmek leküzdésében és a magabiztosság visszanyerésében is. Erre pedig nagy szüksége van az időseknek.
Az esések elkerülése érdekében érdemes eltávolítani a lakásból minden olyan tárgyat, amiben könnyű megbotlani vagy rajta elcsúszni – például a rossz helyen lévő, csúszós szőnyegek, keresztben futó kábelek, vezetékek – és a síkos fürdőkádba is csúszásgátló betétet kell helyezni. Az ún. „csípővédők”, olyan műanyag párnákat tartalmazó alsóneműk, amelyek eséskor jelentősen mérsékelik a combnyaktörés veszélyét. Sokat segíthetünk helyzetünkön, ha megfelelő világításról gondoskodunk, főképp a közlekedőfolyosókon, lépcsőházakban, ha színes csíkokkal jelezzük az első és az utolsó lépcsőfokot, ha a lépcső mellett korlátot helyezünk el és használjuk is!
A csontritkulás
Ha a vizsgálatok csontritkulásra utalnak, célszerű kalciumot és D-vitamint tartalmazó étrendi kiegészítőket szedni: 1000 mg kalcium, 1000 NE (nemzetközi egység, külföldi termékeken az angol IU, international unit rövidítéssel is találkozhatunk) D3-vitamin. A D-vitamin javítja az idegek és az izmok együttműködését. Megállapították, hogy azok a páciensnek, akik csontritkulás miatt D-vitamint szednek, ritkábban esnek el. A D-vitamin általában napfény hatására termelődik a szervezetben. Nyilvánvaló, hogy az idejük nagy részét zárt ajtók mögött töltő idősek szervezete, a napfényhiány miatt kevesebb D-vitamint állít elő. Könnyen előfordulhat tehát, hogy a napi 1000 NE mennyiségű D-vitamin adagolása (szükség szerint előtte laborvizsgálatot is végezhetünk) után javul a páciens mozgáskoordinációja, ha nincs egyértelmű szervi ok a bizonytalan járás hátterében. A vér normális D-vitamin-szintje legalább 50 nmol/l (nanomol per liter).
Ilyenkor, télen, amikor csúsznak az utak, a járdák, különösen fontos, hogy az idős ember ne essen el. Hogy biztosan – számára nem túl veszélyes terepeken járhasson. Mindenképpen kerülnie kellene a jeges, ráfagyott hótól buckás gyalogjárókat. Sokféle csúszásgátló talppal ellátott lábbeli közül lehet választani. Szolid áron megvehető a legtöbb.
Akinek már bizonytalan a járása – vagy aki már „benne van a korban” – legyen óvatosabb!
Megfelelő cipőben, vagy csizmában, a nedves, síkos kövön, járdán is megtapadó végű bottal induljon sétára, vagy bevásárolni.
A mostanában népszerű gördülő járókeretek nem alkalmasak arra, hogy fékezzék, vagy semlegesítsék a csúszás/elcsúszás veszélyét. Jóllehet, száraz, kellemes időben sokan sétálgatnak rátámaszkodva, s mennek még bevásárolni is – belékapaszkodva. Hóban, ónos esőtől jeges járdák idején ne kockáztassanak!
Kérjék meg fiatalabb szomszédjukat, vagy a hozzátartozójukat, hogy a kenyeret, a tejet, a gyógyszert, ha kifogyott – segítsenek pótolni. Számukra nem akkora fáradság, hogy időnként segítsenek, ha szépen megkérik őket. Inkább egy „kérem – köszönöm”, mint nemegyszer végzetes kimenetelű esés, baleset.
