Ilyenkor igazán jólesik az a kis munka, amit néhány tőnek a kiásása jelent, ha éppen nem fagyos a talaj. Földbe, vagy tőzegbe ültetjük. Öntözés mellett – a magszárak óvatos kitörésével – majdnem egész évben szedhetünk zsenge rebarbara levélnyeleket. Sötét, mérsékelten meleg helyre, pincébe, vagy garázsba visszük. A hajtatás ideje alatt kissé nedvesen tartjuk, ha enyhe az idő, levegőztetünk. Az első rebarbara levélnyeleket már hat hét múlva szedhetjük. Tavasszal aztán a töveket ismét kiültethetjük a kertbe, jól trágyázott talajba. Természetesen a nyár elején ezekről a tövekről már nem szedhetünk friss levélnyeleket. Hagynunk kell, hogy megerősödjenek. Örüljünk, hogy akkor látnak el zamatos kompótba, süteménybe való nyersanyaggal, amikor minden más gyümölcsünk még csak a mélyhűtőből vehető elő.
Ha folyamatosan szedjük a rebarbarát, ügyeljünk arra, hogy mindig annyi levélnyelet szedjünk le, hogy a növény tudjon regenerálódni. Ha a szedésnél túl sokat, vagy az összeset leszedjük, a gyöktörzs fejlődése ezt megsínyli. Minden alkalommal legfeljebb a levelek felét szedjük le, és hagyjuk, hogy a növény megerősödjön. A levelet ne vágjuk hanem törjük. A növényen maradó nyéldarab rothadni kezdhet, ami aztán kiterjed az egész növényre.
A rebarbarából keveset fogyasszunk. Igaz, hogy gyógynövény (elsősorban a gyökere), azonban éppen ezért, csínján kell bánnunk vele. Baktériumölő hatása közismert, ezt a bélben fejti ki elsősorban. Fanyar, savanykás, kellemes ízét oxálsav tartalma okozza. (Ahogyan a sóskáét is.) Egy-egy kisebb adag belőle étvágyjavító, emésztésserkentő. Nagyobb mennyiségben azonban hasmenést okozhat. Vesebántalmakra hajlamosak és kisgyermekek étrendjébe nem ajánlott.
