„Küldöm szivemet szivedre…”
(Ady Endre költeményéből)
Mostanában sok szó esik arról, hogy mennyi módja van a szív betegségei, bajai enyhítésének. Néha zavart kelt, melyik módszer és gépecske micsoda, tétován találgatják az orvostudományban kevésbé járatosak, mi a különbség közöttük. Néhány választ megkerestünk a világháló számtalan közérthető magyarázata közül.
A szívritmus-szabályozó (pacemaker)
Ahhoz, hogy szívünk elláthassa testünkben feladatát, szükséges, hogy összehúzódó képessége és a benne levő billentyűk működése tökéletes legyen. Mindez mégis kevés, ha a szívünk túl kevésszer vagy túl sokszor húzódik össze. Ekkor lép közbe a modern orvostudomány egyik vívmánya, a pacemaker.
A szív egy bonyolult szerv, amely akaratunktól, tudatunktól függetlenül működik. Lelki, hormonális hatások, reflexek, erőkifejtés befolyásolhatja a szívösszehúzódások számát.
A szívben megtalálhatók olyan speciális izomrostok, amelyek feladata elektromos impulzusok generálása, és ezen elektromos impulzusok (ingerületek) elvezetése a munkát végző izomrostokhoz.
Megkülönböztetünk tehát ingerképző, ingervezető és munkavégző szívizomrostokat. Van egy elsődleges ingerképző központ a jobb pitvar falában (sinuscsomó), van egy a pitvarok-kamrák határán (AV-csomó), és ez alatt a vezetőrendszer a kamrák irányába kötegekre osztva jut el a szívkamrák izomrostjaihoz.
A szív ingerületei normális esetben a szinuszcsomóban keletkeznek, majd egyre inkább az alközpontok felé vezetődnek a kamrák izomzatához a vezető kötegeken keresztül. Ahogy a ranglétrán haladunk lefelé, az ingerképző központok saját pulzusszáma csökken. A szinuszcsomó által percenként 72-75 ingerület keletkezik. Az AV csomó által ennél kevesebb, a kamrai izomzatban már csupán 30-40/perc-es ingerület és összehúzódás jön létre, ha a felettes központok sérülnek.
Beültetett pacemaker
A szív normális elektromos és mechanikus működésétől való eltéréseket ritmuszavarnak nevezzük. A szív ritmusában megkülönböztetünk lassú és gyors ritmuszavarokat. A lassú ritmuszavarokat bradikardiának, a gyorsakat tahikardiának nevezzük. A zavarokat okozhatják veleszületett fejlődési rendellenességek, gyógyszerszedés (szívritmusra hatók), anyagcsere-betegségek, sejtek működését befolyásoló fontos ionok (kálium) szintjének változása, mérgezések, hormonzavarok (pl. pajzsmirigybetegségek), de leggyakrabban vérellátási zavarok (infarktus), degeneratív elváltozások (meszesedés, hegesedés).
Szívritmus-szabályozók
Részei:
- Generátor: egy kis számítógépet és a vele összeépített elemet tartalmaznak több éves élettartammal.
- Elektróda: speciális bevonatú fémvezetékek, amik kapcsolatot tartanak a szívizomzat és a generátor között.
A zsebórányi méretű pacemakert általában a váll, a kulcscsont és a nagy mellizom közötti mélyedésbe szokták behelyezni a bőr rétegei alá. Az elekródák ereken keresztül vannak felvezetve, megrögzítve a szív üregeiben vagy nyitott műtét által a szív külső felszínéhez rögzítve. A generátornak pedig a bőr alatt kis tasakot képeznek ki.
A készülékekben lehetnek olyan programok is, melyek alkalmazkodnak a szív működéséhez, esetleg a fizikai aktivitáshoz. A fejlettebb készülékek teljes és aktív életvitelt tesznek lehetővé, akár rendszeres sportot is.
A lassú szívműködés megakadályozására sajnos nincsenek biztonságosan adagolható tabletta formájú gyógyszerek. Bradikardiában a leghatásosabb és biztonságosabb eljárás a szívritmus-szabályozók (pacemakerek) beültetése.
Mindig a ritmuszavar típusa, a pontos diagnózis határozza meg, hogy kinek milyen üzemmódú szívritmus-szabályozóra van szüksége. A készülék feladata mindig a hibás vagy hiányzó ingerképzési-vezetési funkció betöltése és így a keringéshez szükséges pulzusszám biztosítása. A készülék tehát figyeli folyamatosan a szív elektromos és mechanikus működését és a megfelelő helyen pótolja a hiányt.
Ha a szív szabályosan működik, a készülék csak figyel, nem avatkozik közbe. Ha a szív lassan, szabálytalanul működik, a készülék átveszi az irányítást a beállításoknak megfelelően. Ezeket a beállításokat a beültető orvosok változtatni tudják egy különleges programozó segítségével bőrön keresztül, anélkül, hogy a sebhez hozzá kellene nyúlni.
A beültetés után
A szapora szívműködések, ritmuszavarok kezelésénél a szívritmus-szabályozók meg tudják szüntetni „elektromos ütésekkel” az életveszélyes ritmuszavarokat. A speciálisabb készülékek pedig a gyenge szív teljesítményét is fokozni tudják, ha megfelelő feltételek állnak fent. Ezt nevezik reszinkronizációs terápiának.
A készülék beültetését követően a sebek gyógyulásáig 1-2 hétig kímélni kell a műtéti sebet, 5-6 napig víz sem szabad érje. Körülbelül 1-1,5 hónapig az elektródák kimozdulásának a veszélye miatt nem végezhetők karkörzések, vagy a beültetés oldalán a váll hátrafeszítése, nehezebb tárgy emelése, erőltetett köhögés.
Ha a beültetés utáni 4-6 hét problémamentesen zajlik (nincs sebgyulladás, vérgyülem kialakulása a készülék körül, az elektróda nem mozdul el, nem jelentkezik izomrángás, ájulás, rosszullét), akkor rendszeresen, évenként ellenőrizni kell a készülékeket. Ezeken az ellenőrzéseken, a szívritmus-szabályozók hatékony működését és várható élettartamát vizsgálják elsősorban.
Ha a beültetés előtti panaszok ismételten jelentkeznek, vagy ájulás, rosszullét, szívdobogás érzése lép fel, a kezelőorvost haladéktalanul fel kell keresni
Önműködtető szívritmus-szabályozó?
Egyes kutatók szerint a dobogó szív elegendő energiát termelhet ahhoz, hogy működtethessen egy szívritmus-szabályozót.
Az egészségügyi megoldások, mint például a pacemakerek, jellemzően akkumulátorral működnek, és korlátozott élettartamúak. Az akkumulátortechnológiában elért nagy előrelépésnek köszönhetően a pacemakerek élettartama akár 7-10 évre is meghosszabbodott. Az eszköz (vagy az akkumulátor) cseréjéhez még mindig szükséges további műtét azonban jelentős kockázati tényezőt jelent a betegek számára. A piezoelektromos nanogenerátorokkal és a triboelektromos nanogenerátorokkal végzett tesztek azt mutatják, hogy az eszköz a szükséges energiamennyiség tízszeresének előállítására is képes lehet. A Brit Szív Alapítvány szerint biztonságosságát klinikai kísérletekkel kell alátámasztani. Az első kísérletek piezoelektromos anyagokkal történtek, amik alakjuk megváltozásakor elektromosságot termelnek. Ezeket az anyagokat jelenleg például mikrofonokban hasznosítják, ahol a rezgéseket alakítják át elektromos jelekké.
A Michigani Egyetem kutatói a szív mozgásait próbálják felhasználni áramforrásként. Az eddig végzett tesztek azt mutatták, hogy elegendő elektromosságot képes előállítani egy pacemaker működtetéséhez. A kutatók most valódi szíven is tesztelni akarják az eszközt, és a cél az, hogy segítségével kereskedelmi forgalomban kapható pacemakert állítsanak elő. Ha az új módszer sikeresnek bizonyul, a hosszan élő betegek különösen sok műtéttől menekülhetnek meg.
Más kutatók olyan eszközt terveztek, amely a fényt bioelektromossággá, vagyis szívsejtek által generált elektromos jelekké alakítja. Az emberi hajnál vékonyabb pacemakerünk optikai szálból és szilícium membránból készül, amelynek fejlesztésével a Tian laboratórium és a University of Chicago Pritzker School of Molecular Engineering munkatársai éveket töltöttek. A hagyományos napelemekkel ellentétben , amelyeket általában úgy terveztek, hogy a lehető legtöbb energiát gyűjtsék össze, eszközüket úgy alakították ki, hogy csak azokon a pontokon termeljen áramot, ahol fény éri, így pontosan szabályozni tudja a szívverést.
