A „bios” szó görögül életet jelent. A gazdálkodó élőlényekkel, növényekkel, állatokkal foglalkozik. Tágabb értelemben a többi ember életéről gondoskodik, mivel élelmiszert, ennivalót ad nekik. Az életfolyam állandó mozgásban van, követi az évszakok, napszakok ritmikus változásait. A „dinamikus” szó arra utal, hogy e változásokat nemcsak figyelemmel kíséri, hanem figyelembe is veszi. Vetési naptárt készít, amely a kozmikus hatások, a Hold és a csillagállások növekedésszabályozó jellegével is számol. A biodinamikus gazdálkodási mód jellegét szemlélteti az is, hogy nem alkalmaz műtrágyát, vagy szintetikus növényvédő szereket. Nemesítéssel, tehát természetes szelekcióval, nem pedig génmódosítással létrehozott ellenálló zöldség-és gyümölcsfajtákat termeszt.
A kertben képződő zöld hulladékot házinyulak, szárnyasok takarmányozásával hasznosítja, illetve komposztálja. Egyúttal a háziállatok trágyája is a komposztba kerül, s a talaj számára szükséges humusszá érlelődik.
A növényi és rovarkártevők irtásához, távoltartásához felhasználja a gyommagok, illetve rovarok hamuját. (Az élőlényeket ugyanis riasztja, ha a saját égéstermékeik vannak a közelükben.) A vetőmagokat, vegyszeres csávázás helyett, gyógynövényfürdőben (kamilla, cickafark, körömvirág, csalán) kezeli. Az elégetett fa hamuját szintén felhasználja. Például a csigák távoltartására.
A fűnyesedék, a fáról lemetszett gallyak, a konyhai hulladék mind a komposztot gazdagítja. Ez a gazdálkodási mód nem „termel” kidobni való hulladékot.
Ebből a teljesség igénye nélkül felvázolt ismertetésből is könnyű kideríteni, hogy visszatérés lehetne ez, őseink természetes, ésszerű, takarékos gazdálkodási módjához.
(Apám jut eszembe: a mi udvarunkból nem került ki soha, semmiféle hulladék, szemét a „partok alá”, ahová mások talicskával, kerékpár-utánfutóval hordták. „Nem értenek ezek a földhöz, a gazdálkodáshoz” nézett utánuk megrovó tekintettel.
A komposztba is válogatva rakta a gyomféléket, zöldséghulladékot, falombot, felaprított gallyakat, fűnyesedéket. Igaz, hogy akkortájt, a teljesen hasznavehetetlen szemetet, kóróvá aszott gyomot ősszel, a kert végében is el lehetett égetni. A házinyulak bőrét megvették az ezzel kereskedők, a különböző csontok pedig, miután kiszáradtak, lúgkővel feloldva, a nagy üstben főzött házi szappanba kerültek. Az újságpapír ablaktisztításra, begyújtáshoz kellett. A zöldséget, burgonyát faládákban, jutazsákokban hordták, vesszőből fonott kosarakba rakták. Ezeket telente Apám készítette fényes zöld, meg barnapiros vesszőkből. Ennek a bokrai is a kertünk végében hajladoztak. Oda bújtak a hófúvás elől a foglyok, fácánok…Meg a beljebb meghúzódó, hóborította melegágyak mellé, amelyekben még decemberben is frissen szedték a spenótot, s már januárban kibújtak a langyos földből a paprika, meg a saláta aprócska palántái.)
Ma meg, a tavaszt váró bokrok, gyümölcsfák lemetszett, felesleges ágait a gyűjtőudvarokba szállítják. A többi hulladékot (dicséretes módon szelektálva, eleve szétválogatva) konténerekbe gyűjtik, s a községnek fizetnek érte, hogy elszállítsák. Változnak az idők, kényelmesebb megoldásokat választhatnak, mint valamikor, hatvan-hetven éve. Viszont azért volna mit a régi módszerekből újra megtanulni, s alkalmazni. Mert a termőföld erejét valójában csak a természetes tápanyagok visszajuttatása regenerálhatja. Aki szeret kertészkedni, az törekedjék arra, hogy egészséges zöldségféléket, gyümölcsöt termesszen a családja, önmaga számára. És néhány év alatt ügyes, sikeres „biogazda” válhat bárkiből – ha felfogja, mennyit tehet a természetért, a kertjéért, a szeretteiért.
