Egykor minden falusi gyerek tudta, hogy egy-két deres éjszakát követően indulhat az erdőbe csemegézni. A kökény, a galagonya, a csipkebogyó, ilyenkor finom igazán, ha már megcsípte a dér és a fagy hatására édesedni kezd.
Ma már inkább a tudatosan természetre figyelő emberek gyűjtik az erdei gyümölcsöket, akik tudják, a vadgyümölcsök vitamin- és ásványianyag-tartalma sokkal magasabb, mint a kertieké. A vénasszonyok nyara még megajándékoz bennünket néhány napsütéses, kellemes nappal. Ha módunk van rá, tegyünk egy-két sétát az őszi erdőben.
A színes falevelek látványán túl az utaktól távolabb pirosló galagonya, a csipkebogyó, vagy a feketére érett kökény zamatos terméseiből szedjünk néhány maroknyit. A legtöbb ember számára valaha a vadgyümölcsök jelentették az egyedüli vitaminforrást. Igaz, hogy akkor még a vitaminokat nem ismerték, annál inkább érezték és tudták, mitől frissülnek fel, mi tesz jót az egészségüknek, mitől múlik el a láz, vagy az égető fájdalom. A vadalma, vadkörte fája ma már ritkaság. Régen alig várták, hogy megszedhessék. Az apró, kemény almákat, vagy körtéket a padlásra öntött árpa közé dugdosták. Ott érett meg finomra. Sokan aszalták, s télen ízletes levest, mártást készítettek belőle, vagy a tésztafélékre reszelték.
Jó tudni, hogy igazi gyógyító hatásuk a vadon termő növényeknek, gyümölcsöknek van. A kertekbe szelídített galagonyából, kökényből sokan sövényt nevelnek. Ehető termést ad ez is, de korántsem olyan sok jótékony hatással bírót, mint az erdőn, mezőn termettek.
