Tulajdonképpen nem is titok, inkább az odafigyelésen múlik. Azon, hogy nem mindegy, hol helyezzük el az érlelésre szánt kerti hulladékot.
A kert hátsó sarkában van a legjobb helye, ahová nemigen süt a nap, tehát nem veszélyezteti a kiszáradás. A komposzt gödörbe telepítése csak ott ajánlott, ahol nem gyülemlik fel a víz még a hosszabb esőzések alatt sem. De manapság igazán fölösleges halomba, gödörbe igazgatni a komposztot. Könnyen kezelhető, nem túl drága műanyag alkalmatosságok közül választhatunk erre a célra megfelelő méretű, teljes zárt tárolókat, alul nyitottakat, teljesen nyitottat, vagy hőkezelésre alkalmas komposztálót.
Jól felhasználható ilyenkor a zöldség-és gyümölcshulladék, fűnyesedék, lehullott lomb, fa- és bokornyesedék, évelők kórója, elszáradt, elnyílott egynyári virágok. A konyhai hulladékokat azért nem említem, mert mindenféle szemét (sőt, a romlott déligyümölcs is) belekerülhetne ezekkel.
Igaz, kár lenne, ha például a tojáshéj, a kávé-és a teazacc az ipari szemétbe kerülne, nem a komposztba. Azonban sok vegyi adalékanyag, műanyag is kiköthetne benne, ezért hozzáértés hiányában ne próbálkozzunk ezzel.
Viszont a baromfi-és kisállat-trágya, megfelelően rétegezve jelentősen gazdagíthatja a komposzt tápanyagtartalmát, a fahamu ugyancsak.
A magokat érlelő gyomokat csak akkor komposztáljuk, ha hőkezeléses tárolónk van. A beteg növényi részeket ne komposztáljuk. A pázsitnyesedék és más zöldtömeg kedvező arányban tartalmaz vizet és tápanyagokat, ezért nagyon hasznos a komposzt gazdagítására. Minden fa lehullott lombja megfelel – kivéve a dióé. Bizonyos körülmények között ez is felhasználható, de szecskázni és speciális mésznitráttal megszórva szabad csak, vékony rétegben alkalmazni.
Ma már számtalan komposztjavító szer kapható, amellyel megszórhatjuk az egyes rétegeket, s közben, természetesen, földdel kell rétegeznünk, hogy a lebomlást elősegítsük.
Mikre kell figyelni komposztálás során?
Komposztálás során az alábbiakra kell figyelni: a megfelelő tápanyag, víz és oxigén ellátottságra. A jó komposztáló elég szellős és kellően nedves. Amennyiben az anyag túlságosan tömör, rothadás jön létre, mivel nem kap elég levegőt. Ekkor olyan mikroorganizmusok jelennek meg, melyek életéhez nem kell oxigén (anaerob). Ez nem előnyös, és ráadásul bűzös is. Ilyen módon anyagunk elrothad, s nem lesz értékes humuszunk. A mikroorganizmusok munkájához két elem: a szén és a nitrogén nélkülözhetetlen, ezeknek fontos az aránya ahhoz, hogy a komposztálás gyorsan végbemenjen. Több szénre van szükség, mint nitrogénre(25:1). Azt mondhatjuk, hogy általában minden ún. barna hulladékban (faág, gally, szalma stb.) sok szén van. A nedves, „puha”, fehérje-dús zöld hulladékokat alaposan össze kell keverni a száraz, „barna” hulladékkal, hogy homogén kiindulási anyagot kapjunk.
A komposztálót néha gondozni is kell. A már említett barna és zöld anyagokat egymásra rétegezzük, így a száraz rész elegendő nedvességhez jut a lédús zöldből. A barna rész adja a vázat, biztosítja a jó szellőzést. A rétegek közé teríthetünk vékony földréteget, mely nem csak azért előnyös, mert elfedi a kellemetlen szagokat, de mindig vannak benne lebontó szervezetek, melyek meggyorsítják a feldolgozást. A rétegezést célszerű száraz réteggel kezdeni. Az idő teltével komposztunk összeesik, ezért 2 – 3 havonta át kell forgatni. Erre azért van szükség, mivel a tömörödött anyagból a levegő kiszorul, s ezzel lazítjuk, levegőztetjük. A már kész humuszrészek segítik a még nem lebomlott részek átalakulását. Az átforgatáshoz elég egy kerti villa, melynek segítségével a száraz részeket összekeverjük a nedvessel, a barna részeket a zölddel.
