Bármennyire szokatlan is, a későn vetett, nyári sárgarépa a talajban maradhat, nem árt neki a hideg. Ha lombbal fedjük, áttelel, tavasszal pedig frissen, ropogósan a rendelkezésünkre áll. Ugyancsak érdemes a gyökérpetrezselyemből is néhányat a földben hagyni. Elég, ha a hótól védjük a lombját, de még fagyottan is csipegethetünk belőle, ha nem szoktunk zöldjének a mélyhűtésével bíbelődni.
A kínai kel és a nyári kelkáposzta november végéig kint maradhat, mínusz öt fokot rövid ideig mindkettő elvisel. Fagytűrő (téli) kelkáposzta akár karácsony utánig is a kertben hagyható. Majd a laza fejeket gyökerestől vermeljük be, a kemény fejek fagymentes, de hűvös helyen, deszkára téve is tárolhatók.
Az őszi bimbóskel több és szebb termést nyújt, ha mostantól kezdve, alulról felfelé szedegetünk a bimbóiból. Ne törjük le a leveleit se, így érzik jól magukat a kertben, s fokozatosan szedegetve, friss, B-vitaminokban gazdag zöldséggel gazdagíthatjuk ételeinket. A leveleskel, fodroskel kiváló friss, téli zöldség. Kár, hogy kevesen ültetik, illetve, ódzkodnak a fogyasztásától. A fagycsípte kelfélék első főzővizét (amint forrni kezd) ki kell ugyanis cserélni, le kell önteni. Majd második főzővízben kell folytatni a főzést. Ha párolva kívánjuk elkészíteni, akkor is felforralva, főzővizét leöntve kell előfőzni. Különben túl édeskés, „fagyos” lenne az íze.
A téli póréhagyma természetesen, szintén kint marad a helyén. Hogy nagyobb legyen a fehér szárrésze, feltöltését a tél beállta előtt is folytatni kell. Egyengessük köréje a földet. Bármikor felvehetünk egyet-kettőt belőle (ha nem fagyott a talaj), csak rendezzük el az ásónyomok helyét, nyomát.
A téli póréhagyma lombozata sötétebb, elég jól tűri a fagyot, enyhe teleken nem szükséges még takarni sem. Jól bírja a meleget is, emellett fény- és vízigényes. A jó vízgazdálkodású, morzsalékos vályogtalajon díszlik a legszebben, közepes tápanyag-ellátottság mellett.
