Ma már mosolyogva említik meg egy-egy szép, zöld pázsittal körülvett ház láttán, „csak nem a régi átok sújt, hogy – gyepesedjék be az udvarod!”…Mert szinte a legutóbbi évekig az volt a gazdaszemlélet, minden kapavágásnyi földet hasznosítani kell! A henyélő embernek, a rossz gazdának nőtte be a fű az udvarát. Ám aki már próbálta, az tudja, izzasztó, derékfájdító munka az ásás, a kapálás. Azért csak vállalta, akinek kereset-kiegészítés, plusz jövedelem volt a haszonkert, a zöldségtermesztés. Most azonban már sokan úgy vélik, csupán annyi zöldséget termesztenek, amennyire a saját háztartásuknak, a családjuknak szüksége van.
Eleinte csak az udvarba, majd a kert egy részébe is gyepet telepítenek, füvesítenek. Cserjéket ültetnek, ezekkel választják el a haszonkertet a pihenésre szánt területtől. Okosan teszik! Kell a pihenés, a kellemes együttlét a családnak. Bárcsak egyre többen ülnének le egy szusszanásnyira, hogy átgondolják, valóban szükség van olyan nagy hajtásra, annyi látástól vakulásig végzett munkára, amennyit megállás nélkül, hosszú évtizedeken keresztül végeznek?
A füvesítés sem könnyű munka, hosszú távon azonban „az a szép, zöld gyep” felüdülés a szemnek, pihenés a fáradt embernek. Ne sajnáljuk hát magunktól. Minden faluban egyre több a kertészkedési hagyományt megtörő úttörő „kerttörő”, aki füvesíti az udvarát, a kertben kisebb területet hagy a zöldségnek és pázsitot, cserjéket telepít. Kövessük a példájukat!
