Több mint valószínű, hogy ez a bölcs mondás még azokban a régmúlt időkben rögzült az emberek emlékezetében, amikor a közérdekű közleményeket nem az elektronikus sajtó hozta nyilvánosságra, hanem faluszerte kidobolták. Amikor még a házak melletti szalmakazlakban, nádereszekben tanyáztak százszámra e kis, szürke, mindig éhes madarak. És, persze, dobszót hallva, riadtan felröppentek…
Hogy miért éppen ez jutott eszembe, amikor néhány napja közhírré tették, hogy a jövő évtől emelkedik a minimális nyugdíj összege? 2020-tól ugyanis új módszer alapján számolják ki a nyugdíj minimális összegét. Eddig ehhez a létminimumként meghatározott összeget vették alapul, jövőre már az átlagbér alapján számolnak. A parlament elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást. A szociális biztosításról szóló törvény módosítása szerint – azok számára, akik 30 évig fizették a nyugdíjbiztosítást – a következő esztendőben a két évvel korábbi országos átlagbér 33 százaléka lesz a nyugdíjuk minimális összege, vagyis 334,30 euró. (Mostanáig a létminimumnak számító összeget vették alapul a számításnál, a minimális nyugdíj ennek a 136 százaléka lehetett. Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb nyugdíj a 2019-es év végéig 278,90 euró.)
Jövőre tehát havi 55,5 eurós növekedéssel számolhatnak a legszegényebbek, legrászorulóbbak. (A nyugdíjbiztosítás 30 évnél hosszabb, de 40 évnél rövidebb ideig tartó fizetése esetében a minimális nyugdíj az elkövetkező időszakban évente a létminimum 2 százalékával, 40 évnél hosszabb nyugdíjbiztosítás esetében pedig 3 százalékkal nő majd. A létminimum két százaléka jelenleg 4,2, a három százaléka 6,3 eurónak felel meg.)
Egyetlen napilapunk szerint „látványosan emelkedik a minimálnyugdíj összege”.
Valóban. Választások időszakába lépett az ország. Ilyenkor így szokott ez lenni. Minden közhasznú, a nép jólétéért tett gesztust látványossá igyekeznek tenni a mindenkori kormányok és a szavazatokért versengő pártok. Csakhogy a 21. században élünk már, kik kiemelt, vagy az utóbbi esztendőkben különböző okos módszerekkel szép magasra srófolt nyugdíjakból, mások nyolcvanévesen is jól fizetett munkát vállalva, és még mindig nem kevesen – a szegénységi küszöb alatt, a létminimumra, segélyekre, ingyenes élelmiszerekre utaltan.
Nekik valóban nagy segítség lehet/ne majd az 55 euró havonta. Ha nem kellene adósságokat törleszteni belőle, rég elnyűtt téli lábbeli helyett újat venni, az elromlott mosógépet, hűtőt kicserélni, amire az elmúlt esztendőkben már nem futotta…
Nyugdíjemelés után ilyen-olyan áremelés
Ha közben nem kellene egyre többféle gyógyszer. Ha nem következne be minden (akár minimális) nyugdíjemelés után ilyen-olyan áremelés. Az idén például az élelmiszereké. Egy friss felmérés szerint a szlovákiai háztartások átlagosan 224 eurót költenek élelmiszerre havonta. (Ez jövedelmük 18%-a.) 2019 két utolsó hónapjában 5%-kal emelkedtek az élelmiszerárak.
A politikában/ból élők tehát jobb lesz, ha nem fognak csodálkozni, hogy e nagy „kegyben” részesítettek nem borulnak hálálkodva a nyakukba, vagy nem ugrálnak a plafonig örömükben. Ők is tudnak számolni.
A minimális nyugdíjból életük utolsó szakaszát tengetők tehát ezentúl sem prágai sonkát fognak reggelizni, még csak nem is töpörtyűt. (Valamikor a friss töpörtyű volt az egyik legolcsóbb húsétel.) Hétvégére sem sertésoldalast vásárolnak majd (ez manapság drágább, mint egykor a vesepecsenye), hanem csirkeszárnyat meg farhátat. De oda se neki, abból is lehet jóízű levest, pörköltet készíteni. Végül is, éheznie nem kell senkinek. Sőt, túl sok étel kerül a kukákba… (Elemzők szerint lakosonként, évente, 111 kg.)
A lényeg, hogy nem érdemes túlságosan lelkesedni, amikor túl nagy számokkal dobálóznak a képviselők. (Akik, ugye, miközben jótékonyságot gyakorolnak, ezrekben számolják a saját, nehéz munkájukért járó havibéreket…) És még azt szeretnék, ha elhinnénk, hogy a „népért”, értünk izzadnak, fáradnak akár éjszakai műszakban is a parlament padjaiban.
Közben a nyugdíjainkhoz – akik túl régen élünk már – évente két-három euró cseppen. A karácsonyi nyugdíj – amiért még hálát is várnának tőlünk – valóban szép gesztus. De néhány hónappal választások előtt annyi minden jut az ember eszébe erről is. Nekem például a tavalyi helyhatósági választások. A vásárlóközpont körüli járdákat, tereket (éveken keresztül bukdácsoltunk a kacsaúsztatónyi gödrök körül, ha esett az eső) útkarbantartó rohambrigádok – a választások előtt 10 nappal – tökéletesen újraaszfaltozták.
A környéken lakók átszellemült arccal sétáltak fel s alá, s közben egyetértéssel bólogattak, amikor valaki hangosan kimondta: „bárcsak minden fél évben lennének a választások!”
Hát valahogy így van ez.
(hme)
