Az első, kora tavaszi erdei sétára indulók lassan lépegetnek, hogy a fák tövében, az avarban, kihajtott-e már a medvehagyma (Allium ursinum), ez az erősen fokhagymaillatú, gyógyító hatású csemege. Ha igen, akkor mohón (vagy óvatosan) letépik a fehér, megnyúlt, buzogány alakú hagymájából kinőtt két nagy, tojásdad, hosszúnyelű, a végén kihegyesedő, 15-25 cm-es tőlevelét.
Ezeket összegyűjtik, s csomókba kötve eladják, vagy egyenesen hazaviszik. Otthon megmossák, kenyérre metélik, mint a snidlinget, vagy levesbe, főzelékbe, salátákba keverik. Mindenképpen gyomorerősítő, vérnyomáscsökkentő, vértisztító, étvágyjavító. Van, aki hagymájához hozzájutva, saját kertjében termeszti. Az utóbbi években igencsak keresetté vált, a fővárosi utcákon, tereken, alkalmai árusok gyakran kínálják, mostanában nem a hóvirág a tavasz hírnöke, hanem – a medvehagyma.
Frissen a leghatékonyabb és legfinomabb. Eltartható aprítva sóval összekeverve, olajban, valamint a legegyszerűbb ha lezárt nejlonzacskóban lefagyasztjuk. Célszerű kis zacskókban lefagyasztani és úgy eltenni, hisz akkor nem kell felengedni mindet. A fagyasztás után a felengedett medvehagyma rostjai szétesnek és sötétedik, valamint némi levet ereszt, azonban még mindig a fagyasztás őrzi meg hatóanyagának nagy többségét. Tartósíthatjuk továbbá olajaban. Ezesetben a száraz leveleket leöntjük olivaolajjal és kész. A friss medvehagymát kicsit tovább tarthatjuk frissen ha vákuumcsomagoljuk.
A vadfokhagyma egyébként annak köszönheti a nevét (németül Bärlauch, angolul Bear’s Garlic), hogy illatával állítólag felébreszti téli álmából a mackót, s kicsalogatja a barlangból. Az okos bruminak ez az első tápláléka. (Gyomor- és béltisztítás.) Mint köztudott, a medve soha nem téveszti össze a medvehagymát a gyöngyvirággal vagy az őszi kikericcsel. Merthogy nem bűzlenek. Nincs bennük se alliin, se allicin. Erre csak néhány figyelmetlen városi növénygyűjtő képes.
