Egy liliomfa, vagyis magnólia, mondjuk a nagyvirágú (Magnolia x soulangiana), annyira elegáns, különleges és előkelő, hogy tágas pihenőkert gazdája telepítse csak a terasza közelébe, vagy a házat meghatározó előkert, udvar kiemelkedő helyére, ahol háborítatlanul fejlődhet. Ez a hibrid a valódi liliomfák legdekoratívabb és legelterjedtebb fajtája. Nagy, húsos szirmú, áprilisban-májusban nyíló virágai feltűnő szépségükkel kiemelkednek a többi növény és virág közül.
A valódi liliomfák nemzetsége a legősibb zárvatermők közé tartozik. A föllelt lenyomatok több mint 100 millió évesek. Mintegy 80 faj, két, egymástól elkülönülő géncentrumban él. Kialakulásukkor a méhek még nem jelentek meg, a valódi liliomfákat ezért máig bogarak porozzák be. Vannak örökzöldek és lombhullatók. Kertészeti szempontból két csoportra osztják őket.
1. A lombjuk kifejlődése után virágzókra, ezekre a 20-30 cm-es levelek a jellemzőek, s általában fatermetűek.
2. A lombfakadás előtt feltűnő virágokat nyitókra, amelyek általában 3-5 m-es cserjévé nőnek, laza koronájúak, törzsszerű ágaik fejlődnek. Humuszban gazdag, lehetőleg savanyú talajra van szükségük. Szélárnyékos helyen jól áttelel a liliomfa, ha kell, gyékénytakarással védhető. Előkertekbe, félárnyékos, kisebb díszkertekbe inkább a nyáron virágzó fajtákból (Magnolia sieboldií, Magnolia wieseneri) kell választani.
Formáját nem szükséges metszéssel alakítani, elegendő, ha a beteg, vagy elpusztult hajtásokat vágjuk csak le. Betegségekre és kártevőkre nem érzékeny, bár időnként megtámadhatják pajzstetvek. Szaporítására legjobb mód a dugványozás, de magvetéssel is próbálkozhatunk.
Vannak, akik a liliomfákat összetévesztik a tulipánfával (Liriodendron tulipifera). Ezt később mutatjuk be.
