Mennyire más volt az karácsonyi menü 100 évvel ezelőtt

Karácsonytól – szilveszterig

A karácsony a kereszténység legjelentősebb ünnepe. A középkorban leginkább a vallás irányította az ünnepkört egészen a 19. századig, addig a vallásból kialakított szokások határozták meg az ájtatosság módját, a böjt napjait. Krisztus születésének időpontja egybeesett a téli napfordulóval, s gyakorlatilag összeolvadt, összefonódott a földművelő népek hagyományainak, hiedelmeinek megtartásával a Megváltót dicsőítő, köszöntő áhítat a termékenység varázserejével. És a „két ünnep között” telő napok mintegy lezárták az esztendőt, hogy új erőt gyűjthessenek az emberek a következő évhez.

Mivel a munka szünetelt, ezért a családi ünnepek és pihenés napjai voltak ezek, hiszen a keresztény egyház tiltotta a munkát, persze ez alól mindig akadtak kivételek. De az biztos, hogy a katolikus egyház eredetileg minden héten, szerdán, pénteken böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el és az adventi időszakban tilos volt a zajos mulatság, tánc és a lakodalom.

Ezt a 21. században már nem követjük, és azt sem, hogy december 24-én, karácsony böjtjét betartsák az emberek.

Száz éve karácsonykor hús szinte egyáltalán nem került az asztalra, a hal megengedett volt, de inkább hüvelyeseket, sült tököt fogyasztottak. Ezeknek szimbolikus üzenete, jelentése is volt. Száz éve még rendkívül fontos volt a hit, ami meghatározta a szokásokat, vele együtt a karácsonyi ünnepköri étkek készítését és fogyasztását is. És ma már nyugodtan kimondhatjuk, egészségesebb, mértékletesebb étkezésre tanított, szoktatott.

A karácsonyi vacsorával kapcsolatos hiedelmek, szokások

Az egyik legismertebb karácsonnyal kapcsolatos hagyományunk az ünnepi vacsora. A régi vallásos szokások szerint a katolikusok 24-én éjfélkor vagy 25-én napközben misén vesznek részt és szenteste böjtölnek. A reformátusok 24-én istentiszteletre mennek, majd következő napon úrvacsorát vesznek. A néphagyomány szerint december 25-én következett a karácsonyi ebéd, vagy ünnepi vacsora. Összegyűlt a család, olykor a távolabbi rokonság is, hogy együtt fogyasszák el a gazdasszony által az asztalra helyezett ételeket. Ezek a család tagjainak az egészségét biztosították, ezért elsősorban szentelt ostyát, mézbe mártott fokhagymát, diót és almát fogyasztottak, amelyeknek különleges jelentéstartalmuk volt.

A Jászságban például a böjti ebéd hétféle étekből állt: a pálinkaivást fokhagymanyelés követte, majd a habart bableves, azt a mézes mákos csík, az aszalt szilvából, aszalt almából, dióból is kerülhetett rá hintés, végül a sült tök zárta a sort. Általában elsőnek az ostyát ették, utána jöhetett a fokhagyma, alma. De az aszalványokkal a habart leveseket éppúgy ízesíthették, mint a tésztákat.

Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak, a lányok szépség- és egészségvarázsló célzattal ették, de a palócoknál a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

A dióevés szinte egész az egész magyar nyelvterületen szokás volt, talán még ma is tartja a legtöbb család. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. A bab, a borsó, a lencse, sült tök, valamint a hal (sok pikkelyével) a következő év pénzbőségét jelentette. A Nyitra környéki falvakban régen (sokhelyütt még ma is) bab-, borsó- vagy lencselevest, valamint mákos pupácskát, ismertebb nevén mákos gubát ettek, s készítenek ma is.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy változnak a szokásaink, veszünk át ételeket más nemzetektől. A dánoktól például a sült kacsát honosítottuk meg ünnepi ételként, angolszász vidékről érkezett a pulyka, a töltött libanyak a franciák kedvenc karácsonyi étele. Ma a legtöbben halat (leginkább pontyot) esznek főfogásként, de az angolszász hagyományokból eredően már pulyka is az asztalra kerül karácsonyi ünnepekkor. Ez annak is, tulajdonítható, hogy egyre nyitottabbak vagyunk, egyre több információhoz jutunk a filmekből, a televízióból, a világhálóról.

…És, hogy egyre több család fiatal nemzedékei élnek külföldön, hiába a fölszeletelt alma, sokszor még a karácsony sem hozza haza a messzire vándorolt gyermekeket, unokákat. Viszont kinyílt a világ, akinek módja van rá, ide-oda látogat. Az idősebb szülő világot is lát, messzire szakadt hozzátartozóival találkozik, másfajta ételeket kóstolgat karácsonykor is.

Sokan úgy vélik, hogy a sokak kedvence, a bejgli magyar „találmány”. Pedig – dehogy.

A bejgli az osztrákoktól került hozzánk, a dió- és máktöltelék pedig a bőséget és az egészséget szimbolizálja. Ezért fogadtuk be és esszük, ha módunk van rá!

Manapság már szinte minden alapanyag a rendelkezésünkre áll, de régen nem ez volt a helyzet. A 19. századig a családok asztalán ritkán volt hús, ezért karácsonykor igyekeztek olyan ételeket enni, ami különlegességnek, ínyencségnek számított – ez túlnyomó többségben húsétel volt. Az ünnepek idejére időzítették a disznóvágást, ebből került friss hús – hurka, kolbász – az asztalra. De nem 24-én, akkor még tartott a szigorú hústalan böjt napja.

Bizony, nehéz volt kivárni az első nap ünnepi ebédjét, de megérte!

Minden ételt felpakoltak a karácsonyi asztalra?

Általános hiedelem volt, hogy a karácsonyi asztalra minden ételt felpakoltak és a gazdaasszony nem állhatott fel mellőle, mert akkor a kotlósai nem lettek volna jó ülősek.

Magát a karácsonyi asztalt, a terítőt és a ráhalmozott ételeket is, de még az asztal alá rakott tárgyakat, eszközöket is különleges mágikus hatalommal ruházták fel. Átitatódott minden a karácsony varázsával, magát a karácsonyi abroszt csak erre az egyetlen ünnepi alkalomra használták, a rászóródott morzsákat összegyűjtötték, másnap a tyúkoknak szórták, hogy sokat tojjanak. Majd vetőabroszként használták, ebből hintették szét a gabonát, hogy bő termésük legyen. Nem hiányozhatott az asztalról a megszegetlen, frissen sült kenyér sem. Az asztal alá szalmát vagy szénát tettek szakajtóban, hogy ebből se legyen hiány a következő esztendőben.

Hogyan lett a karácsonyfa az egyik legfontosabb szimbólum?

Minden ünnepi díszbe borult otthon megszokott elemeként pompázik a lakás egyik központi terében a karácsonyfa. Az örökzöld fenyő tisztelete már a régi germán, római, egyiptomi és kelta kultúrákban is megjelent, olykor egy fenyőág, koszorú vagy fagyöngy formájában.

Későbbi források szerint a középkorból eredő szokás alapján egy fát vágtak ki, amely a Jézuséhoz hasonló ifjú élet feláldozását szimbolizálta. Az első valódi karácsonyfáról Sebastian Brant német író mesélt feljegyzésében a 15. század végéről. Ekkoriban főként almával és ostyával díszítették.

Magyarországon a karácsonyfa-állítás szokása a 19. század második felében jelent meg. Először az eredetileg német származású lakosság körében volt népszerű, majd a városokban fokozatosan meghonosodott ez az ünnepi szokás. A szegényebb házaknál maga a szerény fácska felállítása is öröm volt. Diót, almát aggattak rá, meg szaloncukor papírjába csomagolt kockacukrot. A mai magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítják és vízkeresztig, január 6-ig áll.

Az alma, mint díszítőelem a karácsonyfa őséhez hasonlóan manapság is jellemző, ám később a gyümölcsöt szimbolizáló piros gömbök váltak népszerűvé. Az almát, diót, mézes pogácsát, fa és textil díszeket fokozatosan felváltották a 19. század második felére a csillogó díszek. Kedveltek lettek az üveggömbök és a korábban a betlehemi csillagot jelképező csúcsdíszt is a hegyes, templomtoronyra emlékeztető díszre cseréltük.

Nálunk, Szlovákiában már évtizedek óta kelendőek a mutatós, szalmából készített karácsonyfadíszek.

A régi falusi háziasszony gyakorlatiassága szinte „öröklődött”, ma is úgy készülnek hagyományos, magyar ételeink, hogy szilveszterig aztán már ne legyen rájuk gondunk.

Hurka, kolbász, pecsenye, kocsonya

Említettük már, hogy ünnepek előtt elkészültek a finomságok. És – a két ünnep között ezekből is falatozik a ház népe, vagy a látogató rokonok. (A mostani veszélyes időkben bizony, sokkal kevesebb a vendég, mint régebben…) A kocsonya egészen a nagyböjtig bármikor készülhet (tavalyi részletes leírására rákereshetnek).

Úgy együnk-igyunk, hogy erőt gyűjtsünk, de ne szedjünk fel fölösleges kilókat. Tehát a sok laktató, leírt finomság mellett a kamrában sorakozó, almapaprika, uborka, káposzta különlegességből, az illatozó almából, körtéből is fogyasszunk minél többet, hogy természetes vitaminokkal védjük az egészségünket!