„Azután felnyitották kincsesládájukat, és ajándékot adtak neki, aranyat, tömjént és mirhát”.
Tömjén
Boswellia Saca (Indiai tömjén: Boswellia serrata Roxb.)
A tömjén a kereszténység történelmében a Megváltó születéséhez kötődik, amikor köszöntésére érkezvén, a három keleti király aranyat, tömjént és mirhát vitt neki ajándékul. Azóta a keresztény liturgiák füstölőszerévé is vált, mint ahogyan az volt már régen, Krisztus születése előtt az ókori Egyiptomban is, ahol a test és a lélek, az életkörnyezet tisztítására használták. Olyan drága volt, mint az arany. A tömjén szent illata segítségével kerültek kapcsolatba az istenek szférájával. A Jelenések könyve szerint az Istenhez felszálló hálaima jelképe a tömjén füstje. A tömjén a balzsamfafélék (Burseraceae) családjához tartozó tömjénfák mézgás gyantája, amelyet a fakéreg bemetszésével nyernek ki. Szárítást követően aromás gőzöket fejleszt.
A füstölőket a keleti vallásokban szertartásoknál, démonok elűzésére, meditációs állapot előidézésére, temetéseknél használták. A legkorábbi füstölők a Dél-Arábiában és Szomáliában honos Boswellia sacra cserje gyantájából készültek, s az arab kereskedők által terjedt el Ázsia szerte. Hamarosan a buddhista vallás nélkülözhetetlen kellékévé vált, olyannyira, hogy a buddhista templomokat „a füstölés házának”, a szerzeteseket pedig „illatos királyoknak” nevezték. Kínában a 11. századból származik az első dokumentum, amelyben említést tesznek róla. Indiáról úgy tartják, hogy az emberiség bölcsője, itt már hatezer éve használják a különböző füstölőket. Ebben a térségben a legnagyobb az irodalma.
De a tömjént nemcsak füstölőként tartották nagy becsben, sokoldalú gyógyító ereje miatt is. Gyulladáscsökkentő, baktériumölő és nyugtató hatása van. A számtalan bőrbetegség, bélfertőzések, ízületi fájdalmak és köhögés csillapítását az illatos gyanta, különböző módon, más-más összetételben, külsőleg vagy belsőleg történő alkalmazásával érték el.
Érdekes, hogy a nyugati kultúrák éppen gyógyító tulajdonságairól feledkeztek meg hosszú ideig. Csak a legutóbbi évtizedekben figyeltek fel ismét az ősi alkalmazási módokban rejlő (ma is időszerű) lehetőségekre. Szinte minden hiteles, amit valaha feljegyeztek a szent gyantáról. Tényleg gyógyítja a légúti, az ízületi gyulladásokat, erőteljes bélfertőtlenítő. És sok bőrbetegség ellenszere. Tehát a jövőben, természetes alapanyagú gyógyszereinkben ott lesz a tömjén is. Ha az egyházi szertartásokon, vagy az illatterápiák során megérezzük a füstjét, gondoljunk arra, egyik illat sem lobbantja jobban lángra a képzeletet, mint a tömjén és a mirha.
Mirha
Commiphora abyssinia, vagy C.myrrha
Neve az arab murr, „keserű” szóból származik. Keserű ízű, balzsamos illatú, sárgás-vörösesbarna mézgás gyanta; a balzsamfafélék családjának mirhafa nemzetségéhez tartozó, apró, tüskés, virágzó fafajokból nyerik. Két legfontosabb fajtája a herabol és a bisabol; az előbbit az Etiópiában, Arábiában és Szomáliában elterjedt C. myrrha fából nyerik, az utóbbit pedig a hasonló külsejű, arábiai C. erythraea fajból. A mirhafák száraz, sziklás hegyoldalakon 3 m magasra nőnek meg. A mirha a fa kérgének gyantajárataiban képződik, és a sebzések helyén kifolyva, a levegővel való érintkezéskor lassan szemcsékké és könnynek nevezett, szabálytalan darabkákká áll össze. Ezeket gyűjtik össze aztán a fákról. Az ókorban a mirhát nagy becsben tartották, a Közel-Keleten és a Földközi-tenger mentén drága füstölőszerek, illatszerek és kozmetikumok egyik összetevőjeként, továbbá külsőleg használatos gyógyírokban és a balzsamozásban használták. Az ókori görög és római orvosok a sebek kezelésére, emésztési bajok, különféle görcsök csillapítására javallották. A bibliai idők legfontosabb illatszerévé vált, amelyet a test illatosítására, a rovarok elriasztására és a temetési szertartásokhoz egyaránt felhasználtak. A középkori Európában is ritka és értékes anyagnak számított. Ma főként fogkrémek, illatszerek, tonikok adalékanyagaként, ill. gyógyszerekben használják. Gyönge fertőtlenítő és vérzéscsillapító tulajdonsága miatt fogínybetegségeket és szájsebeket gyógyító szájápoló oldatokban alkalmazzák. Olaja némely nehéz illatú parfümök egyik alapanyaga.
Varázsmogyoró
Hamamelis virginiana
Bűbájdió, téli virág, gyűrűfa, varázsfa. Mindegyik nevében van valami, ami a küllemére, tulajdonságaira utal. Bokra hasonlít a mogyoróéhoz, de szívóssága, téli virágzása és magjainak hangos, pukkanó szétszóródása különlegessé, titokzatossá, elpusztíthatatlanná teszi. Villás ágait víz keresésére használták az indiánok, ez avatta igazán varázsfává. És a hiedelem, hogy a boszorkányok seprűjét a varázsmogyoró ágaiból kötötték. De az is, hogy gyógyító erejű gyökereinek és leveleinek főzetével Amerika őslakosai fájó csuklójukat, a horzsolásokat, rovarcsípéseket dörzsölték be. Vérzéscsillapító, tannintartalmú levelének és gallyainak erős főzetét varázsvíznek hívták. Csípős kivonata ma is alapvető gyógyszer, vágások, zúzódások, külsőleg és belsőleg aranyérbántalmak és izomfájdalmak ellen. Az Egyesült Államokban évente 4 millió litert adnak el belőle.
Késő ősszel, vagy télen bontja ki sárga, sallangos virágait.
Évelő, lombhullató cserje. Több, egy gyökérből eredő, csavarodó törzse van, amely hajlékony, szőrös ágakban végződik. Hosszan, illatosan virágzik. Ma már nálunk is egyre többen telepítik kertjük, udvaruk előkelő helyére.
Fehér fagyöngy
Viscum album
Nincs még egy növény, amelyet annyi titokzatosság venne körül, mint ezt. Akkor is él, zöldell, amikor más fák lehullatják a lombjukat.
Mivel az ég és a föld között terem, a történelem folyamán mindig különleges tulajdonságokkal ruházták fel. Amiért csókot szokás váltani alatta, annak is története van. A béke istenét fagyöngy fájából készült nyíllal meggyilkolták. Amikor szülei életre keltették, a fát a szerelem istenének adták, s elrendelték, bárkinek, aki elmegy alatta, csókot kell kapnia.
A korai keresztények szerint Jézus idejében a fagyöngy még fa volt, ebből ácsolták a keresztet, amire felfeszítették a Megváltót. Isten ezért megbüntette a fát, s arra ítélte, csak más fák által élhessen. Latin neve is ezen alapul (Lignum crucis), azaz a kereszt fája.
Amíg a fákon lomb van, nem is vehető észre, csak késő ősszel és télen. Ilyenkor madárfészekre hasonlító, sűrű örökzöld bokrocska alakjában pompázik. A virágárusok őszi, téli dísznövénye. Villásan elágazó, zöldes-barna, fás szárán zöldes-sárga, bőrszerű levelei szórtak. A villás ágak között vannak a virágok. Termése fehéres, áttetsző, ragadós bogyó. Madárlépnek is nevezi a népgyógyászat, mert télen a madarak szeretnék megenni télen beérő álbogyóit, de nem nagyon sikerül, mert a csőrükre ragad. A madarak is terjesztik, fáról fára viszik, ahol aztán kicsírázik. A fehér fagyöngy felhasznált leveleinek, hajtásainak összetétele változó, a gazdanövénytől függő.
Központi vérnyomást csökkentő, szívnyugtató, érelmeszesedés, rák elleni szer és immunrendszert erősítő. Legértékesebbek az almafákon található, fiatal fagyöngy-hajtások és levelek, majd a galagonyafákon, körtén, jegenyén, nyírfán, kőrisfán gyűjtöttek, helyenként jó minőségűek a tölgyfán és a borókafenyőkön termők is. (A juharról, hársról, dióról, fűzről, nyárról gyűjtött fagyöngy levelei, hajtásai mérgező anyagokat tartalmaznak.)
Vasfű
Verbena officinalis
Közönséges varázsfűnek is hívták, pedig története visszanyúlik az egyiptomi mitológiába. Hippokratész a láz és a pestis ellen ajánlotta. A kereszténység hittörténetébe vérzéscsillapítóként került: Krisztus sebeire téve, a vérzést ezzel állították el. Azóta már kutatások is bebizonyították, hogy ami a modern gyógyászatban az aszpirin, az a természetgyógyászatban a vasfű.
A magyar népi gyógyászatban különösen nagy varázserőt tulajdonítottak neki. Mágikus tárgyként is használták. Úgy vélték, a tenyér bőre alá forrasztva tulajdonosát képessé teszi rá, hogy puszta érintéssel minden zárat felnyisson. Még azt is elhitték, tulajdonosát, ha az úgy akarja, láthatatlanná teszi.
A vasfű 90 cm magasra is megnövő, vékony, egyenes, merev szárú évelő növény. Levelei és virágai a drog. Termeszthető is. A homeopátiás gyógyszerek alapanyaga, a klasszikus gyógyszerek készítéséhez is felhasználják. Az anyagcsere-zavarok kezeléséhez, az idegrendszer erősítéséhez nyújt segítséget. De nyugtató, láz, depresszió, elleni szerek, fájdalomcsillapítók is készülnek belőle.
Mégsem övezi olyan szeretet, mint a rozmaringot, nem népszerűsítik a belőle készített szereket úgy, mint a varázsmogyoró főzetét, nem csodálják úgy, mint a fagyöngyöt. És nem az áhítatot, a szellemi fölemelkedést szolgálja, mint a tömjén és a mirha. Talán, mert egészen közel van a földhöz. A szegények varázsfüve maradt, akik az utak mentén, erdők szélén is megtalálhatják.
Gyermekláncfű (Pongyola pitypang)
Taraxacum officinale
Az ég felé tekintők, illatos füsttel az istenek szférájában bízók, és a földig hajolva arcuk verejtékével kenyerüket keresők közötti különbségre lehet példa e kedvelt, ám ma is inkább gyomnak tekintett gyógynövény megítélése. Még nagyon messze vagyunk attól, hogy tonnaszámra termesszük. Pedig hosszú, szívós gyökértörzzsel kapaszkodik az éltető földbe, mosolygó sárga virágait kínálja tavasszal, majd ezerfelé küldi ejtőernyőként repülő, szélre bízott magját.
A megmaradásért való küzdés jelképe. Minden része gyógyít. Virágja köhögéscsillapító szirupot, levelei vizelethajtó, májtisztító teát nyújtanak. Nyersen, salátaként fogyasztva, több C-vitamint tartalmaznak, mint a kerti salátafélék. De a legcsodálatosabb gyógyító ereje a gyökerének van. Vizelethajtó, vérnyomáscsökkentő, vértisztító. Különféle adagolással, teakeverékekben számtalan módon alkalmazható. Mégis, ránk jellemző módon, nem tudunk „reklámot” csapni körülötte. Nem tudjuk ráfogni, hogy mágikus, hogy varázserejű, hiszen semmi titokzatosság nincs benne.
Lehet, hogy nekünk szóló üzenetet hordoz: a földből erőt merítő, abba kapaszkodó gyökerekét, megmaradni akaró szívósságát. Tájainkon már az is sokat jelenthet, ha a velünk élő füveknek, fáknak ezt az üzenetét megértjük.
Rozmaring
Rosmarinus officinalis
Már az ókorban is nagyra becsült fűszer és gyógynövény volt. A görögök és a rómaiak azt tartották, javítja a memóriát. Az emlékezés és a hűség jelképe lett. Máig viselik esküvőkön egy-egy ágacskáját. Magyarországon különösen megbecsülték. A legenda szerint Magyarországi Erzsébetet kigyógyította a paralízisből a borban áztatott rozmaring. Világszerte „Magyarország királynőjének gyógyvize” (Aqua Regia Hungariae) volt a rozmaringbor neve. Kezeltek vele köszvényt, bőrbetegségeket, ideggyulladást, reumás fájdalmakat.
Sűrű, fás örökzöld évelő cserje, 3 m magasra is megnő. Bokros szárait szürke kéreg borítja, pelyhes, fiatal hajtásain keskeny, kemény levelek illatoznak. Ezeket kora nyári virágzásakor szedik. Frissen, vagy árnyékban szárítva használják fel. Dísznövényként edényben, illetve nyáron szabadföldben tartható nálunk is, nagyban, fűszerként, vagy gyógyszeripari értékesítés céljából a levendulához hasonló módon, egyéves növényként termeszthető.
Jótékony hatásaival minden lehetséges módon körülvesz bennünket. Örömérzetünket fokozza, javítja a sültek ízét, alacsony vérnyomás ellenszereként elég, ha naponta néhány friss levelét éhgyomorra elrágcsáljuk. Külsőleg, bedörzsölő szerként, vazelinba keverve, szeszbe áztatva idegzsábát, isiászt, ideggyulladást, reumás fájdalmakat enyhít. Kertünkben legalább egyetlen bokrának ott lenne a helye.
(HME)
