„Életmódi”

 Lassan. Kösz, jól. Ahogy lehet. Hát, hogyan is mondjam… Ha jobban lennénk, már ki sem bírnánk. Hát hogyan lehet ma az ember? Majd máskor, most rohanok. Felhívlak. Inkább Interneten, mert hosszú…

Hát, valahogyan így vagyunk. A fiatalok állandó feszültségben, hogy teljesíthessenek, a kicsik a tévé előtt, a kamaszok az utcán, jobb esetben a focipályán, vagy valamilyen edzésen, az öregek meg többnyire egyedül, mert nem akarják zavarni az elfoglalt, az ideges, a gondterhelt, vagy éppen pihenő gyerekeiket, unokáikat.

Ez az életünk, divatosabb szóhasználattal az „életmódunk”. Lehetne más, jobb, kiegyensúlyozottabb? Vagy úgy jó, ahogy van? Mindenki maga tudja. Vagyis – sokszor nem is gondolja át, nem is néz körül még a legszűkebb családjában sem, hogy tényleg mindenkinek ez a legmegfelelőbb életforma, életmód? Vajon a szükségszerűen, vagy tudatosan kialakított szokások páncélja az egész kis közösséget boldoggá, elégedetté teszi, vagy éppen csupán páncélként szorítja, s lélegzethez jutni sem engedi? Csak szombaton lehet takarítani, amikor kirándulni lenne jobb? Tényleg minden ünnepnapon húslevest, rántott húst meg diótortát kell készíteni? És csak vasárnap este lehet összebújni, akkor is neszek nélkül, mert a hároméves legkisebb még fél egyedül, tehát a szülők szobájában, velük közös ágyban alszik?

Miért pont este tízig kell a nagylánynak hazaérnie, öt perccel sem később? Délelőtt tízkor, vagy este hatkor nem veszítheti el az ártatlanságát? És miért pont őrá kell vigyázni? A nagyfiúkat nem érheti semmi?

Mennyi kérdés, bizonytalanság, kétely, mennyi tévhit, „otthonról hozott” szokás, vagy éppen alapvető fogalmak tisztázatlansága. És ez mind-mind a mi életmódunk – életünk. Sorra kell vennünk, közelebbről megvizsgálnunk néhány fogalmat, tévhitet, megrögzött szokást vagy szabályt, sok alapvetően fontos tényezőt, hogy jobb, értelmesebb legyen ezentúl az életünk…

Több fény, több bátorság, több nevetés, több családi ünnep!

Nem könnyű annak – sem a családjának, környezetének -, aki állandóan búskomoran, savanyú ábrázattal, gondterhelten jár-kel. Igaz, nem könnyű egyedül felismerünk hibáinkat, „kívülről” látnunk önmagunkat. De azért érdemes megpróbálni. Mitől vagyok kedvetlen, szótlan, morcos, hisztériás, szótlan, bizalmatlan, levert? Ha egyedül nem megy, s még nem gyűjtöttünk elég erőt ahhoz, hogy ezt szakembertől kérdezzük meg, egy őszinte, okos barát is megteszi – kezdetnek ez is jó!

Több nevetés

Kutatók, orvosok adatokkal bizonyítják, hogy a nevetés gyógyít, feloldja a feszültséget, csökkenti az agresszivitást. Társaságban pedig még jobban esik a kacagás, a jókedv. Érdemes otthon is megpróbálkozni ezzel a módszerrel. Ha nagyon „fagyos a légkör”, legalább videokazettával próbálkozzunk. Vígjáték, kabaré, valaha együtt látott, nézett – szép élményt jelentő – előadás. Bizonyára áthangolja, feloldja (eleinte egy-egy órára legalább) a megszokottan feszült családi légkört.

Több bátorság

Nagyobb önbizalommal könnyebb boldogulni. Ehhez fel kell ismernünk képességeinket. Ahelyett, hogy folyton a gyengéinken, tehetetlenségünkön síránkoznánk. Vállalnunk kell a félelmeinket, az éréseinket és az érzelmeinket. Ki kell mondanunk gondolatainkat. Az elfojtott indulatok, érzések feszültséget szülnek.

Több fény

A fény jó hatással van a hormonrendszerre, jókedvre derít. Az őszi, téli búskomorság sokszor éppen fényhiányra vezethető vissza. A lakásban, házban ne éppen az égők fényerősségével akarjunk villanyáramot megtakarítani. Ma már vannak energiatakarékos égők. Több, szemmagasságban világító lámpát használjunk. Ne vakoskodjunk huszonötös égő mellett! A gyertyafény – az más. Meghittséget, nyugalmat áraszt. Néha lepjük meg a családunkat csak gyertyafény mellett töltött vacsorával, estével.

Több családi ünnep

A folytonos stressz, rohanás, a kapkodás rányomja bélyegét a családok hétköznapjaira. Fáradtan zuhan az ágyba mindenki, s reggel kábultan, nyűgösen ébred. Érdemes megállni – bármikor – legalább egy órára. És megünnepelni lángossal, palacsintával, pizzával egy jó osztályzatot, az új munkahelyet, az új kerékpárt – és minden névnapot, születésnapot, minden kedves évfordulót. A családi asztalra ilyenkor – mindig legyen kéznél – kerüljön ünnepi abrosz, s egy szál virág, vagy meggyújtott gyertya. Ez már olyan élmény, amely együtt tartja a családot, amelyet megőriznek a gyerekek életük végéig. Teremtsünk élménnyé váló ünnepeket.

Persze, kell még több figyelem, törődés, több nyugalom, s több kapcsolat. Mindez azonban csak akkor valósítható meg, ha több – nyíltabban, érezhetőbben egymásnak nyújtott – szeretet munkálkodik bennünk.