Valamikor pedig igen népszerű táplálék volt ez a pillangósok közé tartozó Cicer arietinum, amelyet bagolyborsónak is hívtak, mivel kissé szögletes, egyik megnyúlt csücskével bagoly orrára emlékeztető a magja. Három világrészen kb. 10 millió hektáron termesztik. Sárga magvú, fehérvirágú változata (C. a. album) Afrikában, Latin-Amerikában és Indiában az egyik fő fehérjetartalmú élelmiszer. A barna, ráncos magvú (C. a. fuscum) és a fekete magvú (C.a. vulgare) inkább takarmányként becses.
A csicseriborsó kiment a divatból
Nálunk csaknem egy évszázada már, hogy a csicseriborsó „kiment a divatból”. Addig köztesként a kukoricába ültették, s nagy becsben tartották. Volt is miért. Száraz borsójából, áztatást követően, jóízű levest főztek, húspótló böjti kását készítettek. Zsengén főzelék készülhetett húsos hüvelyeiből, hajtásaiból. Ma ismét felfedezték a makrobiotikus táplálkozás hívei, mivel rendkívül magas a fehérjetartalma, gazdag ásványi anyagokban, sok meszet és vasat is tartalmaz. Zölden salátákhoz keverve, vagy párolva fogyasztják mind hajtásait, mind hüvelyeit. Szárítva pedig, a hagyományos receptek szerint készítenek belőle körítéseket, leveseket.
Talajigénye szerény, márciustól májusig vethető, ültethető, 30-35 cm-es sor- és 8-10 cm-s tőtávolságra. Ha csak nem akarjuk a virágok közé ültetni, hiszen egyesével álló szárain a szirmok a lilától a bíborszínűig messzire virítanak, tehát ott is szép látványt nyújthatnak. A terméséből pedig, próbáljunk meg levest vagy kását főzni. Vagy – már zölden lecsipegethetjük, hogy salátáink vitamin- és tápértékét gazdagítsuk.
