Lehet annak már hatvan éve is, hogy Alsó-és Felsőszeli határában, egészen Diószegig, a kender ott termett a határban, a kenderföldeken. Nemigen szerettem hatalmas, zöld erdejét, bódító illatát, a sok rovart, amelyek körüldongták, s mindent elleptek, amikor a kendert nyűtték. Annál inkább a szőke kenderszálakat, amelyek a tiloló alól kibomlottak, majd a gerebenen fésülve fényessé, selymessé váltak, s marokba fogott „fejekké” simultak. Ezek már a téli fonók mesemondó estjeit ígérték. De még állt a sűrű kender, amikor a felnőttek ezzel a csalafinta találós kérdéssel ugrattak bennünket, gyerekeket „láttatok-e már kenderből tornyot?”.
Én képzeletben egymásra raktam a száradni felállítgatott hatalmas kévéket, de sehogyan se lett volna toronyformájuk, hát sajnálkozva ingattam a fejem, bizony, még nem láttam. „Dehogynem”, emelt fel apám nevetve, s beleállított a kendererdő szélébe, a templom felé fordított, s a tornyára mutatott. „Azt kell mondanod, hogy láttam, amikor a kenderben álltam!” Azóta is mindig ez a találós kérdés, s a pofonegyszerű felelet jut az eszembe, ha valamit túlbonyolítanak, vagy körülményeskedve keresik, mégsem találják a megoldásokat. Mint például éppen az ipari kender termesztésének esetében.
Története
Tájainkon nemcsak gazdag ősi, hanem modernebb hagyományai is bőségesen vannak a kender termesztésének és feldolgozásának. A falusi öregek szekrényei nemrég még őrizték az egykor kézzel font, szőtt kendervászonból készített, sárgává érett lepedőket, abroszokat, szakajtókendőket. Még néhány éve is nagyanyám hímzett vászonabroszával terítettem asztalt a családi ebédhez. És könyvespolcom a diószegi pozdorja-feldolgozó üzem deszkáiból készült, amely sokáig adott megélhetést a környékbelieknek, s olcsó, de jó minőségű bútorokhoz alapanyagot a galántai bútorgyárnak.
Szlovákia gazdasági struktúrájában egészen a nyolcvanas évek közepéig fontos helye volt az ipari kendernek. Akkor, 1985-ben, az ENSZ drogellenes világpolitikai intervenciójának hatására, egyszeriben tilossá vált a termesztése és a kenderből való termékek értékesítése. És ez a tilalom nem tett különbséget a hasiskender más néven indiai kender (Cannabis indica, Cannabis africana) és az ipari kender (Cannabis sativa) között.
Állítólag, nem lehetett megállapítani, hogy a nálunk termesztett ipari kender nem tartalmaz-e a megengedettnél több THC-t (tetrahydrocannabinol). Ugyanis a 0,2 – 0,3%-nál magasabb THC-tartalom lehetővé teszi a kábítószer előállítását. Ennyire tájékozatlanok, tudatlanok a szakemberek sem akkor, sem a későbbi években nem lehettek. Hogy miért kellett (egy esztendő híján) negyed évszázadnak eltelnie ahhoz, hogy ismét „megengedő” törvény szülessen a termesztésére, arra valahol a világgazdasági, illetve politikai kulisszák mögött kellene keresni a választ. Tény, hogy egyik évről a másikra bezárták a feldolgozó üzemeket, tönkrementek az áztató medencék, a gépsorok, minden, ami egykor virágzó agráripari ágazat volt.
A lényeg a THC-tartalom
Azok az országok, amelyek tudták, milyen óriási lehetőségektől zárja el őket ez az indokolatlan tilalom, korán észbe kaptak, s logikusan bebizonyították, mekkora a különbség a hasiskender és az ipari kender THC-értékei között. Érveiket törvényekkel is alátámasztották. Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc, Németország, majd Csehország és Magyarország is, a hirtelen hozott tiltást követően, hamarosan újra termeszteni kezdte az ipari kendert. 2000-ben a legnagyobb kendertermesztő ország Hollandia volt. A francia nemesített fajták mellett az EU listáján tíz éve már a német Fasamo és a magyar Kompolti nemesített ipari kenderfajta is szerepel, összesen pedig19 ipari kenderfajta közül lehet választani, amelyeknek a THC-tartalma nem magasabb 0, 2%-nál.
Szlovákiában lényeges lemaradással, csak 1998. április 2-án hagyták jóvá a „kábító jellegű, közérzetet, lelki egyensúlyt befolyásoló anyagokra és készítményekre vonatkozó 139/98 sz. törvényt, amelynek 15. és 16. cikkelye az étkezési mák (Papaver somniferum L.) és az ipari kender (Cannabis sativa L.) termesztésének feltételeit is meghatározta. Ezek a feltételek azonban inkább kemény adminisztratív zaklatásnak, mint termesztésre való ösztönzésnek voltak tekinthetők. Közben egyesületek, mozgalmak szerveződtek, amelyek minden lehetséges fórumon érveltek az ipari kender termesztésének fontossága mellett, amelynek óriási lehet/ne a nemzetgazdasági hozadéka.
Nem kell sokféle engedély
Ennek köszönhetően, több „nekifutással”, 2008. december 5-én megváltoztatták és kiegészítették a felemás törvényt, majd 2009. február 11-én végre kimondták, hogy az ipari kender nem tekinthető kábító jellegű növénynek, s termesztésére nem kell az eddigi, sokféle engedély, elég a tervezett termelés esztendejében benyújtott, a közvetlen kifizetések igénylésére vonatkozó, egyetlen kérvény, amelyben a termesztendő ipari kender (az EU által törzskönyvezett 19 fajtája közül választott) vetőmagját megnevezik, illetve beírják, hogy mekkora területen kívánják azt termeszteni.
Bizony, ez túl szép, ahhoz, hogy igaz legyen. Ugyanis nem lehet egy csapásra, egyik napról a másikra, eget rengető változásokat remélni. Hiszen az egész feldolgozóipar tönkrement, megsemmisült. Amíg egy új, s teljesen korszerű létrejön, addig ismét eltelhet húsz-harminc esztendő. S közben, ha termelni kezdjük is a kendert, el kell adni külföldre, hogy feldogozzák. Az igazi hasznot ott hozza majd, ott teremt munkahelyeket. Ha csak nem várnak „ugrásra”, tettekre készen hazai beruházók, akik okosan és tisztességesen befektetik ebbe az óriási lehetőségeket rejtő ágazat fejlesztésébe az uniós pénzeket.
