Érdekes, szép és hasznos a bakszakáll (zabgyökér, Tragopogon porrifolius). Díszzöldség ugyan, de már a görögök és a rómaiak is különleges csemegeként fogyasztották 2-4 cm vastag, 15-30 cm-esre növő, egyenes, hengeres, vagy kettős gyökereit.
A Földközi-tenger mellől származik, de vadon, réteken, legelők szélén, nálunk is előfordul, mint közönséges bakszakáll. Egykor a gyerekek kedvence volt, ha erdőn, mezőn jártukban rátaláltak. Nyers gyökerét éhség, szomjúság ellen rágcsálták. Leveleiből a falusi konyhákban levest, főzeléket készítettek. A nemesített fajta neve a kékvirágú bakszakáll. Gyökerének íze a feketegyökérére emlékeztet. Külsőleg szürkés, vagy sárgásfehér, vagyis olyan zabszalma színű, azért is lett második neve a zabgyökér. Elkészítésének módja hasonló, mint a feketegyökéré. A B1-, B2-vitamin mellett C-vitamint, karotint és inulint is tartalmaz. Ez utóbbi, mint tudjuk, vércukorszint-csökkentő. Ma egyáltalán nem szerepel a konyhakerti növények között. Termesztésének gondolata, értékesítésének ötlete, fogyasztásának népszerűsítése fel sem merül. Pedig könnyen, olcsón termeszthető. Csupán a talaját kell jól előkészíteni.
Vegetációs ideje hosszú. Márciusban, áprilisban vethető. Szeptemberre, októberre nő meg fogyasztható, a porhanyós talajból kézzel felszedhető gyökere. Kétéves, fagytűrő. Hosszú, hegyes tőlevelei a föld felszínén csokorban elterülnek. Másodévben virágzik. Tündöklő, csillag alakú, sötétkék virágszirmokkal, élénksárga porzókkal – dísze a kertnek. Nagy, gömb alakú bóbitája külön látványosság. És a gyökere – ne feledjük – igazi ínyencség!
