A nyugdíj biztosította boldog, békés időskor az utóbbi 100 év szociális vívmánya – de vajon mi volt előtte? És milyen lépéseken keresztül jutottunk el a mostani helyzethez? Erről szól ez az írás, és sorra veszi korunk idősügyi kihívásait is.
Napjainkban sok szó esik a nyugdíjról: emelése, vásárlóértékének csökkenése, inflációkövetése, tehát bármilyen irányú változása mindennapos, fontos téma a közbeszédben. Ma már a nyugdíj folyósítását természetesnek vesszük, és eszünkbe sem jut, hogy száz évvel ezelőtt felmenőinknek még bizony nyugdíj nélkül kellett megtervezniük az életüket. Habár, ne felejtsük el, hogy akkor még az átlagos életkor legalább 25 évvel rövidebb volt, mint ma…
Ugyan mióta létezik a nyugdíj intézménye? És vajon miért találták ki, mi hívta életre? Milyen előzményei vannak? Bemutatjuk, honnan indult, és milyen állomásokon keresztül jutott el a jelenlegi állapotába a nyugdíjrendszer!
Augustus császártól Bismarckon át az amerikai első privát nyugdíjrendszerekig
A mai nyugdíjrendszerek kialakulásáig hosszú út vezetett. A nyugdíjak kezdetleges formáit a legtöbb ókori állam elsősorban azon polgárainak nyújtotta, akik a hatalmát biztosították és fenntartották: katonáknak, háborús veteránoknak. A mindenkori kormányok szerte a világon később sem szociális érzékenységből és jóléti megfontolások mentén, hanem saját népszerűségük növelésére, hatalmuk megszilárdítására használták a nyugdíj (és más szociális juttatások) intézményét, így például az ipari forradalom idején kizárólag a munkásokat részesítették ebben a juttatásban.
Augustus korában csak a katonáknak járt
A ma elterjedt nyugdíjak eredete az ókori Rómáig vezethető vissza. Nem járt mindenkinek: kizárólag a birodalomért harcoló katonák jussa volt. A számukra addig eseti alapon kínált nyugdíjakat Augustus császár Kr. e.13-ban foglalta törvénybe. E nyugdíjterv alapján a veterán légiósok húsz év szolgálat után akkora nyugdíjat kaptak, ami nagyjából megfelelt egy munkás 2/3–3/4 havi jövedelmének. Ezt kezdetben az általános adókból finanszírozták, de néhány éven belül a császár létrehozott egy külön alapot, amelyet főként az örökségekre kivetett öt százalékos adóból tartottak fenn.
A Római Birodalom hanyatlásával aztán e rendelkezések is megszűntek, és sokáig nem is kerültek elő hasonló szisztémák. Legközelebb majd csak a nemzetállamok európai létrejöttével jelentek meg újra, ami hivatásos, állandó hadseregek létrehozásához vezetett.
A londoni előkép
A 16. század végére a brit parlament is a katonái számára hozott létre egy nyugdíjrendszert, amelynek célja a rokkantsági kifizetések biztosítása volt. Nem sokkal később a nagyobb európai hatalmak, így Ausztria, Franciaország vagy Poroszország is ehhez hasonló rendszereket alapítottak. Ezek kezdetben csak a tisztikarra vonatkoztak, később azonban kiterjesztették őket a teljes személyi állományra. Végül hasonló rendszereket létesítettek a haditengerészet számára is.
1684-ben
A közszférában dolgozóknak nyújtott nyugdíjak szintén több évszázados múltra tekintenek vissza, bár az ő ellátásuk hosszabb ideig ad hoc alapon történt. Az első közszférabeli nyugdíjat Nagy-Britanniában 1684-ben fizették ki a londoni kikötői hatóság egyik vezető tisztviselőjének. Ő az utolsó fizetésének felét kitevő összeggel vonult nyugdíjba, amelyet teljes egészében utódja jövedelméből finanszíroztak.
1712-ben
Ekkor hozták létre az első hivatalos nyugdíjalapot a vámtisztviselők számára, majd közel egy évszázaddal később (1810-ben) a brit parlament megtette az első lépéseket a közszolgálati nyugdíj létrehozása felé.
1834-ben
A Parlament elfogadta az 1834-es Superannuation Act-et, amely a köztisztviselők számára nem járulékalapú nyugdíjakat hozott létre. A nagyobb magánvállalatok a 19. század vége felé kezdték bevezetni saját foglalkoztatói nyugdíjrendszerüket.
Mi újat hozott Bismarck?
Az általános, mindenkire kiterjedő nyugdíjbiztosítás – tulajdonképpen a modern jóléti állam megteremtése felé vezető első lépcsőfok – már újabb jelenség. Otto von Bismarckhoz köthető, aki a németországi szociáldemokrata mozgalom hatására 1889-re számos társadalombiztosítási rendszert vezetett be, köztük a nyugdíjrendszert is. Ebben az évben megkezdte egy olyan nyugdíjtörvény bevezetését, amely a kifejezetten idős németeknek hivatott anyagi biztonságot nyújtani.
A fenti dátumot a világ első állami nyugdíjának megszületéseként tartják számon, és a huszadik század folyamán világszerte hatással volt a hasonló rendszerekre. A határozottságáról híres vaskancellár mindezt nem szociális érzékenység okán, hanem a marxista eszmék előretörésének megakadályozását célzóan tette. Bismarck rendszerei járulékalapúak voltak, és az esetleges foglalkoztatási nyugdíjtól független, meghatározott összegű nyugdíjat nyújtottak. Túlságosan nem terhelhették meg az államkasszát, ugyanis a nyugdíjkorhatárt a 70. életévnél húzták meg, holott ebben az időszakban az átlagéletkor jócskán 60 év alatt volt.
A német rendszer alapvető felépítését aztán számos ország lemásolta. Míg a bismarcki német rendszer átfogó célja az időskori életszínvonal biztosítása volt, addig az angol Beveridge-rendszer a létminimum garantálását tűzte ki célul.
Amerikában minden más
Az Egyesült Államokban a 19–20. század fordulóján kezdődött el a nyugdíjrendszer kialakulása, elsősorban a gyári munkásréteg duzzasztásának érdekében. Addig ugyanis a lakosság számára a fő gazdasági tevékenység a farmgazdálkodás volt, és az itt dolgozók 65 éves korukig munkaképesek voltak.
A gyárakban azonban hamarabb tönkrementek az emberek: 60 éves korukban már nem voltak képesek megfelelően ellátni az olyan felelősségteljes feladataikat, mint például a drága és veszélyes gépek kezelése. Így aztán egye több ipari vállalat kénytelen volt vonzóvá tenni magát, és a korai nyugdíjazás lehetőségét felkínálni dolgozóinak. Az American Express 1875-ben indította el magán nyugdíjrendszerét, és ezt követően a cégek egymás után kezdték felvállalni az alkalmazottaik időskori ellátását.
Az amerikai nyugdíjrendszer kialakulása szorosan összefügg a gyári munkások számának növekedésével.
Ez a rendszer meg is maradt: az amerikaiak többségének ma is a munkáltatója révén van magán egészségbiztosítása, az állam szerepe az alacsony jövedelműek és a közszférában dolgozók ellátására korlátozódik.
A gazdasági világválság után, 1930-ban aztán bevezették a Social Security programot, amelynek célja többek között az idős és fogyatékkal élő személyek védelme a betegségekkel kapcsolatos kiadások ellen, amelyek egyébként felemésztenék megtakarításaikat.
Ma sokféle rendszer van világszerte
Látjuk, hogy a 20. század kezdetén nagyon kevés munkavállaló rendelkezett az öregségi nyugdíj adta biztonsággal. A fejlett országokban a legtöbb ember vagy korán meghalt, vagy a hatvanas évei végéig dolgozott, majd rövid nyugdíjas éveit a gyermekeivel töltötte, és a hetvenes évei elején hunyt el. Öregnek lenni általában egyenlő volt azzal, hogy szegénynek lenni. A rokkanttá válás pedig azt jelentette, hogy a szegénység korábban elkezdődött.
A 21. század elejére a helyzet drámaian megváltozott. A fejlett országokban az időskori szegénység előfordulása ma már jóval alacsonyabb. A várható élettartam hosszabb, és a legtöbb munkavállaló ésszerű jövedelemmel számolhat egy jelentős nyugdíjas időszakra.
A rokkantsági nyugdíjak és a korai nyugdíjba vonulás lehetősége csökkentette a munkaképtelenség pénzügyi kockázatait. Majdnem minden nő jogosult özvegyi nyugdíjra, és egyre nagyobb többségük jogosult saját jogú munkavállalóként nyugdíjra is.
A szociális feltételek e mélyreható javulásának nagy része a társadalombiztosítási nyugdíjak létrehozásának tulajdonítható, amelyet az elmúlt 100 év egyik legnagyobb társadalmi fejlődésének kell tekinteni. A nyugdíjak növekedése a 20. század második felében gyorsult fel, miután a század első felében csak lassacskán nőttek. A fejlett országokban a bruttó hazai termelés (GDP) kétszeresével nőttek a nyugdíjkiadások.
A fejlődő és közepes vagy alacsonyabb jövedelmű országokban az idősek a fentieknél jóval rosszabb kilátásokkal szembesültek, és a helyzet nem változott jelentősen. A jövedelmek lényegesen közelebb voltak a létminimumhoz, és a gyermekek kevésbé voltak képesek támogatni szüleiket. A halál hamarabb jött, és az élet sokaknak keserves, kegyetlenül rövid volt.
A 21. században a fejlettebb országok példáját látva persze ezen országok is elkezdték követni a szociális reformokat, ám jellemzően még továbbra sem rendelkeznek stabil, az ország állampolgárai számára elérhető nyugdíjrendszerrel.
