Kedvenc virágunk őshazája Kína. Egy francia szerzetes hozta pekingi útjáról Párizsba, még 1723-ban. Francia földön gyorsan megkedvelték. El is nevezték francia margarétának. Linné, a tudósok tárgyilagosságával és pontosságával, Aster chinensis néven sorolta be a növényfajok közé. Közben keresztezések, nemesítések által egyre szebb színekben, különleges szirmokkal új meg új fajtákat hoztak létre a kutató kertészek. A sikereken fölbátorodva A. H. G. de Cassini, svájci botanikus, önálló „Callistemma” fajként jegyeztette be, „Callistephus hortensis Cass” néven, saját maga dicsőségére az általa nemesített őszirózsákat.
A mai nemesítők már megelégednek a különböző fantázianevekkel, ha sikerül egy-egy különleges színű, szirmú, más-más termesztési feltételekhez alkalmazkodó fajtát előállítaniuk. Ágyások díszítésére, vágott virágnak, sőt, cserepesnek is, rendkívül nagy a választék.
Annyira kedvelik – nem is csoda, rendkívül szívós, annyiféle színű, magasságú, kertben, vázában pompás, mutatós – hogy nemcsak ősszel, már nyáron is gyönyörködni akarnak benne az emberek.
Ezért már nem csupán őszi, rövidnappalos virág az őszirózsa. Vannak egész nyáron, s ősszel is virító őszirózsák. Törpe, középmagas, magas száron. Csupán azt kell tudnunk, hogy minél különlegesebb, annál kényesebb is. A legegyszerűbb, legkevésbé igényes fajták a hagyományosak.
Aki azonban szereti az újdonságokat, az törődik majd az őszirózsák ápolásával is. Fontos a talaj fertőtlenítése, illetve a gombás megbetegedések elleni védelem, a körültekintő öntözés.
Az őszirózsákat olyan helyre ültessük, ahol a nap nagy részében teljes napfény éri. A túl sok árnyék kisebb növényeket és kevesebb virágot eredményezhet, különösen a közönségesebb fajták és a hibridek esetében. Vannak azonban olyan őshonos fajták, amelyek jól érzik magukat részlegesen árnyékos körülmények között is.
