A személyiségünk elárulja
Sok magányos ember életében a házi kedvenc a családtagot pótolja. Vannak, akik félig viccelődve mondják, de egész komolyan gondolják, hogy dédelgetett kutyuskájuk vagy cicájuk – a legközelebbi családtagjuk. A rendszeres időközökben, vagy csak alkalomadtán hazalátogató felnőtt gyerek (még ritkábban – unoka) megütközve, vagy sértődötten tudomásul veszi ezeket a megjegyzéseket. Mivel azonban nem tud (vagy akar) változtatni a szülő meglátogatásának szokott módján, napirendre tér fölötte. (Talán megkönnyebbül, hogy ezzel megússza…)
Előfordul, hogy éppen a saját életét élő család szeretné a magára maradt szülőt rábeszélni, vegyen maga mellé egy szeretetet adó, szeretnivaló házi kedvencet. Hadd legyen mellette valaki…
Nem árt azonban meggyőződni arról, melyiket kedveli jobban, vagy kevésbé a papa vagy a mama. Vagy, hogy egyáltalán, szüksége van-e valamilyen háziállatkára. Vannak tipikusan cicás és kutyás gazdik.
Ami a macskák és az emberek közötti kapcsolatot illeti, egészen más, mint a kutyák és az emberek közötti kapcsolat.
E két kapcsolat a mai napig azokat a viselkedési módokat tükrözi, amelyek az állatok háziasítása előtti időkben voltak rájuk jellemzőek. A macskák – sivatagokon éltek, általában magányos vadászok voltak, főként éjszaka kapták el a zsákmányt. Egyedül osontak, lesték, majd becserkészték a kiszemelt prédát. Hosszú, mozdulatlan várakozás, éber figyelés volt a sikeres zsákmányszerzés feltétele. Ma is önállóan kalandoznak, éberen figyelnek mindent és mindenkit, órák hosszat a gazdájukat is. Vele szemben a viselkedésüket az határozza meg, mire van szükségük, mit akarnak tőle.
Napközben szinte láthatatlanok, sokszor csak este jelennek meg, etetés idején.
Velük ellentétben a vadon élő kutyák falkákban vadásztak, alkonyattájt, vagy hajnalban. A falkavezér vezette, irányította az összes, falkához tartozó kutyát, megvédte, fegyelmezte, s azok önként engedelmeskedtek neki. A mai, háziasított kutyáknak is szükségük van a társas kapcsolatra, „falkavezérre”. Nélküle bizonytalanok, boldogtalanok. A kutyák gazdájuk mellett érzik magukat biztonságban, várnak a parancsára, az utasítására, a dicséretére, a simogatására.
Kutatások bizonyítják, hogy jelentős különbségek vannak azoknak a személyiségjegyeiben, akik a macskákat, illetve a kutyákat kedvelik.
A cicakedvelők sokkal befelé fordulóbbak, intraveltáltabbak, függetlenebbek, önállóbbak, mint a kutyakedvelők. Nehezebben alkalmazkodnak másokhoz, sokszor félénkebbek, visszahúzódóbbak, nehezebben barátkoznak. Szokatlan ötletek, váratlan érzelmek és kíváncsiság, valamint kreativitás változtatja meg elhatározásaikat, döntéseiket. Vannak közöttük kiszámíthatatlanok, kiismerhetetlenek. Néha vidáman dédelgetik cicájukat, vagy órákat játszanak vele. Máskor észre sem veszik figyelő tekintetüket. Szerencsére a cicák számára ez a laza figyelem nagyon is megfelel. A szingli nők között van a legtöbb cicakedvelő, macskatartó.
A kutyakedvelők extraveltáltabbak, elfogadóbbak, nyitottabbak, másokkal szemben érdeklődőbbek, könnyen kötnek új ismeretségeket, segítőkészek. Társnak, hozzátartozónak tekintik a kutyusukat, mindent neki mondanak el, vele beszélnek meg..
Következetesebbek, nagyobb az önfegyelmük, ragaszkodnak terveik, céljaik eléréséhez, feladataikat maradéktalanul és pontosan elvégzik.
Tegyük hozzá, ezekre a tulajdonságokra szükségük is van, ha kutyával akarnak egy háztartásban élni, a gondját viselni. Mert a kutya boldogan alkalmazkodik a pontos napirendhez, a gazdi minden szavát, intését lesi. És követi, ahová csak akarja.
Még egy érdekesség: a cicatulajdonosok kétharmada nem fogadna be kutyát (is) az otthonába, viszont a kutyatulajdonosok kétharmada szívesen elvállalna macskát is a kutyus mellé.
Persze, a lakóterület nagysága, a gazdi kora, mozgékonysága, anyagi lehetőségei is lényegesek, ha házi kedvencek vállalásáról van szó. Mert sem cicust, sem kutyust tartani – nem olcsó mulatság. Hogy mi mennyibe kerül – erről majd a legközelebb.
