Aki nem ismeri, hatalmas, arányos, szárnyasan karéjozott, dekoratív levelei, terebélyes virágzatai alapján dísznövénynek is vélheti az orvosi rebarbarát (Rheum officinale), amelynek a gyökere gyógyító hatású, a levélnyele vitamindús, ízletes. Viszont a rebarbara levele mérgező. Ennek az ázsiai eredetű, évelő, nagytermetű növénynek több faja van. Gyógyászati célra nem használhatók az ép levéllemezű fajok (Rheum rhebarborum, Rheum rhaponticum). Az orvosi és tenyeres rebarbara kellő nedvességet, de nem vizenyős talajt igényel. Ha van rá gyógyszeripari igény, érdemes szerződéses felvásárlásra termeszteni a gyökeréért. Ha nincs, a család számára egy vagy két töve gyorsan hatalmas bokorrá fejlődik a kert hótól, széltől védett sarkában. Akkor készíthetünk belőle frissgyümölcs-ízű kompótot, süteményt, amikor még híre sincs az új gyümölcsnek. A tövekről a levelek szedését már március közepén meg lehet kezdeni, és május végéig folytatni. A leveleket csavarással törjük, és nem vágjuk, egyszerre lehetőleg ne kopasszuk meg a bokrot. A rebarbara hűtőszekrényben, 2-7 °C-on napokig eltartható anélkül, hogy megfonnyadna, vagy más módon károsodna, és meghámozva fagyasztva is elrakható.
Nem ajánlatos belőle egyszerre nagyobb mennyiséget fogyasztani, mert jelentős mennyiségű sóskasavat (oxálsavat) és sóskasavas sókat (oxalátokat) tartalmaz, amelyek vesekő-képződést okozhatnak. A korán (takarással, vagy fólia, üvegház melegében) hajtatott rebarbara levélnyeleiben azonban még kevés az oxálsav, ezért érdemes vele változatosabbá tenni az étrendet. A levelét semmilyen formában nem érdemes fogyasztani, mert tartalmaz méreganyagokat, amelyek főzéssel sem semlegesíthetőek.
Tőosztással általában ősszel, de tavasszal is szaporítható. Mivel 10-15 évig is szépen él és virul, ahová ültettük, olyan helyet keressünk neki, ahol nem háborgatjuk más vetemények miatt. Díszhelyre is kerülhet, mivel az udvaron, virágok között is mutatósan magasodik a bokra. Egyszerre csak annyi levélnyelét törjük ki (tövestől, s kézzel), amennyit felhasználunk. A leveleket dobjuk a szemétbe, ne fogdossuk.
