A daragaluska

Daragaluska

A daragaluska minden levest feldob. Az egyszerű zöldségest, a csont-, az apróléklevest, s egy-két hozzáadott kiegészítővel a krémleveseket is. Mégis félve áll hozzá a legtöbb háziasszony. Vagy szétfő, vagy kemény lesz. Ritkán habkönnyű, formás, ízletes. Persze, sok függ a darától. A közönséges búzadara a legjobb hozzá.

A daragaluska hozzávalói: 1 tojáshoz számítva (a tojás nagyságától függően) 2-3 csapott evőkanál darát veszünk. Finomra vágott zöldpetrezselyem, őrölt bors, kiskanálnyi olaj vagy kacsazsír jöhet hozzá, de nem feltétlenül szükséges. Nem sózzuk!

A tojást felverjük, hozzákeverjük az adalékokat, végül a darát. A daragaluska állaga a lágyabb nokedli tésztájához hasonlítson. Legalább fél órát állni hagyjuk. Többé már nem keverjük. Közben felforraljuk a vizet, megsózzuk (vagy húsleveskockával ízesítjük), s gyöngyöző forrásra állítjuk. Beleszaggatjuk a tésztát. 5-7 percig lassan forraljuk, majd félreállítjuk körülbelül 20 percre. Ez alatt a galuska felveszi a vízből a sót. Le is szűrhetjük, de a főző lében hagyva ki is hűthetjük, ami nem fogy el az első tálaláskor. Akár a mélyhűtőbe is tárolhatunk belőle egy-két adagot..

Daragaluska

1 tojáshoz számítva (a tojás nagyságától függően) 2-3 csapott evőkanál darát veszünk. Finomra vágott zöldpetrezselyem, őrölt bors, kiskanálnyi olaj vagy kacsazsír jöhet hozzá, de nem feltétlenül szükséges. Nem sózzuk!
A tojást felverjük, hozzákeverjük az adalékokat, végül a darát. Állaga a lágyabb nokedli tésztájához hasonlítson. Legalább fél órát állni hagyjuk. Többé már nem keverjük. Közben felforraljuk a vizet, megsózzuk (vagy húsleveskockával ízesítjük), s gyöngyöző forrásra állítjuk. Beleszaggatjuk a tésztát. 5-7 percig lassan forraljuk, majd félreállítjuk körülbelül 20 percre. Ez alatt a galuska felveszi a vízből a sót. Le is szűrhetjük, de a főző lében hagyva ki is hűthetjük, ami nem fogy el az első tálaláskor. Akár a mélyhűtőbe is tárolhatunk belőle egy-két adagot.
Előkészítés10 minutes
Főzés/sütés20 minutes
Teljes idő30 minutes
Kategória: Levesbetét
Konyha: Magyar
Kulcsszó: daragaluska, leves
Adag: 4

Hozzávalók

  • 1 darab tojás
  • 2-3 csapott ek búzadara
  • 1 csipet zöldpetrezselyem finomra vágott
  • 1 csipet őrölt bors
  • 1 teáskanál olaj vagy kacsazsír

Elkészítés

  • Nem sózzuk!
  • A tojást felverjük, hozzákeverjük az adalékokat, végül a darát. Állaga a lágyabb nokedli tésztájához hasonlítson. Legalább fél órát állni hagyjuk. Többé már nem keverjük. 
  • Közben felforraljuk a vizet, megsózzuk /vagy húsleves kockával ízesítjük/, s gyöngyöző forrásra állítjuk. Beleszaggatjuk a tésztát. 5-7 percig lassan forraljuk, majd félreállítjuk körülbelül 20 percre. Ez alatt a galuska felveszi a vízből a sót. Le is szűrhetjük, de a főző lében hagyva ki is hűthetjük, ami nem fogy el az első tálaláskor. Akár a mélyhűtőbe is tárolhatunk belőle egy-két adagot..

 

Önnek ajánlott

Leave a Reply