Itt a tavasz! Napforduló… Cseng a telefon. Rögtön… Négy csengetés, az ötödikre odaérek. Aki tudja, milyen lassan araszolok, kivárja, nem teszi le. Igen! Én vagyok.
Történt valami? Jól vagy? Csak Emikével beszéltem. Ő árulkodott, hogy nem tudok kimenni?
Te sem jársz ki?
Igen, négy éve.
Hogy te az erkélyen tornázol? Még a lépéseket is számolod? Én félnék, hogy elcsúszok, mert már bent is két mankóra támaszkodom.
Szép tőled, hogy sétálni invitálsz. Csak nem tudom, hogyan lépjek ki a házból. Felöltözve kimegyek a kapuba, kinyitom – aztán visszafordulok.
Persze, tudom, hogy fóbia… Ha a Fiammal mehetek, félve ugyan, de lépegetek vele, vagy előtte. De egyedül nem megy.
Hogy te odáig sem jutottál el?
Kabátban, sapkában, cipő a lábadon. Már kívülről zártad a lakásajtót, amikor elsötétült előtted minden. Még szerencse, hogy úgy csúsztál le a küszöbödre, hogy nem ütötted meg magad. Ja, hogy azt nem tudod, meddig feküdtél ott?
Persze, hogy nem vette észre senki. A régi szomszédod már Neked sem él, a fiatal, új lakók meg még idegenek. És napközben nincsenek is otthon.
Valahogy feltápászkodtál és eljutottál a heverőig.
És most, hogy olyan langyos már kint a levegő, jó lenne legalább néhány métert az utcán járkálni.
Sétálni… Talán, ha ketten mendegélnénk…
Hogy gondolod? Hogy én menjek át a ti házatokig? Az két utcával messzebb van…Jó is lenne, de értsd meg képtelen vagyok kimenni a kapun.
Kétkerekű járműved van – s nem tudod, a lifttől a földszintig levezető nyolc lépcsőn levinni? Hogy én segítenék-e?
Mondom, hogy két mankóra támaszkodom, hát képtelen lennék segíteni. Nekem is nyolc lépcsőn kell lelépegetnem, fél kezemmel a korlátba kapaszkodom, a másikban a mankókkal biztosítom magam… De ritkán megyek le a postaládáig is. Vissza, a liftig sem könnyebb.
Kérj meg valakit, segítsen levinni… Biztos, hogy nem csúszol el vele? Még nem is próbáltad ki? Orvos ajánlotta? Ja, hogy az internet…
És miből gondolod, hogy el tudsz vele jönni az én kapumig? Próbáld meg csak a botoddal, a kétkerekű nélkül…
Hátha ráér egyszer a Lányod – és az első lépéseknél segít…
És ha elcsúsznék, tudnál segíteni, hogy feltápászkodjak?
Maradjunk annyiban, hogy egyikünk legalább segítséget hív, ha a másik elesik, megbotlik.
Hát, Neked kell majd iparkodnod, még csak nyolcvannégy vagy. Én meg már nyolcvanöt.
Ne félj, míg engem látsz.
Éppen az, hogy nem látok túl jól. Még napszemüveg is kell.
És hallani – hallasz?
Igen. Telefonban egész jól…
De ha egyszer képesek leszünk a négy év karantén után kilépni az utcára, azért a hallókészüléket se hagyjuk otthon.
Jó, ebben megegyeztünk.
Ha megérjük, holnap vagy egy hét múlva, amikor száraz lesz a járda, nekivágunk.
Talán még sétálunk óvatosan néhány métert.
Bízzunk benne.
H. Mészáros Erzsébet
