A depresszió az egyik leggyakoribb pszichiátriai betegség az idősebb populációban. Gyakran nem diagnosztizálják, mert az öregedéssel szükségképpen együtt járónak tekintik. A depresszió azonban minden életkorban orvosi beavatkozást igényel.
Ha arra gondolunk, hogy az időskor a veszteségek ideje, akkor arra számíthatunk, hogy az idősebbek körében gyakori a depresszió. Valóban, az idős populáció arányának növekedésével párhuzamosan nő az időskori lelki problémák aránya, és azzal gyakran együtt járó problémák egyéni és társadalmi terhe is. Időskorban a demenciával járó kórképek után a depresszió a második leggyakoribb pszichiátriai betegség.
Felmérések szerint a 60 évesnél idősebb lakosságban a depressziós tünetek aránya meghaladja a 15 százalékot. Ebből a feltétlen kezelést igénylő depresszív zavarok aránya átlagosan 5 százalék. Az időskori depresszió azonban sajnos mindenütt a világon alulkezelt betegség. Ennek számos oka van: pl. a testi betegségek elfedik a lelki tüneteket, vagy a lelki tüneteket a testi betegség természetes velejárójának tekintik, illetve egyéb pszichiátriai zavarok (demencia, szorongás) elfedhetik a tüneteit. A felismerés és kezelés hiányosságát okozhatja az az időskorral kapcsolatos mítosz, miszerint „Az idős ember depressziós, és minden oka meg is van rá” /Douglas H. Powell: The nine myths of aging/.
Kezeletlen depresszió
A nem kezelt depresszió számtalan kockázattal jár. Bármely korban növeli az öngyilkosság kockázatát, rizikófaktort jelent a pszichoszomatikus betegségekben, gátja a szociális funkcióknak, fokozza a szomatikus megbetegedéseket, és az ezek következményeként bekövetkező halálozást. Az idősebb kori depresszióban a veszélyek hatványozódnak, mert a depressziós állapotok: rontják a testi betegségek gyógyulásának esélyeit; fokozzák a testi és a lelki szorongás tüneteit; károsan befolyásolják a keringési faktorokat; csökkentik a motoros tevékenységeket – vagy éppen túlhajtják azokat; megnövelik a kórházi kezelések időtartamát; nem segítik a beteg (és esetenként családja) együttműködését. Mindezek külön-külön is, de együttesen főleg azzal a veszéllyel járnak, hogy elhanyagoltabb állapotban kerülnek a betegek a kezelésre, növelik a „gyógyíthatatlanság” látszatát, rontják a betegek és családjuk életminőségét.
A depresszió miértje
Az időskori depressziók kialakulásában a biológiai háttértényezők (a testi betegségek, az érzékszervek csökkent funkciója, agyi elváltozások) mellett számos pszichés és szociális tényező játszik szerepet. Ilyen lehet a „betegségteher” (a testi betegségek, tünetek életvitelre gyakorolt hatása), a veszteségélmények, az életcélok hiánya, a vitális kimerültség, családi állapot (özvegy, elvált, külön él), a szociális támogatás hiánya, rossz szociális helyzet, funkcionális károsodás, munkaképesség csökkenés, és adott esetben az intézeti elhelyezés.
Felismerni a depressziót
Az időskori depressziók kezelésében járatos szakemberek legfőbb hangsúlyt az alábbi tünetekre helyezik.
Gondolnunk kell a depresszióra, ha a betegnek gyakran sírhatnékja van, lehangolt és tartósan szomorú, sokszor visszatér az öngyilkosság és halál gondolata, csökkentebb az örömszerző aktivitások iránti érdeklődése, értéktelennek érzi magát, kiürült és üres az élete, tele van gondolkodása bűntudattal, kerüli a szociális kapcsolatokat és a társas tevékenységeket, szerencsétlennek érzi magát, döntészavarban van, szenved a döntésképtelenség érzésétől, vagy „csak rosszul tud dönteni”, az új feladatok megszervezése hatalmas gondot okozónak látszik, ezért hozzá sem fog, de szenved a tehetetlenség és semmittevés érzésétől, túlzottan gátoltnak vagy nyugtalannak érzi magát.
Nem mindig és nem minden betegnél fordul elő az összes tünet. Ha közülük 4-5 állandósul, néhány pedig rövid időközökben visszatér, valószínűsíthető a depressziós állapot.
Az időskori depresszió esetében relatíve gyakoribb a disztímia (a depresszió enyhébb formája), a kognitív zavar (figyelem-, koncentráció-, memóriakárosodás), a gondolkodás zavara (pl. döntésképtelenség), a szomatikus panaszok (pl. fájdalom), az inaktivitás, energiahiány, fáradtság, alvászavar, irritabilitás, szorongásos tünetek, pszichotikus tünetek, paranoiditás, és az öngyilkosság rizikója (magasabb a befejezett öngyilkossági arány).
Ugyanakkor ritkább a depresszió vezető tünete, a hangulatzavar, szomorúság, nyomott kedélyállapot, illetve az öngyilkossági gondolatok hangoztatása.
Rossz, rosszabb, legrosszabb
Vannak veszélyeztető tényezők, melyek előfordulása esetén rosszabb lefolyású depresszióra számíthatunk. (Lassúbb javulás várható és nagy a kockázat a visszaesésre.). Ilyenek az alábbiak: ha az első depressziós epizód magas életkorban jelentkezik; ha súlyosabbak vagy hosszabb ideje fennállóak a tünetek; ha egyéb pszichiátriai zavara, testi betegsége, kognitív károsodása is van a depresszióban szenvedőnek; ha önellátásra képtelen; ha egyedül vagy rossz életkörülmények között él; ha korábban nem, vagy nem megfelelően kezelték stb.
Az öngyilkosság, mint a legszomorúbb bizonyítéka a sikertelen öregedésnek, kiemelt figyelmet érdemel ebben a korosztályban, hiszen a serdülőkorúak mellett ez a korosztály a legveszélyeztetettebb. A háttérben ebben az életkorban is leggyakrabban a fel nem ismert, illetve a nem, vagy rosszul kezelt depresszió áll.
Az idős emberek között az öngyilkossági kísérlet gyakrabban végződik halállal, mint a fiatalabb korban, a megelőzésre tehát még nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Különösen veszélyeztetettek az idős férfiak.
Még nehezebb
Miért nehezebb az időskori depressziót felismerni és kezelni? Mert átfedés van a depresszió és a normál öregedés megnyilvánulásai között, ilyenek: az érdeklődés, az aktivitás és képességek csökkenése, a figyelem zavara, a halállal kapcsolatos gondolatok, ert idősebb korban ritkább a kifejezett depresszív hangulat, az öngyilkossági gondolatok (amelyek egyébként a klasszikus depresszió tünetei), de gyakoribbak a szomatikus panaszok, a hypochondriára való hajlam, a negativizmus, az inaktivitás, az alvászavar, az energiahiány, a fáradtság. Ezen kívül a testi betegségek, agyi elváltozások és a depresszió kapcsolata gyakran bizonytalan, és nehezíti a diagnózisalkotást.
Ezen kívül az idős emberek gyakran nem panaszolják depressziós tüneteiket, nem fordulnak vele orvoshoz. Szégyellik, nem szívesen beszélnek róla. Elutasítják a pszichiátriai vizsgálatot (a pszichiátriával kapcsolatos előítéleteik miatt). Nem igazán tudják, hogy a depresszió kezelhető betegség, és sajnos félnek a kezelés költségeitől is.
Az orvosok, és egészségügyi dolgozók is nehezíthetnek a dolgon. Gyakoriak ugyanis a tévhitek az idős korral kapcsolatban, miszerint: a szenvedés az időskor velejárója, a gyógyszeres kezelés időskorban a társuló testi betegségek miatt veszélyes, nem hatásos, az idős emberek már nem változnak, rugalmatlanok, pl. nem befogadóképesek a pszichoterápiás beavatkozásokra. És gyakran az egészségügy figyelme elsősorban a szomatikus panaszokra, elváltozásokra irányul.
Terápia
Az időskori depresszió kezelése – a fiatalabb kori depresszióhoz hasonlóan – pszicho- és/vagy gyógyszeres terápia alkalmazásával történhet. Valószínűleg a kettő kombinációja a leghatékonyabb, a leginkább tartós, amennyiben a kórtörténet alapján indokolt a gyógyszerszedés is. Habár a kezelés szempontjai nem térnek el alapvetően idősebb korban sem, mégis vannak az időskorúak kezelése esetén kiemelendő szempontok. Ilyenek a következők: minden egyéb testi betegséget kezelni kell; minimalizálni kell minden olyan gyógyszer adását, amely depressziót okozhat; a felesleges vagy elavult gyógyszereket el kell vonni, vagy helyettesíteni. Különösen fontos szempont a beteg családjának, gondozójának bevonása a kezelésbe, illetve a megfelelő tájékoztatás a depresszióról, a kezelés mibenlétéről.
Az általános tévhittel ellentétben – miszerint az idős személyek a pszichoterápiás beavatkozásokra már nem fogékonyak – számos ilyen módszer alkalmazása bizonyult hatékonynak az időskori depresszió terápiájában. A pszichoterápia jelentősségét időskorban az is fokozza, hogy egyes esetekben kerülni kell, vagy abba kell hagyni a gyógyszeres terápiát.
A depresszió súlyosságától és a korábbi betegségektől függően idős korban is ugyanazok az antidepresszív gyógyszeres kezelés lehetőségei, mint fiatalabb korban. Figyelembe kell venni persze a mellékhatásokra való fokozottabb érzékenységet; az egyéb testi betegségeket, illetve az ezekre szedett gyógyszerek hatását, kölcsönhatását. Idős betegeknél a kezelés a legtöbb antidepresszívum esetében a szokásos kezdő dózisnál alacsonyabb dózissal indul, így a hatás kialakulása is hosszabb időt vehet igénybe, ezzel mind az orvosnak, mind a betegnek tisztában kell lennie!
Hajós Anett, pszichológus
