Murpy törvénye: Ami el tud romlani, az el is romlik

murphy

Murphy törvénye: Ami el tud romlani, az el is romlik

Chuck Norris féle kiegészítése: Ha mégsem, akkor jön Chuck Norris és elrontja.

Dai Low (大佬) kínai bölcsesség: Murphy törvényei is a mindenség halmazába tartoznak. Így a felvetés, miszerint – ami el tud romlani, az el is romlik – is el tud romlani.

Gyakorlati murphylogia

  • Bill kamionos törvénye: A fekvőrendőr igazi. Volt.
    Ted kiegészítése: A motoros is.
    Kálmán bácsi kiegészítése: Érdemes néha behúzni a kaszát.
  • Takarítási paradoxon: Csak az el nem végzett takarításnak látszanak meg az eredményei.
  • Ige törvénye: Egy ateista is lehet olyan erőszakos, mint egy hittérítő.
  • Kata távozási axiómája: Aki sokszor megy el sértetten, megkönnyíti a többieknek a következő távozásai elviselését.
  • A Kibic törvénye: Aki tudja, csinálja, aki nem, az folyamatosan tanácsokat ad, hogyan is kéne csinálni.

És külön a magyarokak

  • Ha írsz valamit, amin nevetnél, a többiek azon sírni fognak.
  • Egyszer mondasz valamit viccből, akkor a többiek pont ezt veszik majd komolyan.
  • Egy humortalan írás átalakítása viccessé csak olyan közönség számára lehetséges, aki mindenen nevet. (Annak meg minek?)
  • Ha elírsz valamit, mások rossz poénnak fogják nézni.
  • Ha a legjobb szóviccedet nem értik, elírásnak fogják tekinteni.

Életbölcsességek

  • E.T. panasza: A telefon vagy foglalt, vagy süket.

Utazás

  • A térképen minden háromszor közelebb van.
  • Thomson csatlakozási törvénye: Ha két percet késik a csatlakozásod, elmegy a buszod.
    • Cordillo replikája: Ha viszont pontosan érkezik meg a csatlakozásod, a busz sofőrje elvonul kávézni egy röpke negyedórára.
  • Darwin ciklikus evolúció törvénye: Bárhová állsz a buszon, mindig az ajtó, és az éppen leszállók közé kerülsz.
    • Dawkins magyarázata: Ez azt jelenti, hogy az út nagy részét kapaszkodóról kapaszkodóra való átlendülésekkel kell töltened. Mint egy majom.
  • Pasteur utastárs törvénye: Ha egy újonnan érkező, teljesen egészségesnek tűnő utas megkérdezi, hogy leülhet-e melléd, és te igent mondasz, akkor tíz percen belül elkezd tüsszögni és köhögni.
    • Crichton első kiegészítése: A tizenegyedik percben kitör rajta az influenza.
    • Crichton második kiegészítése: A huszadikon pedig az ebola.
    • Crichton harmadik kiegészítése: Egy félórácska múlva pedig meghal…De feltámad mint zombi.
  • A törekvő nyugdíjas törvénye: Egy nyugdíjas mindig félrelök és eléd nyomakszik a közlekedési jármű ajtajánál.
Harung I. kiegészítése: A nyugdíjas soha nem tudja egyedül kinyitni a bonyolult ajtózárat.
Harung II. kiegészítése: Rád vár, hogy kinyisd neki.
Harung III. kiegészítése: Természetesen előtted száll le.

murphy törvényeFényképezés

  • Hamburton I. törvénye: Soha annyi közeli portrét nem készítesz gyanútlan ismeretlenekről, mint távoli vártornyok és hegyormok fotózása közben.
  • Hamburton II. törvénye: Minél több fényképezőgép és videókamera lóg a nyakadban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nyílt terepen elkap egy akkora eső, hogy még Noé is eljönne érte egy tanulmányútra.
  • Hamburton III. törvénye: Az útikönyvben látott hatalmas, háromemeletes fatemplom a valóságban csak egy cölöpökön álló víkendház.

Sportfogadás

  • A bukméker I. törvénye: A magyar focicsapat mindig veszít.
    Lujza kiegészítése: Még ha nem is jön el az ellenfél.
  • Mankajō törvénye: A háromlábú szumóbajnokot nehezebb eldönteni, mint a négylábút.

A hétköznapi gyakorlat szabályai

Gyereknevelés

  1. A kezdő apuka törvénye: A kölyök által a benzintankba gyömöszölt üveggolyók hegynek felfelé jobban kopognak, mint hegynek lefelé.
  2. Az új albérlő a házban törvénye: A fiatalember nem köszön, de nem tudod megnevelni, mivel Ő nem tudja, hogy akár a harmadik, vagy a negyedik fiad is lehet. Tulajdonképpen te sem tudod.
Kovács III. tizedes kiegészítése: Ha viszont köszön, akkor tutira sorozatgyilkos.
A hírmagyarázó magyarázata: Az ilyeneknél szoktak csodálkozni az idős nénikék: Ő gyilkos? Dehát mindig köszönt!
  1. Newton törvénye: Minden földön vagy ágyon fekvő ember potenciális birkózószőnyeg.
Pascal következtetése: Egyenes arányosságban, a legmagasabb és a legsúlyosabb gyerek ugorja a legnagyobbat.
Boribakter észrevételezése: Hatványozottan igaz ez a kimondottan derékfájós és reumától félig bénult, vagy éppen a gyanútlanul a legszebb igazak álmát alvó emberekre.
Egy ismeretlen anyuka megnyugvása: Viszont legalább utána estére hamarabb kifáradnak. A birkózószőnyegek. Értük jön a mentő.
Egy morbid áthallás: Vagy a halottaskocsi.

Autóriasztó

  • Soha nem akkor lopják el a kocsit, amikor szól az autóriasztó (Az autótolvajok csendben dolgoznak)
  • De ha véletlenül egy kocsi riasztóját túl finomra állítják be, és megszólal, te ott laksz a közelben, és aludni próbálsz. De hiába.

Kerékpározás

  • Aki a bukósisakot biciklizés közben veszi fel, az azonnal elesik a biciklivel.
    • BigMike bölcsessége: De nem ér semmit a bukósisak, ha elüt egy kamion. Ezért soha ne biciklizz autópályán.

Komódszabályok

  • Ha kidobtad a félpár zoknit, biztos, hogy másnap előkerül a párja.

Kacatok törvénye

  • Ha az évek óta ide-oda rakosgatott kacatot dobtad ki vagy adtad el végre, igen nehezen, több éves megfontolás után, akkor másnap bizonyosan nagyon kelleni fog.
Folyománya: Persze pont hiánycikk, vagy borzasztó drága beszerezni, esetleg csak az az egyetlen példány volt belőle a világon.
Kegyelemdöfés: Emiatt életed legnagyobb lehetőségéről maradsz le.
Non plus ultra conventio: Valaki viszont piszkosul meggazdagszik belőle.

Háztartástan

  • A szeletelt tartós kenyér magas tartósítószer tartalma egyedül azt a célt szolgálja, hogy a már másnap reggel megjelenő változatos penészgomba-társulás tovább friss maradjon.
  • Murinca Rád bízott kutya törvénye: A házikedvencek kinevetnek, ha a méregdrága kutyakaját próbálod rájuk tukmálni. A zsíroskenyeret viszont rögtön felfalják.
    Lobo kiegészítése: Feltéve, hogy hajlandó vagy belőle kis katonákat csinálni és egyenként a szájukba helyezni.

Szakterületek

  • Ha buszvezető vagy és megvársz egy eszeveszett tempóval rohanó öreg néni/bácsit, az pont akkor fog elesni, amikor te 10 perces késésben vagy, és te elhajtasz a tett helyszínéről.
    Kovács János kiegészítése: ha te vagy az utolsó busz, akkor is.

Tudomány

  • Már Arthur Koestler megállapította, hogy mély kapcsolat áll fenn a humor és a tudományos felfedezés között. Mindkettőnek alapvető vonása a látszólag össze nem függő dolgok közötti kapcsolat felfedése.
    Albert Einstein hozzáfűzése: Ha te mondod…!

Biológia

  • Brehm városvezetési törvénye: Olyan a városok viszonya a polgármesterükhöz, mint a gyíké a farkához: ha egyszer eltávolítják, a helyére rögtön kinő egy másik farok.
    Darwin kiegészítése: Az új farok mindig nagyobb az előzőnél.
    Mendel versengési posztulátuma: Vannak területek, ahol rögtön kettő is kinő.
  • Ismeretlen biológushallgató növényhatározási posztulátuma: A kötelező, ötven darabos növénygyűjteményed csak sárga, fészkesvirágzatú növényekből áll. A meghatározásukhoz végig kell rágnod magad a határozó mind a hatszáz oldalán. Ötször.
  • A tóépítés I. törvénye: A tónak kiásott gödör mélyén másnap reggel mindig feltűnik egy friss vakondtúrás.
  • A tóépítés II. törvénye: A tóba tett kéttenyérnyi békalencse kilenc óra leforgása alatt befedi a teljes tófelületet.
    Gizmó kiegészítése: Függetlenül a tó méretétől.
    Gizmó II. kiegészítése: A moszatpáfrány is.
  • Gizmó I. törvénye: Ha nem szabad éjfél után enned, nem érhet víz és erős fény, akkor rögtön meghívnak egy éjféli vizespólós fotózásra, utána svédasztalos partival.
  • Darth Vader panasza: A légszűrőd mindent kiszűr a levegőből. Kivéve a parlagfű pollenjét.
    Anakin kiegészítése: A szemcsepp nem hat a sisakon át.
  • Robinson bogyóposzthumusza: A narancssárga bogyók mindig mérgezők. Ez persze csak az elfogyasztásuk után derül ki.
    Péntek kiegészítése: A többi színnel pontosan ugyanez a helyzet.
  • A víziló panasza: A golflabda pontosan úgy néz ki, mint a madártojás.
  • Pavlov megállapítása: A nyitott ablaknál való alvás kutyaugatást okoz.
Dionüsziosz felvetése: Milyen messzire lehet elhajítani katapult segítségével egy kutyaházat?
Philipposz (al(j)ias Kálmánosz) kérése: Lehetőleg rá a következő telken álló kutyaházra…
  • Valenzuela megállapítása: A szúnyogok sötétséggel működnek. Amint lekapcsolod a villanyt, azonnal zümmögni kezd egy a füled mellett.
Scotty kiegészítése: A szúnyogok képesek egy teljesen zárt, szúnyogmentes szobába teleportálni!
Kokó panasza: Tízből kilenc alkalommal magadat ütöd ki a szúnyog helyett.

Csillagászat

  • Burke-törvénye: Egyetlen meteor is el tudja rontani a napodat.
    Edelbert kiegészítése: A féltéglára ugyanez vonatkozik.

Egyiptológia

  • A fáraó panasza: Ha éveket töltesz egy piramis felépítésével, időt áldozol szerveid szakszerű mummifikálására és elrejted kincseidet a túlvilági lét reményében, mindig akad egy hülye egyiptológus, aki megtalál, kirabol és a csontjaidat egyszerre négy földrész múzeumaiban állítja ki.
Az egyiptológus megjegyzése: Ez marhaság. A sírrablók általában gyorsabban dolgoznak.
Ny Swt Wsrt ellenvetése: Momentán nem láttam sok különbséget. Mindkettő pajszerrel dolgozik.

Építészet

Kőműves Kelemen belsőépítészeti törvénye: Kövér feleség vékony belső válaszfalba nem való.

Etológia

Lorenz IV. törvénye: A téged követő eltévedt kismacskák mindig beférnek a kapud alatt.

Filozófia

  • Azoknak a bölcs hipotéziseknek a száma, amelyek megmagyaráznak egy adott jelenséget: végtelen.

Fizika

  • Galilei elfeledett gravitációs törvénye: A fagolyó mindig a fűbe esik. A vasgolyó járókelőre.
  • Faraday büntetés-végrehajtási törvénye: A jó vezető ugyanúgy vezeti az áramot, mint a jó beosztott.
Franklin oppozíciója: Minden vezeték csak addig vezeti az áramot, amíg a villanyszerelő tartani tudja a szakadt vezeték mindkét végét.
  • Egy elektronika tanár intelme: Egy áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt, csak más a fogása.
  • Egy műszerész észrevétele: Hm… Az a fázis ami ráz is.

Kémia

A kezdő kémikus dilemmája: Ha a Profhoz mész teázni, sosem tudod, hogy kristálycukrot, vagy kristályos citromsavat tettél-e a teádba.

A Prof megjegyzése: Hülyeség. A citromsav hatására azonnal sárgára világosodik ki a barna tea.
A Tea felvetése: A sárga tea is kisárgul?
A kezdő kémikus hipotézise: A sárga tea nem tea volt…
Palika meglátása: …de valamikor lehetett az…

Meteorológia

  • A terepi munka törvénye: A szél mindig a köpő láma felől fúj.
Escobar kiegészítése: Az uralkodó szélirány megváltoztatásának leghatékonyabb módja, ha átmegyünk a láma másik oldalára.
Juan közbevetése: A láma hátrafelé is tud köpni.
Carlos meglátása: Ha mégsem, a szél majd odafújja.
  • Az időjós törvény: Az időjárás-jelentést mindig síbolond meteorológusok mondják el.
Értelmezés: Ha egy időjós boldogságtól ragyogó arccal azt mondja, csodálatos időnk lesz, készüljünk fel negyven centiméteres összefüggő hórétegre.
Egy hobbikertész kiegészítése: Nyaranta a hó helyett érts alatta jégesőt!

Repülés

  • Batman panasza: A kivilágítatlan hídpillér pontosan úgy néz ki, mint a pillérköz.
    Superman kiegészítése: Mindig elrepülsz valaki mellett, akinek kryptonit van a zsebében.
    Spiderman replikája: Mindig elrepül valaki mellettem, és átvágja a hálószálam, amin éppen átlendülök a házak felett.
    Gyanútlan járókelő utolsó lehellete: …És ezek… mindig… rám… esnek…
  • A dongó menekülési törvénye: Ha egyszer bejutottál, rögtön becsukják utánad az összes ablakot.

Sci-fi

  • Piccard I. törvénye: Ha egy nagy szikla mögött morog valami, vagy helyi téranomália lépett fel, mindig Gomez zászlóst küldik oda az állandó szereplők helyett.
    Janeway-féle folyománya: Minden Föderációs Csillaghajón legalább harminc zászlósnak kell szolgálnia.
  • Piccard II. törvénye: Ha egy bolygón vészhelyzet alakul ki, a légköri viharok miatt sohasem működik a transzporter, és komppal kell kimenteni a bajba jutott felderítő csapatot.
    Jordie kiegészítése: Ha egy lambda osztályú komp elhagyja a hangárt, az rögtön le is zuhan.
    Jordie második kiegészítése: A hangárt sem kell elhagynia. A szerelőakna is megteszi.
    Palpatine meglátása: Mindig a leggyöngébb, bottal járó Jedi Mester képes a legelképesztőbb szaltókra.

Virológia

  • Lazarek II. törvénye: Ami el tud szabadulni, az el is szabadul.
    Popranek kiegészítése: Ha két vírus is el tud szabadulni, az szabadul el, amelyik ellen még nem létezik ellenszer.
    Yersin kiegészítése: Esetleg rekombinálódnak és onnantól egyikre sincs ellenszer.

Munka

  • Hófehérke csapatépítési posztulátuma: Minden teamben van egy kuka.

Politika

  • A kannibálok demokrácia törvénye: Az egyetlen abszolút demokratikus intézmény Ubululu Mama üstje. Abban 15 perc alatt minden politikus puhára fő.
    Humphampula kiegészítése: Pártállástól függetlenül.

Hadügy

  • MacBark százados bombázási törvénye: A sivatagban fentről minden tereptarka egyenruha egyformának látszik.
    Hevenis tizedes kiegészítése: A hadbíróság ezt nem fogadja el érvként. A dögcédulákat annál inkább.
    MacBark százados kiegészítése: Neki is csak a dögcéduláját mutatták fel.

Egészségügy

  • A kórházi kacsa – nem álhír.
  • Kezdő laboros posztulátuma: A forró üvegedény pontosan úgy néz ki, mint a hideg.
  • A harctéri felcser panasza: Az ájult ember pontosan ugyanúgy néz ki, mint a halott.
    A sírásó kiegészítése: Éjfélkor mindkettő kimászik a sírjából.
    A zombi hozzáfűzése: De csak az egyik eszi meg a másikat.

Vallás

  • A kezdő boszorkány panasza: A krétád mindig a pentagram ötödik csúcsának felrajzolása előtt törik el.

Szex

  • A szexben nincs kalória.
  • A szingli nő posztulátuma: Minden jó férfi vagy nős, vagy meleg.
    Paris kiegészítése: Vagy nekem már megvolt.
  • Casanova randitörvénye: Sötétben minden nő tökéletesen egyforma.
    Uffinozzi kiegészítése: Csak reggel derül ki, hogy a 120 kg-s anyósod volt szíved hölgye.
    Frici alapvetése: Nincs rossz nő, csak ha kevés a pia.

A hercegről, aki fehér lovon érkezik

Murphy kisasszonytól elorozva:
  1. Ha aranyos, disztingvált és jóképű, kiderül, hogy a hálószobájában házioltárt állított Hitler emlékére.
  2. Jóképű. Kedves. Értelmes. És homoszexuális.
  3. Egész este kerülöd. Zömök, testes és vörös hajú. Csak néhány szót váltasz vele, miközben mindketten arra vártok, hogy ellenkező irányban elfuvarozzanak benneteket.
Beléd villan, hogy ő a legszellemesebb, legkedvesebb férfi, akivel valaha is találkoztál. És soha, soha többet nem találkozol vele.

Televíziózás

  • A bemondónő axiómája: Ha a tampontévében dolgozol, teherbe esel, akár bemondónő vagy, akár felhőmutogató.
    Terry kiegészítése: Ez mindkét nemre vonatkozik.
  • Szarumán dilemmája: A látókövedben soha nem jön be a rögbi csatorna. Csak egy nagy narancssárga szem.
    Szauron kiegészítése: Vagy egy fehér szakállú bukott Jedi-lovag.
    Gríma hozzászólása: De ha nem tetszik akkor is jó célbadobásra.
  • Sál Judit I. főzőcskézési törvénye:
A főzőműsort követve elkészített epres-kapros szűzpecsenye-felfújt 90%-os készültségi fokánál derül csak ki, hogy épp nincs otthon se a befejezéshez szükséges króm-titán-kryptonit-vanádium ötvözetű sütőedény, se két kiló tazmániai jamszgyökér.
  • Sál Judit II. főzőcskézési törvénye:
Két perc alatt a zacskós pattogatott kukorica fele nem pattog ki. Két perc tíz másodperc alatt az egész homogénen elszenesedik.
  • Jenkins II. törvénye: A reklámok mindig hazudnak.
Agatha megjegyzése: Jenkins is hazudik.
Gregory House diagnózisa: Mindenki hazudik.
Gyurcsány igaztalan idebiggyesztése Aki azt mondja hogy mi hazudtunk, az hazudik.

Internet

Gizmó Wi-Fi törvénye: A vezetéknélküli kommunikáció utoljára akkor működött, amikor az adatokat még galambok továbbították.
Kiegészítés Joszip posztulátuma:A galambot régen sem mindíg sikerült a szabadban elengedni.

Tivadar elfelejtett törvénye: Ha a hálózat órák óta nem érhető el a kábelen, akkor a hibabejelentésre szolgáló telefonszámon kétszer olyan hosszú ideig kell a kezelőkre várakozni.

A szolgáltató törvénye: Az internetelérés akkor fog megszakadni amikor a legnagyobb szükséged van rá.
A rendszergazda kiegészítése: Mire ismét van internetelérés már lekéstél mindenröl és nincs rá szükséged.

A google törvénye: Ha keresel valamire magyarázatot biztos, hogy találsz egy csomó hibás választ.
A tanár kiegészítése: A jó választ pedig nem hiszed el.
A diák kiegészítése’: Ha pedig elhiszed akkor nem érted vagy nem tudod megtanulni.

Önnek ajánlott

Leave a Reply